Kézilabda: csúcstornával hangol a bajnoki rajtra az FTC és a Győr

2011.08.26. 12:43
Címkék
Az egy hét múlva rajtoló bajnokság előtti felkészülés csúcseseménye lesz a szombaton és vasárnap Győrben sorra kerülő nemzetközi női kézilabdatorna, amelyen a Bajnokok Ligája-, a KEK- és az EHF-kupa-győztes mellett a házigazda, BL-elődöntős ETO is pályára lép. A bet-at-home.com Szabella Kupa pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy tulajdonképpen ez a viadal tekinthető a nemhivatalos Bajnokok Kupájának, hiszen a földrész legkiválóbbjai vesznek rajta részt.

Konkoly Csaba, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője kiemelte: a felkészülés során eddig jól teljesített a csapat, látszik, hogy az eleve erős kerethez kiváló kvalitású játékosok érkeztek, és a hétvégi torna kiváló erőfelmérő lesz. Hozzátette: szeretnék megnyerni a BL-t, de az odáig vezető út nagyon hosszú. Ehhez szükséges, hogy támadásban és védekezésben a belső (átlövők, irányító, beállós) emberek tökéletesen tudjanak együtt játszani.

Szombaton előbb a KEK-ben diadalmaskodó Ferencváros találkozik a BL-címvédő Larvikkal (a Győrhöz igazolt Heidi Löke korábbi csapatával) a Magvassy Sportcsarnokban, majd következik a közelgő szezonban csúcsra törő ETO és az EHF Kupában diadalmaskodó, ám idén a BL-ben próbálkozó dán Midtjylland.

Vasárnap mind a négy résztvevő kétszer lép pályára. Tíz órától a két skandináv együttes feszül egymásnak, aztán jön a két magyar elitgárda összecsapása 11:55 órától. Délután fél öttől az FTC és a Midtjylland csap össze, a viadalt pedig a Győr és a Larvik meccse zárja.

A tornára 4000 forintért bérlet váltható, a két meccsre (szombat, vasárnap délelőtt, illetve délután) szóló belépő 1500 forint.

A SZABELLA-KUPA PROGRAMJA
SZOMBAT
FTC-Rail Cargo Hungaria–Larvik HK (norvég) 16.30
Győri Audi ETO KC–FC Midtjylland (dán) 18.25
VASÁRNAP
Larvik–Midtjylland 10
Győr–FTC 11.55
FTC–Midtjylland 16.30
Győr–Larvik 18.25
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
28 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
46 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
50 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája