Kézilabda: férfiklubot alapíthat a Dortmund és a Bayern

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.10. 13:05
null
A német kéziszövetség szívesen támaszkodna a nagy futballklubok szurkolóbázisára (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a Német Kézilabda-szövetség tárgyalásokat kezdett a Bayern Münchennel és a Borussia Dortmunddal férfi kézilabdacsapat alapításának lehetőségeiről. A német válogatott januárban Lengyelországban Európa-bajnokságot nyert, a sportág népszerűbb mint valaha, ráadásul sok pénz is van benne.

A német kéziliga vezetője szerint mindenki nyerne, a Bundesliga még nagyobb tömeget mozgatna meg a Bayern és a Dortmund érkezésével, és a két klub profiljába is illene a sportág.

„A két klub gazdasági szakembereivel beszéltünk, de tudjuk, jelentős áldozattal járna ennek megvalósítása, hiszen mindkét klubnak a harmadosztályból kellene indulnia” – idézte a sport1.de Uwe Schwenkert, a liga első emberét, aki arra utalt, nem azonnali lenne a siker, hanem évek kellenének ahhoz, hogy felzárkózzanak az élvonalhoz.

Stefan Kretzschmar, a Sport1 szakértője elmondta, évekkel ezelőtt már beszélt Uli Hoeness-szel a Bayern München esetleges férfi kézilabdacsapatáról, de az elnök azt mondta, akkoriban a klub kosárlabda-szakosztályának felemelése volt terítéken – ez sikerült is, a Bayern 2014-ben 1955 óta először német bajnok lett, és az Euroligában is a legjobb 16 közé jutott.

A Dortmundnak van női kézilabda-szakosztálya, a csapat jelenleg a hatodik helyen áll.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Pep Guardiola a 20. BL-gólját jegyző Fodent méltatta a BVB legyőzése után

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 08:30

Foden duplázott, Haaland is betalált, megverte a Manchester City a Dortmundot

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:50

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Kézilabda: nagy potenciál rejlik az ifjúsági fiúválogatottban

Utánpótlássport
2025.11.04. 14:45

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14
Ezek is érdekelhetik