Kézilabda: jön a tesztév – a teljes idényben használják itthon a VIR-t

N. T.N. T.
2019.09.11. 19:14
null
A televízió felvételeit nézhetik vissza a játékvezetők is (Fotó: Török János/Délmagyarország)
Az új kézilabdaidény kezdetén immár harmadszor tartott szabályismertetőt a magyar szövetségben a szervezet játékvezetői albizottsága, s ezen elhangzott, hogy a televízió által közvetített összes mérkőzésen használhatják a játékvezetők a videoismétlő rendszert (VIR), majd a tesztév végén összegzik a tapasztalatokat.

Mint ismert, a VIR az előző idényben a férfi bajnoki döntőben debütált, míg a 2019–2020-as évadban már végig rendelkezésre áll, de a még meglévő technikai korlátok miatt csak a tévés mérkőzéseken tudják használni. A jövőben törekedni fognak arra, hogy minden csarnokban azonos sztenderdek szerint telepített kamerarendszer álljon rendelkezésre, ám ennek kialakítása még időbe telik.

TOVÁBBI FONTOS SZEMPONTOK
– a kapus kidobja gyors középkezdéshez a labdát, de a visszafutó játékosban elakad a labda, kétperces kiállítással kell büntetni
– szemből, frontálisan történő lökésért, ha a támadó a hátára esik, kizárás a megfelelő büntetés
– ha a levegőben levő vagy nagy sebességgel érkező játékost hátulról lökik, legalább kétperces büntetést kell adni
– fejre, nyakra mért ütés esetén legalább kizárást kell alkalmazni, és adott esetben a kék lapot is fel kell mutatni
– ha a szélső játékost egy hosszú lépés megtételével akadályozza a védő, kétperces kiállítással kell büntetni

Addig a játékvezetők a nézők által is látható televíziós felvételeket tudják használni. A VIR használatának szabályai alapvetően nem változnak, a legfontosabb alapelv, hogy csak a játékvezetők kérhetik a használatát, de törekedniük kell a lehető legkisebb játékmegszakításra. Ha egyszer nem működik a rendszer, akkor azon a meccsen a továbbiakban már nem lehet igénybe venni.

A VIR alkalmazható olyan durva sportszerűtlenségek és szabálytalanságok esetében, amelyek a bírók látókörén kívül történtek, ám azok súlyos következményeit csupán később észlelik. Használható szabálytalanságok súlyosságának megítéléséhez, illetve a játékvezetők szándékos megtévesztésének gyanújánál is. Az utolsó fél percben elkövetett szabálytalanságok és üres kapuelőtér megítéléséhez is igénybe vehető, s újdonságként azt is megnézhetik a videón, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon vagy sem.

A szakújságíróknak és tévériportereknek tartott beszélgetésen Herczeg Péter, a játékvezetői albizottság elnöke két fő irányra is felhívta a figyelmet, amelyeknek alkalmazását fokozott figyelemmel követik majd az idény során. Az egyik szerint lőtt gól után elkövetett kisebb szabálytalanság esetében a játékvezetők elhagyhatják a sárga lap kiosztását, hogy ezzel se gátolják a gyors középkezdés elvégzését. A vétkes játékosnak azonban jelzik, hogy észlelték a szabálytalanságot. (Mindez természetesen nem vonatkozik a két perccel vagy kizárással büntetendő esetekre.)

A másik irány, hogy egy súlyosabb szabálytalanság esetén ne ítéljenek egyből, hanem a játék megállítása után nyugodtan beszéljék meg egymással az esetet, és csak utána hozzanak döntést. Azt szeretnék elérni, hogy az indokolt esetekben ne maradjanak el a kizárások, és a hazai bajnokságban szereplő játékosok is felkészüljenek erre a nemzetközi trendre.

Legfrissebb hírek

A női ifjúsági BL négyes döntőjébe jutó három magyar csapat edzői voltak a Szabaddobás podcast vendégei

Kézilabda
Tegnap, 10:58

Női kézi NB I: a Debrecen 12 góllal győzött Kisvárdán

Kézilabda
2026.04.25. 21:08

Egy góllal nyert idegenben az FTC és a Balatonfüred is

Kézilabda
2026.04.25. 21:04

Faragó Luca a Mol Esztergomnál folytatja a pályafutását

Kézilabda
2026.04.25. 19:51

Győrben nyert a Szeged, győzött a Budai Farkasok is

Kézilabda
2026.04.24. 19:54

„Az első gondolatom az volt, hogy itt a vége” – Szöllősi-Zácsik Szandra már úton a visszatérés felé

Kézilabda
2026.04.24. 15:44

Az UEFA elnöke a madridi futballfórumon védelmébe vette a játékvezetőket

Minden más foci
2026.04.24. 14:39

Bodó Richárd a szegedi távozásról: Az edző szólt, hogy nem igazán számít rám

Kézilabda
2026.04.24. 09:25
Ezek is érdekelhetik