Kézi: Nagy László EHF-blogja Anderssonról és katalán konyháról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.01. 09:09
Megírta első blogbejegyzését Nagy László, az MKB-MVM Veszprém kézilabdázója az EHF hivatalos honlapján. A jobbátlövő első írásában mesélt a családjáról, a Veszprémről, illetve arról is, hogy kiket tart a legjobbnak a mai kézilabdázók közül.

Nagy László nemrég indult internetes naplóját eddigi pályafutása rövid ismertetésével kezdte. Kiemelte, hogy szegediként a rivális Veszprém mezében lép pályára hétről hétre. Családja kapcsán pedig azt is elmesélte, hogy kislánya, Deborah miatt Budapesten élnek, ahol két tannyelvű iskolába tud járni a hatéves gyermek.

A magyar válogatott jobbátlövő azt is megemlítette, hogy amikor Barcelonában élt, nagyon hiányzott számára a magyar konyha, ám most, hogy hazatért, a katalán ételeket hiányolja a mindennapjaiból.

Bejegyzésében végül a kézilabdázásról is szót ejtett Nagy.

„Az előző év nem volt könnyű. Új edző, új játékosok – köztük én is –, ráadásul az olimpia miatt később kezdtük a felkészülést. Mindezek felett pedig a Bajnokok Ligájában a halálcsoportba kaptunk besorolást. Idén viszont volt időnk megfelelően felkészülni, s az új igazolások és a tavaly gyűjtött tapasztalat segítségével bármire képesek lehetünk” – olvasható Nagy László EHF-blogjában.

„Amikor az emberek a legjobb jobbátlövőnek hívnak engem, csak annyit mondok, nézzék meg Kim Anderssont, aki véleményem szerint született zseni. Emellett csodálom Kiro Lazarov lövőtechnikáját is, de szeretném felhívni a figyelmet egy kivételes tehetségre, akinek a neve sokaknak ismerős lehet: Alex Dujshebaev esetében nem esett messze az alma a fájától” – írta Nagy László.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21

„Úgy pakolnak fel minket a buszra, mint a fagyasztott csirkéket” – kifakadt a horvát kéziválogatott szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.01.29. 20:30

Chema Rodríguez: Egy góllal kikaptunk, de a torna folytatódik

Kézilabda
2026.01.22. 12:46

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31
Ezek is érdekelhetik