A brazilok elvették szombathelyi veretlenségünket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.26. 12:58
null
Bulathék nem bírtak a brazilokkal (Fotó: MTI)
A magyar női kézilabda-válogatott a szombathelyi Provident-kupa második fordulójában 28–26-os vereséget szenvedett Brazíliától, amely így a második mérkőzését is megnyerte. A vereség azt jelenti, hogy Hajdu János szövetségi kapitány együttese biztosan nem tudja megnyerni a tornát, hiszen két mérkőzésen csupán egy pontot szerzett.

Eddig veretlen volt Szombathelyen a női válogatott, az első öt meccsét megnyerte, tegnap a norvég ligaválogatott ellen pedig 28–28-as döntetlent játszott.

A 28 kapott gól ezúttal is megvolt, a szerzett azonban elmaradt ettől sajnos, az első félidőben Pessoa, a másodikban pedig Arenhart mutatott be számos bravúrt, ez pedig sem a tegnap parádésan beálló Kissnek, sem Herrnek nem ment a másik oldalon.

Pedig a kezdés nem volt rossz, Bognár-Bódi ejtése után a találkozó elején 3–1-re ellépett a magyar csapat, de a tarthatatlannak bizonyuló Nasimento találataival hamar fordítottak a vendégek, Soós betörésgólja után (4–4) pedig már egyszer sem volt még csak döntetlen sem.

Da Silva gyors dulpája után már néggyel vezettek a vendégek (5–9), ráadásul ma Görbicz hetesei sem jöttek, de Szucsánszki a hajrában kétszer is a léc alá küldte a büntetőt, és a szünetre egyre zárkózott Hajdu János csapata (12–13).

Egyenlíteni azonban nem sikerült, a második játékrészt Nascimento újabb két találata vezette fel, a 40. perctől kezde pedig állandósulni látszott a háromgólos vendégelőny (14–17).

Két gyors magyar gól után egyre csökkent a differencia (21–22), és ez brazil időkérést vont magával, de az 53. percig tartotta magát a válogatott (24–25).

Vincze ziccerénél meglehetett volna az egyenlítés, Arenhart azonban betakarta, és Rodrigues két perccel a vége előtt gyakorlatilag eldöntötte a meccset (24–27). A második játékrészt is Szucsánszki hetese zárta, ez azonban már csak a szépítéshez volt elég, a brazilok második meccsüket is megnyerték a tornán, ezzel pedig eldőlt, hogy a mieink nem nyerhetik meg a Provident-kupát.

A horvátok Norvégia elleni sikerével pedig az is eldőlt, hogy pontszámban már csak a horvátok érhetnék utol a dél-amerikaiakat, ők viszont az első fordulóban kikaptak, így Brazília két forduló után már biztosan tornagyőztes!

NŐI FELKÉSZÜLÉSI KÉZILABDATORNA
PROVIDENT-KUPA (Szombathely), 2. FORDULÓ

BRAZÍLIA–MAGYARORSZÁG 28–26 (13-12)
Szombathely, 1500 néző. Vezette: Horváth, Marton (magyarok)
BRAZÍLIA: Pessoa –NASCIMENTO 9 (4), Cavaleiro 3,RODRÍGUES 5, Diniz 1, Amorim 2, Da Silva 2. Csere: ARENHART (kapus), Nunes, Moura 1, PIEDADE 3, Rocha 1, Gomes, Quintino 1, Malta. Szövetségi kapitány: Morten Soubak.
MAGYARORSZÁG: Kiss É. –BOGNÁR-BÓDI 3, Soós 2, Görbicz 3 (2), Szamoránsky P. 1, Triscsuk 2, Kovacsics 1.Csere: Herr O. (kapus), Szekeres, ZÁCSIK 4, SZUCSÁNSZKI 6 (4), Bulath, Vincze 3, Orbán, Cifra 1. Szövetségi kapitány: Hajdu János.
Az eredmény alakulása. 4. perc:
1-3. 8. p.: 4-4. 12. p.: 7-4. 17. p.: 10-6. 25. p.: 11-10. 34. p.: 15-12. 40. p.: 17-14. 46. p.: 22-19. 48. p.: 22-21. 53. p.: 25-24
Kiállítások:
2, ill. 4 perc
Hétméteresek:
8/6, ill. 4/4

A másik mérkőzésen
Horvátország–Norvégia 29–26
(12–14)
Az állás: 1. Brazília 4 pont – már tornagyőztes –, 2. Horvátország 2, 3. Magyarország 1 (54–56), 4. Norvégia 1 (54–57)

Október 27.: Norvégia–Brazília 10.00
MAGYARORSZÁG–Horvátország 12.05


PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
MAGYARORSZÁG–Norvég ligaválogatott 28–28 (15–15)
Brazília–Horvátország 32–23

Szucsánszki: Zsuzsi nélkül nagyon nehéz

NYILATKOZATOK

Hajdu János szövetségi kapitány: – Még mindig azt mondom, hogy ott tartunk, ahol tartanunk kell, hiszen ennek a válogatottnak ez a második meccse (az idényben). Szerintem a csapat most hatvan százalékon izzik, rengeteg dolgon kell még javítani, rengeteg dolgot nem gyakoroltunk még, ezeket újra át kell gyúrni. Ma is voltak pozitívumok, Zácsik teljesítménye klassz volt, Szucsánszki játéka jó volt. Sajnos ezúttal is gondok voltak a védekezésünkkel, megint huszonnyolc gólt kaptunk, és a kapusteljesítmény is elmaradt a várttól, ezért kaphattunk ki kettő góllal. De nem vagyunk elkeseredve, mindig azt mondom, hogy majd a vébén kell nyerni, tehát megvannak azok a meccsek, amelyeken mindenképpen nyerni kell. Most próbálkozni kell, és megpróbálni összerakni a csapatot. (Még) nincs a válogatott együtt csúcsformában, hála istennek.

Szucsánszki Zita: – Mi még nem vagyunk csúcsformában, a brazil válogatott meg végül is a Hypo, ez a tavalyi Hypo, amiben többéves munkája van benne (Németh) Andrásnak, ez látszik is, erősítve egy Amorimmal. Helytálltunk, a támadójátékunk annyira nem volt rossz, de a védekezésünk még nem állt össze. Nem is igazán készültünk, csak magunkkal foglalkozunk, még nincsenek besegítések, nem érezzük egymást, de van időnk. Össze kell szoknunk, a kluboknál máshogy védekeznek, van, ahol váltanak, van, ahol végigviszik a lövőket. De mindenki pozitív, a szövetségi kapitány is, úgyhogy megyünk előre.

Kovacsics Anikó: – Nagyon hajtós meccs volt. A második félidőben többször volt csupán egy gól a különbség, de sajnos nem tudtunk egyenlíteni, nem sikerült kivédekezni ezeket a szituációkat. Sok ziccer kimaradt, a támadásban mégis voltak biztató jelek.

Kiss Éva: – Sajnos nem sikerült győznünk, de ez a mérkőzés a felkészülés része, ahogy az egész torna. Abban a periódusban, amikor én védtem, több támadást is sikerült kivédekezni, de ez most kevés volt.


PERCRŐL PERCRE

60. Véget ért a mérkőzés.
60.Szucsánszki hetese Arenhartot érintve pattintott a kapuba. 26–28
59. Moura jobb kettőből a jobb alsóba lőtt, majd kapott egyet az oldalára, ezért ápolni kellett. 25–28
59.Görbicz a szélről, nullszögből lőtt a bal alsóba. 25–27
58. Rossz bejátszás. Rodrigues pedig a léc alá zúdít. 24–27
57. Hajdu ismét időt kért.
56.
Szamoránsky ziccere is kimaradt, de Nasimento helyzetét védte Kiss.
55.
Kovacsics ziccerét védte Arenhart.
54. Rocha parádés cundergólt szerez a bal szélről. 24–26
Görbicz jön a szélre.
53.
Cavaleiro lövését Kiss védte, a brazil lent maradt, nem álltunk meg, Arenhart pedig büntetett, óriásit védett Vinczével szemben.
53. Vincze befutott beállóba, jött a labda és nem is rontott. 24–25
52. Rodriguest betörésből eredményes, majd hibázunk elöl. 23–25
51. Zácsik gyorsan felel a brazil gólra. 23–24
50. Szucsánszki most a jobb alsóba lőtt. 22–23
49.
Két eredménytelen támadás után Orbán hetest harcolt ki.
49. Piedade kapunak háttal lő gólt. 21–23
48. Időt kértek a brazilok.
48. A brazilok találatára Cifra felelt beállóból. Orbán ziccerét még védte a kapus, de Vinczéét már nem, 21–22.
46. Az eladott labda után Kovacsics szerzett labdát, és ziccerben a kapuba pattintott. 19–21
46.
Arenhart után Kiss is véd, majd a kipattanóból a kamerát dobták telibe.
Kapuscsere nálunk.
45. Zácsik
9-ről a jobb felsőbe húz, de Cavaleiro lövése is utat talált a kapuba. 18–21
44. Szucsánszki találatára Quintero felelt gyorsan. 17–20
44. Nascimento a jobb alsóba lőtt ezúttal. 16–19
43. Szucsánszki első akciógóljával 16–18.
41. Zácsik átlövésből szépít, Amorim viszont óriási gólt vág a bal felsőbe. 15–18
40. Szucsánszki közbelövése nem okozott gondot. A fordulás végén szorongatott helyzetből Rodrigues lőtt a bal felsőbe. 14–17
39.
Arenhart véd ziccert, de nincs újabb brazil gól sem.
38. Nascimento könyörtelen, most a bal alsóba vágta a hetest. 14–16
37. Belemenés náluk, Triscsuk pedig betörésből a kapu közepébe lőtt. 14–15
36. Szucsánszki lövését még védi Arenthart, Zácsik viszont óriási gólt vág a jobb alsóba. 13–15
35.
Zácsik betörése után nem lőtt gólt, de Da Silva megint belépett.
34. Orbán lövését Arenhart takarta be, Nascimento viszont a jobb szélről nem hibázik. 12–15
33.
Csak belépés után talál be Da Silva, így nem nőtt a különbség.
33. Szucsánszki találta torkon a befutó brazilt, kiállítás.
32. Zácsik labdaeladása után jó a védekezés Amorimmal szemben.
31. Cavaleiro harcolt ki gyorsan hetest. Nascimento a bal alsóba lőtt. 12–14
31. Folytatódik a mérkőzés.
Arenhart a brazil, Herr a magyar kapuban.
30. Szucsánszki időn túli hetesből ismét óriási gólt vágott a léc alá. 12–13
30. Cavaleiro talpról lőtt a kapuba. 11–13
29.Szucsánszki a léc alá bombázott. 11–12
27. Görbicz újabb hetesét védte Pessoa.
26. Gyönyörű bejátszás után visszaállt a kettő közte, Piedade volt eredményes. 10–12
26. Az újabb után viszont már nem hibázik, a bal felsőbe lőtt. 10–11
25.
Labdaszerzés után lerohanásból Vincze lövését védi Pessoa.
24. Három labdavesztés után Bognár-Bódi beállóból szépít. 9–11
23. Betörés után növelik az előnyt, Piedade, Bulath lövését pedig megint védi a kapus. 8–11
22.
Rossz bejátszás a braziloknál, de Pessoa védi Szekeres ziccerét.
22.
Most a brazilok kértek időt.

21.Bognár-Bódi a jobb szélről óriási gólt vágott a jobb felsőbe. 8–10
20. Csak megtaláltuk nagy nehezen Szamoránskyt, így a 13. perc óta először szereztünk akciógólt. 7–10
18.
Szucsánszki szerzett labdát, de visszavették tőle az indulást követően. Az újabb támadás során az átlövését védte a kapus.
17. Görbicz hetesét blokkolta Pessoa, majd visszavetődve kiütötte a kapu elől.
17. A második betörésre már jön a hetes, Da Silva pihenhet kicsit.
16. Nascimento a jobb alsóba lövi a brazil hetest. 6–10
15. Labdaszerzés hátul, de borzalmas indítás, így nincs ziccer.
15. Vinczét borították fel ziccerben, hetes. Görbicz az össze-vissza ugráló kapus mellett a jobb alsóba lőtt. 6–9
14. Hajdu János időt kért.
14. Da Silva a labdaszerzés után ezúttal lerohanásból is eredményes. 5–9
13. Soós betörésből eredményes, és Kiss hiába véd a 6-osunk előtt eladjuk, és betalálnak. 5–8
12.
Triscsuk lövését sem követte gól, de Kiss szerencsére védett.
12. Gyors brazil lerohanás, Nascimento ismét eredményes. 4–7
11. Kovacsics a szélről sem tudott a kapuba találni, Diniz azonban ziccerben a hálóba pattint. 4–6
10. Amorimot ketten sem tudták tartani, 7-ről a jobb alsóba lőtt. 4–5
9.
Rodrigues lőtt talpról fölé, de Görbicz sem talált a kapuba.
8. Soós betörésből begyötri, Kovacsics azonban ziccert ront. 4–4
7. Rossz bejátszás nálunk, Nascimento pedig a szélről eredményes ezúttal. 3–4
7. Három borzalmas támadás után Nascimento ziccerből már nem ront. 3–3
6.
Görbicz alulról eleresztett lövését Pessoa védte, Amorim viszont a kapufára lőtt.
5. A brazilokat nem nagyon zavarja a hátrány, Cavaleiro talpról is betalált. 3–2
4. Nascimento kínaiból ejtette át Kisst, de Bognár-Bódi is ejtette egyet. 3–1
3. Triscsuk 9-ről a jobb felsőbe lőtt. 2–0
2. Amorim ejti el a labdát, Diniz lábbal blokkol, pihenhet kicsit.
1. Görbicz a jobb alsóba lőtt. 1–0
1. Mi kezdtünk. Triscsuk betörésből hetest harcolt ki.
A két csapat legutóbbi öt meccséből csak egyet nyertek meg a mieink.
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a Provident-kupa második fordulója. A himnuszok már felcsendültek, perceken belül rajt!

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

A magyar válogatott már kezében érezhette a győzelmet pénteken a norvég ligaválogatott ellen, jó egy perccel a vége előtt két góllal vezetett Hajdu János együttese, végül meg kellett elégednie a döntetlennel. A Hypóra épülő brazilok – soraikban a győri Eduarda Amorimmal – ellenben kilenccel megverték Horvátországot, amely a 2014-es Európa-bajnokságon társházigazdánk lesz.

A magyar kapitánynak ezúttal nem kellett gondolkodnia rajta, melyik két játékosát hagyja ki a keretből, ugyanis Tomori Zsuzsanna és Vérten Orsolya sem bevethető. A norvégok ellen hét gólt szerző átlövő fertőzéssel bajlódik, míg a szintén ferencvárosi balszélső combhúzódás miatt kénytelen kihagyni a meccset.

„A brazilok nagyon erős, dinamikus kézilabdát játszanak. Nehéz mérkőzésre, nagy küzdelemre számítok. Lépésről lépésre kell előrehaladnunk, hogy a felkészülés végére, a világbajnokságra megfelelő állapotba kerüljön a csapat” – mondta Hajdu a meccs előtt.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Kiss Éva (Fehérvár KC)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Veszprém Barabás Duna Takarék), Soós Viktória (Győri Audi ETO)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Mayer Szabina (Fehérvár KC), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász), Szekeres Klára (Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Érd), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi Kohász)

A BRAZIL KERET
Kapusok:
Barbara Arenhart (Hypo), Mayssa Pessoa (Dinamo Volgograd)
Átlövők: Amanda Claudino de Andrade (Supergasbras/UNC/Concórdia), Deonise Fachinello Cavaleiro (Hypo), Eduarda Amorim (Győri Audi ETO), Juliana Malta Varela de Araújo (Metodista/Sao Bernardo), Karoline Helena de Souza (Tvis Holstebro), Patrícia Scheppa (Liga Itapeviense de Handebol)
Irányítók: Ana Paula Rodrigues Belo (Hypo), Deborah Hannah Pontes Nunes (Metodista/Sao Bernardo), Franciele Gomes da Rocha (Hypo), Mayara Fier de Moura (Hypo)
Szélsők: Alexandra Priscila do Nascimento (Hypo), Fernanda Franca da Silva (Hypo), Jéssica Quintino (Vistal Gdynia), Mariana Costa (Team Vendsyssel), Samyra Pereira da Silva Rocha (Mios Biganos Handball)
Beállók: Daniela de Oliveira Piedade (Krim Ljubljana), Elaine Gomes Barbosa (Forca Atlética), Fabiana Carvalho Diniz (Hypo)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik