Kézi: elkezdte a Dunaújváros, célok csak az NB I-es rajt előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.13. 14:54
Megkezdte a felkészülést a következő idényre a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdacsapata. A célokról egyelőre nem nyilatkoztak a vezetők. Amint az évadnyitó sajtótájékoztatón elhangzott, hétfőtől egy hétig napi két, majd később napi három edzés szerepel a programban. Az előző kiírásban negyedik csapat az első felkészülési mérkőzését július 31-én játssza, amikor a bajnoki ezüstérmes Győrt fogadja. A visszavonult Ferling Bernadettet augusztus 28-ra szervezett gálamérkőzésen köszönti a klub.

Augusztus 14-én és 15-én nemzetközi tornát rendeznek Dunaújvárosban, ahol a házigazda mellett az orosz Zvezda Zvenyigorod, a román Zilah, valamint a Debrecen, a Fehérvár és a Vác szerepel.

Augusztus 20-án és 21-én a váci viadalon indul Mátéfi Eszter vezetőedző együttese.

Augusztus 28-án gálamérkőzés keretében köszöntik a visszavonult Ferling Bernadettet, a klub emblematikus játékosát, majd szeptember elején kezdődik a bajnokság. Közvetlenül az NB I rajtja előtt ismertetik, hogy milyen célokkal vág neki a gárda a magyar bajnokságnak, a kupának és az EHF-kupának.

A csapathoz öten érkeztek: Kovács Anna és Oguntoye Viktória Érdről, Szalai Babett és Termány Rita Siófokról, valamint Hajtai Vanessza Mosonmagyaróvárról. Ezenkívül több juniorkorú játékos is lehetőséget kap majd a felnőttek között.

A visszavonuló Ferling mellett távozott Rádl Tímea, Gera Szimonetta, Hosszú Boglárka, Víg Vivien és Berta Nikolett is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik