Kézi: páros Szuperkupa-meccset terveznek Veszprémbe

Vágólapra másolva!
2014.07.15. 17:06
null
A magyar topcsapatok a Szuperkupa-gálán a honi kézilabdáért harcolhatnak (Fotó: NS-archív)
Az érintett négy klub beleegyezett, így elhárult az akadálya annak, hogy megrendezzék augusztus 31-én Veszprémben a kézilabdázók dupla Szuperkupáját: ezen a férficsapatok közül az MKB-MVM Veszprém a Pick Szegeddel, női fronton a Győri Audi ETO KC az FTC-Rail Cargo Hungáriával találkozik.

Az ideipáros Szuperkupa – amely egyelőre csak tervezet – egy sorozat kezdete lenne, jövőre a győriek új arénája, 2016-ban Szeged, 2017-ben pedig az FTC addigra már felépülő új létesítménye adna otthont a mérkőzéseknek.

A Szuperkupa minőségi felvezetője lehet a hazai bajnoki küzdelmeknek, egyben erőfelmérő is a nemzetközi megmérettetésekre. A négy szereplő közül a veszprémiek amolyan „búcsúmeccset" játszanak majd augusztus utolsó vasárnapján, hiszen az MKB-MVM Veszprém ősztől egészen az év végéig a rendkívül sűrű menetrendű SEHA-kupa nemzetközi mérkőzéssorozatnak a szereplője lesz, így a magyar bajnokságba csak jövőre, a rájátszásban kapcsolódhat be – írta a Telekom Sporthír Szolgálat.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17
Ezek is érdekelhetik