Kézi Eb: Tudtam, hogy nyerünk Izland ellen – Fazekas Gergő

VINCZE SZABOLCS (München)VINCZE SZABOLCS (München)
Vágólapra másolva!
2024.01.17. 11:54
null
Fazekas Gergő elmondta, csapatszinten oldották meg Bánhidi Bence kiesését (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Izland ellen négy gólt szerzett az irányító Fazekas Gergő, aki elmondta, csapatszinten oldották meg Bánhidi Bence kiesését, és olyan csapategységgel, amilyen a magyar válogatottnál van, szerinte nehéz meccset veszteni.

 

– Gondolta volna, hogy ilyen sima lesz az Izland elleni mérkőzés?
– Már a meccs elején éreztem, hogy a csapatunk rendkívül motivált, és szinte tudtam, hogy az Izland elleni találkozót meg fogjuk nyerni! Olyan csapategység van nálunk, amilyennel tényleg nagyon nehéz meccset veszíteni, és úgy mentünk ki a pályára, hogy semmi más nem lehet a vége, csak győzelem.

Mi volt a reakció, amikor Bánhidi Bencét kiállították?
– Bence alapember, meghatározó játékos, és mikor kiállították, mindenki tudta, hogy előre kell lépnie egyet, hogy őt helyettesíteni tudjuk. Rosta Miki azonban remekül ugrott be, de mindenki hozzátette a magáét, csapatszinten oldottuk meg.

Mi volt a kulcsmomentum?
– Ma már bármilyen előnyről el lehet veszíteni egy kézilabdameccset, ezért nekünk teljesen mindegy volt, hogy hat vagy hét góllal vezettünk, az utolsó öt percben száz százalékosan koncentráltunk, és csak mentünk előre, amíg nem fújták a meccset.

Egyik csoportmeccsen sem voltak ennyire magabiztosak.
– Amikor a védelemben minden összeáll, és elöl is jönnek a gólok, sokkal magabiztosabbá válik az ember. Az első időben volt egy kisebb hullám, amikor négyről visszajöttek, de egy percig sem estünk össze, hanem segítettünk és bíztattuk egymást.

– Az izlandiak mintha zavarodottak lettek volna. Nem azt kapták tőlük, amire számítottak?
– Mi remekül játszottunk, de szerintem ők tényleg alulteljesítettek, pedig nagyon erős a kezdősoruk, gondolok itt például Magnússonra és Kristjánssonra. Nem tudom, miért volt ez így, de bevallom, nem is érdekel már, a lényeg, hogy két pontot viszünk magunkkal Kölnbe!

FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÉMETORSZÁG)
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT
IZLAND–MAGYARORSZÁG 25–33 (13–15)

KÖZÉPDÖNTŐ, AZ I. CSOPORT (KÖLN) PROGRAMJA
Január 18.
15.30
Magyarország–Ausztria
Január 18.
18.00Franciaország–Horvátország
Január 18.
20.30Németország–Izland
Január 20.15.30Franciaország–Izland
Január 20.18.00
Horvátország–Magyarország
Január 20.20.30
Németország–Ausztria
Január 22.15.30
Horvátország–Izland
Január 22.18.00
Franciaország–Ausztria
Január 22.20.30
Németország–Magyarország
Január 24.15.30
Ausztria–Izland
Január 24.18.00
Franciaország–Magyarország
Január 24.20.30
Németország–Horvátország
A középdöntő mérkőzéseinek kezdési időpontja minden játéknapon 15.30, 18.00 és 20.30.
AZ I. CSOPORT INDULÓ ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 1 1 33–25 +8 2
2. Franciaország 1 1 33–30 +3 2
3. Horvátország 1 1 28–28 0 1
3. Ausztria 1 1 28–28 0 1
5. Németország 1 1 30–33 –3 0
6. Izland 1 1 25–33 –8 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik