LISZKAY GÁBOR LEVENTE 2020.07.07 09:00 Frissítve: 2020.07.07 14:09

Kézisek kézise: BEK-győzelem és pechszéria a válogatottal

A Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játéka, a „Kézisek kézise” a férfiszakággal folytatódik. Az első jelöltek szereplését a hatvanas évektől 1982-ig BEK-győzelem, a válogatottal pedig pechszéria övezte.

1980-ban olimpiai pontokat szereztünk (Fotó: MTI)

 

A kispályás férfi kézilabda-bajnokság 1951-ben indult Magyarországon, a sportág viszont a hatvanas években „ágyazódott be” a köztudatba, köszönhetően a Bp. Honvédnak, amely 1966-ban döntőt játszott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. A fővárosiak a finálét Párizsban 16–14-re elveszítették a keletnémet Leipzig ellen, de a magyar együttes sorait olyan világklasszisok erősítették, mint az akkor még ifjú Varga István, valamint Fenyő András, Faludi Mihály vagy éppen Kovács László. A Honvéd 1963 és 1968 között nem talált legyőzőre a hazai bajnokságban, Fenyő és Kovács, valamint az ózdi irányító, Marosi István a világválogatottba is meghívást kapott 1968-ban. Kovácsot kétszer, Marosit egyszer választották itthon az Év játékosának, a válogatottal azonban nem sikerült átjutniuk a tű fokán: 1964-ben, 1968-ban és 1970-ben egyaránt a 8. helyen zártak a vb-n.

 
A mindenséggel mérjük klasszisainkat
A női szavazásról bővebben IDE KATTINTVA olvashatnak

1972-re a férfi kézilabda is bekerült az olimpiai programba, a mieink az Egyesült Államok ellen kezdték a tornát – azaz csak kezdték volna, mert a bemelegítés utolsó mozzanataként az akkor már igazi nagyágyúnak számító Varga István, vagy ahogy mindenki szólította és emlékszik rá a mai napig, Varga Pista a felső lécet találta telibe, a labda onnan a csarnok plafonjára pattant, eltörve néhány világítótestet. Mintegy félórás késéssel kezdődött a találkozó, amire összesöpörték a törmeléket, a „bűnöst” azonban ez nem zavarta, 13 gólt szerzett… A Honvéddal már sikereket elérő Varga pályafutása második szakasza Debrecenhez kötődik, a helyi Dózsával 1975-ben bajnokságot nyert, az egykor téglarakástól megerősödő csuklójú klasszist a vállukon hordozták a cívis város szurkolói, elhajlásos lövéseitől rettegtek az ellenfél kapusai. A legenda ötször volt magyar gólkirály, egyik alkalommal 26 találkozón szerzett 294 (!) góllal. 1972-ben azonban a vb-kről már „megszokott” 8. helynél Vargával sem tudott feljebb lépni a csapat. Pedig ekkor már ott voltak a Vass testvérek, Sándor és Károly, a kapus Bartalos Béla és Kaló Sándor. Négy, majd nyolc évvel később sikerült az előrelépés: a montreali olimpián a 6., a moszkvain a 4. helyre futott be az együttes, igaz, ekkor már sorait erősítette egy honvédos klasszis, Kovács Péter is.

Varga István a Honvéd után a Debrecen
nehéztüzéreként riogatta a kapusokat

A balátlövő pályafutása során négyszer volt a bajnokság gólkirálya, ötször az Év játékosa, 1978-ban vb-gólkirály, négyszer hívták meg a világválogatottba, alázatával, szorgalmával társait is magával tudta ragadni. Adalékként még egy, megdönthetetlennek tűnő rekord: 323 alkalommal szerepelt a magyar nemzeti csapatban, amelyben 1797 (!) gólt szerzett. Lehet(etlen) utánozni! A világbajnokságokon azonban Kovács Péter sem hozta meg az áttörést. 1974-ben a 7. helyre futott be az együttes (a középdöntőben már nem tudott meccset nyerni), a legfelháborítóbb eset azonban az 1978-as dániai tornán esett meg. Miután a franciákat és az NDK-t is legyőzte csapatunk, még mindig nem lehetett biztos a legjobb nyolc közé jutásban, hiszen tudta: ha vereséget szenved a négyszeres világbajnok románoktól, a hármas pontazonosságból a legrosszabbul kijőve nem jut a felsőházba. 1978. január 29-én Herningben azonban nem a románok győzték le a magyarokat, hanem egyértelmű csalás áldozatai lettünk: 21–21-es – számunkra kedvező – állásnál a románoké volt az utolsó támadás joga, és be is találtak, azonban minden számítás és az óra tanúsága szerint is jóval időn túl. A gólt megadták, majd visszavonták, végül mégis megadták, a mieink pedig csak a 9. helyért folytathatták (amit meg is szereztek), ám a tehetetlen dühön kívül nem volt más eszközük, hiszen az óvásunkat elutasították. 1982 újabb 9. helyet hozott az NSZK-beli világbajnokságon: hogy ismét mennyivel több volt a tornában, jól jelzi a lejátszott hét mérkőzésből négy, a svédek, a spanyolok, a jugoszlávok és a dánok elleni találkozóink végeredménye: 20–20, 20–20, 20–20, 19–19. Ez nem elírás. Matematikailag szinte lehetetlen, kézilabdában – egyszer az életben – lehetséges. Ha létezett volna akkor sportfogadás, egy sikeres négyes kötéssel több tízezerszeres pénzt nyerhetett volna, aki erre a megvalósuló képtelenségre teszi tétjét. Az akkori együttesben már bontogatta szárnyait az új generáció, hiszen a vezér Kovács Péter mellett a kapus Hoffmann László, a balkezes bombázó, Gyurka János, és az ifjú irányító-tehetség, Kovács Mihály is ott volt a válogatottban.

Fotó: MTI

A korszak felelevenítését azonban a kesergés helyett inkább zárjuk a magyar férfi klubkézilabdázás legnagyobb sikerével! A Bp. Honvéd 1982-ben, soraiban többek között a két Kováccsal (Lászlóval a kispadon és Péterrel a pályán), Őri Péterrel, Kenyeres Józseffel ismét BEK-döntőbe került, miután sikerrel jutott túl a görög Ionikoszon, a francia Gagnyn, a svéd Helsingborgon és a dán Helsingörön. A svájci Ottmar St. Gallen elleni fináléban pedig szintén nem volt pardon: hazai pályán 25–16, idegenben 24–18 – két győzelemmel, magyar örömünneppel zárult a BEK-sorozat, azaz végre az első helyen zárt egy magyar férfi kézilabdacsapat, olyan évek után, amelyekben, bár megérdemelte volna, még éremközelbe sem jutott, megannyi világklasszisa ellenére.

2020.08.06 09:33:11

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

„Kaptam egy-két ajánlatot, de nem akartam folytatni, ha nem játszhatok a legmagasabb szinten.”

2020.07.31 16:46:26

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT

INTERJÚ. Szélsőként mindig a biztosra ment • Nehezen dolgozta volna fel, hogy csak a padon ücsörög az ETO-ban.

2020.07.19 21:31:36

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Az utóbbi évtizedek profi hajszájában egyre jobban eluralkodott és nyomasztóvá vált az események sodra és az eredmények kényszere, most ezek híján kezdjük újra felfedezni az idő és figyelem hiányában már egészen háttérbe szoruló nőket és férfiakat.

2020.07.13 18:45:20

Kézilabda PAPP BÁLINT

A három érkező mozdulataiból sugárzik, megtiszteltetésnek veszi, hogy Győrben játszhat.