Kilencgólos siker Azerbajdzsán ellen

2010.05.30. 13:15
null
Szucsánszki Zita lendületes játéka is segítette a magyar csapatot (Fotó: Török Attila – archív)
Címkék
A női kézilabda Európa-bajnoki-selejtező 2. csoportjának utolsó fordulójában a továbbjutást korábban kiharcoló magyar válogatott hazai pályán 35–26-ra legyőzte Azerbajdzsánt.

A nyíregyházi mérkőzés elején Herr védéseinek köszönhetően – a támadójáték időnkénti akadozásának ellenére – a magyar válogatott a papírformának megfelelően fokozatosan lépett el ellenfelétől (5–2).

Ekkor kissé megingott a felforgatott összeállításban pályára lépő nemzeti együttesünk, és sorozatban szerzett négy góllal a 12. percben már a vendégek vezettek (5–6).

Vérten hátára vette a válogatottat, három – válasz nélkül hagyott – találatával már ismét nálunk volt az előny (8–6), és bár a Pankackaja vezette azeriek jól tartották magukat, Mátéfi időkérése, valamint Pastrovics beállása után (11–10), Görbicz villanásaival villámgyorsan megnyugtatóvá nőtt a magyar előny (19–10), a vendégek a félidő utolsó percében szerzett két találattal csak kozmetikázták az eredményt (19–12).

A második játékrész elején kicsit beragadt a magyar csapat, ám öt gólnál nem tudtak közelebb kerülni a vendégek (20–15), majd a félidő derekára állandósult a tíz gól körüli differencia.

Az 50. percben Tilinger is bemutatkozott a felnőtt válogatottban, és bár alig fél perccel később kiállítással vétette észre magát, a hajrában első gólját is megszerezte a végül 35–26-ra nyerő magyar csapatban.

Ami a többi csoportot illeti, Magyarország mellett a selejtezőkön már kiharcolta az Európa-bajnoki részvételt Románia, Ukrajna, Franciaország, Izland, Németország, Spanyolország, Oroszország, Montenegró és Horvátország. A kontinensviadal csoportsorsolását június 5-én tartják Odensében.

NŐI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ, 2. CSOPORT
6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–AZERBAJDZSÁN 35–26 (19–12)
Nyíregyháza, 1200 néző. Vezette: Mitrunen, Sundell (finnek) 
Magyarország: Herr O. – BÓDI 4, Bulath 3, SZUCSÁNSZKI 5 (3), Szamoránsky P. 4, Görbicz 4 (2), VÉRTEN 4. Csere: PASRTOVICS (kapus), Tomori 4, Balogh Ba., Vincze M. 2, Kovacsicz 2, Kovacsics 2, Tilinger 1 
Azerbajdzsán: Szalmaka – Abaszova 1, TANKASZKAJA 7, Hamidova 1, Zaporozsec 2, Derjabina, HAMETOVA 4. Csere: Dzsafarova (kapus), Pecse 3, Csikajeva 3, Gorodcova 1, Gaszimova 3 (2), Naszradinova 1, Sundilina 
Az eredmény alakulása. 2. p.: 1–1. 6. p.: 4–1. 11. p.: 5–6. 19. p.: 11–10. 29. p.: 19–10. 40. p.: 24–17. 47. p.: 29–19, 57. p.: 34–25 
Kiállítások: 2, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 5/2 
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter, a magyarok szövetségi kapitánya: – A bajnoki szezon végeztével nehéz volt felpörögni erre a mérkőzésre, ezzel együtt azt kértem a játékosaimtól, hogy próbálják kiszolgálni a közönséget, egyúttal szerettem volna mindenkinek játéklehetőséget biztosítani. Céljainkat többségében megvalósítottuk, egyedül a rengeteg kihagyott ziccer miatt vagyok kicsit bosszús.
Rafiga Sabanova, az azeriek szövetségi kapitánya: – Nem játszottunk rosszul, de érződött a teljesítményünkön a legutóbbi mérkőzésünk és a hosszú utazás fáradtsága. Fiatal játékosaim rengeteg tapasztalattal gazdagodtak, hiszen a világ egyik legjobb válogatottja ellen léphettek pályára. A magyaroknak sok sikert kívánok az Európa-bajnokságra.
 A másik mérkőzésen: Svédország-Csehország 31–25 (17–10)
 A 2. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Magyarország 6 6  0 0 174-134   12 p
2. Svédország 6 4  0 2 167-128  8 p
3. Csehország 6 2  0 4 152-158  4 p
4. Azerbajdzsán 6 0  0 6 107-185  0 p
Legfrissebb hírek

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
5 perce

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
17 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Brazília–Japán 0–0

Foci vb 2026
33 perce

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
39 perce

Mattyasovszky Gergellyel hosszabbított az FTC jégkorongcsapata

Jégkorong
43 perce

Lemondott a cseh szövetségi kapitány a gyenge vb-szereplés után

Foci vb 2026
47 perce

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
54 perce

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
56 perce
Ezek is érdekelhetik