A Böhn-csapat a németeket is legyőzte

Vágólapra másolva!
2012.03.22. 18:10
null
Kovacsicz Mónika a mieink egyik legjobbja volt<br />(Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A magyar női kézilabda-válogatott Nyíregyházán 25–23-ra győzött Németország ellen az Eb-selejtezők 1. csoportjában.

Volt miért visszavágnunk, hiszen a 2011-es vb-selejtezőn nemcsak a brazíliai világbajnokságon való részvételt buktuk el, hanem végül az olimpiai szereplés lehetőségét is. Most már új szövetségi kapitánnyal fogadtuk a németeket, akik leginkább Nadja Nadgornajának köszönhetően tartották a lépést a mieinkkel az első negyedórában. A kijevi születésű átlövő már a tavalyi párharc során is Németország legjobbja volt, ez nem változott meg, a magyar csapat játéka viszont sokkal összeszedettebbé vált azóta.

Az elején Kovacsicz Mónika volt leginkább elemében, majd Hornyák Ágnes és Zácsik Szandra is fontos gólokkal járult hozzá ahhoz, hogy elhúzzunk. Görbicz Anita igazi vezérként mozgatta a csapatot, az sem szegte kedvét, hogy a második hétméteresét fölé lőtte.

A kapunkban Herr Orsolya kezdett, és remek védésekkel hálálta meg Karl Erik Böhn bizalmát. A félidő közepén egy 13 perces periódus alatt csak egy gólt kapott, ezalatt 7–6-ról 13–7-re növeltük előnyünket. A szünet előtti percek a vendégeknek sikerültek jobban, de az első játékrész után négy góllal így is Magyarország vezet (14–10).

A fordulás után sajnos nagyot változott a játék képe, a mieink támadásaiba jóval több hiba csúszott, ebből pedig a németek könnyű gólokat lőttek, de felállt fal ellen is feltalálták magukat. Elsősorban Nadgornaja, aki ellen továbbra sem találtuk az ellenszert, 17–16-os vezetésünknél kilenc gólnál járt már.

A vendégek többször támadhattak az egyenlítésért, ez végül a 47. percben jött össze nekik – Nadgornaja hétméteresből alakította 19–19-re az állást –, a következő támadásuknál pedig a vezetést is átvették.

Emberelőnybe kerülve megkaptuk a lehetőséget a fordításra, ez aztán a német kiállítás letelte után sikerült, Kovacsicz szélről lőtt góljával.

Egy 4–0-s sorozattal 20–21-ről 24–21-es előnyt varázsoltunk – Nadgornaja közben hétméterest hibázott Kiss Évával farkasszemet nézve –, ezután viszont a német kapitány időt kért, ami hatásosnak bizonyult. A vendégek 24–23-ra feljöttek, Bulath azonban egy bombával eldöntötte a mérkőzést, Kiss pedig kivédte az utolsó német hetest, így 25–23-as győzelemmel őriztük meg százszázalékos mérlegünket.

GÖRBICZ: A SZURKOLÓK HAJTOTTAK BELE MINKET A GYŐZELEMBE



NŐI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 25–23 (14–10)
Nyíregyháza, 3000 néző. V: Zotyin, Vologykov (oroszok)
MAGYARORSZÁG: HERR O. – KOVACSICZ 5, Hornyák Á. 3, Szekeres, Tomori 1, Görbicz 7 (4), Vincze M. 1. Csere: Kiss É. (kapus), Szamoránsky P. 1, Zácsik 3, BULATH 4/2.
NÉMETORSZÁG: Schülke – Klein, Melbeck, Wohlbold, ALTHAUS 4, NADGORNAJA 11 (3), Augsburg 3. Csere: Woltering (kapus), Zapf, A. Müller 1, Mietzner 1/1, Loerper 1, Geschke 1, Steinbach 1
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–2. 12. p.: 6–4. 19. p.: 11–6. 25. p.: 13–7. 34. p.: 15–14. 44. p.: 19–17. 49. p.: 19–20. 56. p.: 24–21. 59. p.: 24–23
Kiállítások: 2, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 8/6, illetve 6/4.
MESTERMÉRLEG
Karl Erik Böhn, a magyarok szövetségi kapitánya: – Nagyon boldog vagyok, mert roppant erős ellenfelet győztünk le két góllal úgy, hogy az első félidőben jól is játszottunk. A második játékrészben már akadozott a támadójátékunk, ekkor volt egy kis szerencsénk is, de ilyen szintű csapat ellen erre is szükség van. Remek közönség előtt játszottunk.
Heine Jensen, a németek szövetségi kapitánya: – Az első félidőben a magyarok, a másodikban mi játszottunk jobban, csalódott vagyok, hogy nem tudtuk pontot szerezni. Különösen azért, mert jelentős hátrányból visszakapaszkodva a vezetést is sikerült átvennünk. Amennyiben két góllal is meg tudtunk volna ugrani, akkor nyomás alá helyezhettük volna a magyarokat, de a remekül védő Herr Orsolya megakadályozott ebben bennünket.
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország 3 3 94–67 +27 6
2. Németország 3 2 1 84–60 +24 4
3. Fehéroroszország 3
1
2 75–76 –1 2
4. Azerbajdzsán 3
3
56–106 –50 0
Az első két helyezett jut ki a decemberi, hollandiai Európa-bajnokságra.
NŐI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
Azerbajdzsán–Fehéroroszország 21–31 (9–15)
Magyarország–Németország 25–23 (14–10)
4. FORDULÓ
Németország–Magyarország, Trier, vasárnap, 15 óra
Fehéroroszország–Azerbajdzsán, Mogiljev, vasárnap, 13 óra
5. FORDULÓ (május 30-31.)
Azerbajdzsán–Magyarország
Fehéroroszország–Németország
6. FORDULÓ (június 2-3.)
Magyarország–Fehéroroszország
Németország–Azerbajdzsán
KORÁBBI EREDMÉNYEK
1. FORDULÓ
Magyarország–Azerbajdzsán 41–19
Németország–Fehéroroszország 27–19
2. FORDULÓ
Fehéroroszország–Magyarország 25–28
Azerbajdzsán–Németország 16–34

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Herr Orsolya (Siófok-Galérius Fürdő), Kiss Éva (Veszprém-Barabás)
Jobbszélsők: Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Rédei-Soós Viktória (Hypo Niederösterreich)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC)
Beállósok: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Valéria (Zvezda Zvenyigorod), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Bulath Anita (Veszprém-Barabás), Szekeres Klára (ÉTV-Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélső: Vincze Melinda (ÉTV-Érd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik