Macedón és cseh bravúrral indult a kézi Eb

Vágólapra másolva!
2012.01.15. 22:08
null
Így ünnepelték a szerbek a győztes nyitányt (Fotók: Action Images)
Címkék
Macedónia és Csehország is bravúros teljesítménnyel kezdett a szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Előbbi pontot rabolt a svédektől, míg utóbbi legyőzte a németeket. A házigazda csapata könnyen nyert a lengyelek ellen, míg a dánok öt góllal verték meg Szlovákiát.

 

A-CSOPORT

Lengyelország–Szerbia
A több kulcsemberét (Slawomir Szmal, Marcin Lijewski) is nélkülöző lengyel válogatottnak lényegében egy percig sem volt esélye a pontszerzése. A szerbek az elején megszerezték a vezetést, amit ezután már nem is engedtek ki a kezeik közül. Darko Sztanics rendkívül jó százalékkal védett, támadásban pedig a két nehéztüzér, Marko Vujin és Momir Ilics mellett a Valladolid balszélsője, Ivan Nikcsevics volt elemében.

A második félidő elején dőlt el az összecsapás, amikor a házigazda válogatott 17–9-re elhúzott. A lengyel szövetségi kapitány, Bogdan Wenta hiába küldte be Karol Bieleckit, aki egyből elkezdte termelni a gólokat, és végül csapata legeredményesebbjének bizonyult, ekkor már késő volt a számukra. Lengyelország szerezte a találkozó utolsó három találatát, de így is 22–18-as vereséget szenvedett.

 

Dánia–Szlovákia
Jól kezdtek a szlovákok, akik Daniel Valo vezetésével sokáig vezetni tudtak a vb-ezüstérmes ellen. Mikkel Hansennek ezúttal nem úgy sült a keze, ahogy szokott, helyette a szélsők, Hans Lindberg és Anders Eggert Jensen voltak a dánok vezéregyéniségei.

Dánia a szünetre már háromgólos előnnyel térhetett, a második játékrészben pedig öt góllal is elhúzott. A szlovákok azonban nem adták fel, és az 56. percben már csak kettővel voltak lemaradva. Az újabb meglepetés azonban elmaradt, a dánok egy utolsó rohammal döntésre vitték a dolgokat, és öt góllal nyertek.

 

B-CSOPORT

Németország–Csehország
Az Eb első gólját Tomás Sklenák lőtte, és ezután is a csehek akarata érvényesült, a kapujukban Petr Stochl bravúrt bravúrra halmozott, hétmétereseket, ziccereket védett, a 12. percben 9–3-as cseh előnyt mutatott az eredményjelző.

Jan Stehlík háromszor vette be a német kaput
Jan Stehlík háromszor vette be a német kaput

 

Filip Jícháék ekkor megtorpantak, közel tízperces gólcsendjüket azonban a németek nem tudták kihasználni, a szünetben 14–9-es hátrányban voltak.

A fordulást követően már biztatóbb játékot produkáltak, többször is felzárkóztak egy gólra, a lélektanilag fontos egyenlítés azonban nem jött össze nekik. Kilenc perccel a vége előtt már ismét megnyugtatóbb, négygólos előnye volt a cseh csapatnak, amely végül 27–24-re győzött.


Svédország–Macedónia

A lengyelekhez hasonlóan a svédek sem a legerősebb keretükkel érkeztek Szerbiába (Jonas Källman és Oscar Carlén is sérült), ám Staffan Olsson fiai így is esélyesként léptek pályára Macedónia ellen. A délszláv válogatott eddigi egyszer szerepelt Eb-n, 1998-ban egy ponttal zárta a csoportkört és a tornát. Most meglepően jól kezdte a meccset, a svédek csak a 26. percben vezettek először, a félidőben 14–13 volt az északiaknak.

Dalibor Doder és a svéd válogatott megszenvedett az egy pontért
Dalibor Doder és a svéd válogatott megszenvedett az egy pontért

 

A második félidő hullámzó játékot hozott, a macedónok egy 5–0-s rohanással négygólos előnyt építettek ki, az 52. percben viszont már ismét a svédet tűntek nyerőnek, 25–22 volt nekik. Ezután Macedónia – amelyben Kiril Lazarov mellett Sztevcse Alusopvszki is hét találatig jutott – sorozatban négy gólt dobva újra fordított, majd az 59. percben Ekdahl Du Rietz egyenlített a skandinávok részéről. A hátralévő időben még mindkét csapat támadhatott, de újabb gól már nem született, így maradt a 26–26-os döntetlen.

FÉRFI KÉZILABDA EB, SZERBIA
A-CSOPORT, BELGRÁD
Lengyelország–Szerbia 18–22 (7–11)
G:
Bielecki 4, M. Jurecki 3, K. Lijewski, Tluczynski 2-2, Jaszka, Kuchczynski, Tkaczyk, Wisniewski, Jurkiewicz, Syprzak, Zaremba 1-1, ill. Vujin, Nikcsevics 6-6, Ilics 4, Prodanovics 3, Sesum, Vuckovics, D. Csutura 1-1

Dánia–Szlovákia 30–25 (15–12)
G:
Lindberg 7, Eggert Jensen 6, Hansen, Mogensen 4-4, Lauge Schmidt, Christiansen, Markussen, H. Toft Hansen 2-2, R. Toft Hansen 1, ill. Valo 6, Rabek, Kukucka, Kopco, Urban, M. Stranovsky 3-3, Antl, Tarhai 2-2

B-CSOPORT, NIS
Németország–Csehország 24–27 (9–14)
G: Kaufmann 5, Haass 4, Gensheimer, Pfahl, Theuerkauf 3-3,Glandorf, Groetzki 2-2, Roggisch, klein 1-1, ill. Jícha 7, Filip 4, Horák, Juricek, Stehlík, Sklenák 3-3, Nocar, Vrany 2-2,
Svédország–Macedónia 26–26 (14–13)
G: Ekberg 6, Andersson 5, Lundström, Doder 4-4, Ekdahl Du Rietz, Nilsson 3-3, Larholm, ill. Lazarov, Alusovszki 7-7, Mojszovszki 5, Sztoilov 3, Temelkov, Mirkulovszki 2-2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik