KoroNapló: Franciaországban maradok – Planéta Szimonetta

PLANÉTA SZIMONETTA (Tours)PLANÉTA SZIMONETTA (Tours)
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 08:07
Planéta Szimonetta, a Chambray Touraine kézilabdacsapatának jobbátlövője a bajnokság befejezése után is Franciaországban marad, és már a távoli jövőre is készülve süteményt süt.

 

„A legutóbbi bejelentkezésem óta hivatalosan is lezárták a női bajnokságot, nem hirdettek győztest, és két csapattal megnövelték az első osztály létszámát. Nem ért váratlanul a döntés, mert korábban a sportolók érdekeit képviselő szervezet már egyeztetett a játékosokkal, kíváncsi volt, szerintük mi lenne a legjobb megoldás. A mi csapatunk tagjai is véleményt nyilvánítottak, mindenki elmondta, a két-három ötlet közül mit tart a legjobbnak, a klub egyik munkatársa koordinálta a válaszokat. Nem tudom, a szövetségben maguktól is így határoztak volna-e, de a többség ezek szerint ezt látta jónak. Szerintem egyébként a legjobb döntés született.

A befejezéstől függetlenül Franciaországban maradok, most nem térek haza, mint ahogyan a szerződésemben lévő egyéves opciót is kitöltöm. Bonyolult lenne hazajutnom, külön engedélyre volna szükség, s mivel az idényben még nem léptem pályára, a biztosító fizeti a béremet, így pluszadminisztráció kellene a Magyarországra utazáshoz. Ráadásul azt rebesgetik – bár ez egyáltalán nem biztos –, hogy a korlátozások május tizenegyedikei várható enyhítése után kiscsoportos edzések kezdődnek, ezért sem lenne okos dolog hazamenni.

Így viszont továbbra is sok időm van, és ahogy legutóbb ígértem, írok egyik kedvenc elfoglaltságomról, a sütésről. Akik közelebbről ismernek, tudják, nagy vágyam, hogy idővel kávézót nyissak, és próbálok süteményrecepteket találni hozzá. Most van időm megsütni őket, ráadásul teljesen kikapcsol. Éppen a karantén előtt vásároltam fényképezőgépet, hogy fotókat készítsek a munkáról, ezt is próbálgathatom.

Sokan kérdezgetik, hogy az összes süteményt én eszem-e meg, s nem fogok-e meghízni? A válasz: nem! Az elkészített finomságokat elviszem a barátoknak, éppen csak bekopogok és leteszem nekik, ők meg elmondják a véleményüket. Eddig jó visszajelzéseket kaptam.”

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok),Galló Vilmos(Svédország),Gulácsi Péter(Németország),Kemény Dénes(Magyarország),Ligetvári Patrik(Spanyolország), Planéta Szimonetta (Franciaország). Korábban: Pádár Krisztián (Oroszország, Vojvoda Dávid (Olaszország).

A KoroNapló korábbi bejegyzéseitIDE KATTINTVAtekinthetik meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik