nemzetisport.hu 2017.06.30 20:50 Frissítve: 2017.07.01 00:35

Visszavághat a Veszprém a Kielcének, nehéz csoportban az ETO

Péntek este Ljubljanában elkészítették a női és a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását. A Telekom Veszprém többek között a lengyel Kielcével és a francia PSG-vel, valamint a német Flensburggal és Kiellel, míg a Mol-Pick Szeged a címvédő Vardar Szkopjével és a spanyol Barcelonával került azonos csoportba. A nőknél a címvédő Győri ETO a Rosztov-Donnal és a Midtjyllanddal, az FTC a Vardarral és a Larvikkal.

 

 

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA

Már a kiemelésnél eldőlt, hogy a Telekom Veszprém az első kalapba került a Barcelonával együtt, azaz nem kerülhetett egy csoportba a katalán sztárgárdával. A másik magyar csapat, a Mol-Pick Szeged ugyanilyen okból a Celjét kerülte el biztosan. Azonos nemzetbeli csapatokat nem sorsoltak azonos csoportba (kivéve a három csapattal szereplő németeket), így a Veszprém egy nyolcasba került a Celjével, míg a Szeged a Barcelonával. Az is biztos volt, hogy a Kiel, a PSG és a Flensburg ugyanabban a csoportban szerepel (mivel a PSG nem kerülhetett össze a Nantes-tal, a Flensburg pedig a Löwennel). Értelemszerűen a Löwen, a Nantes és a Kristianstad is egy csoportban fog szerepelni. 

A ceremóniát a Montpellier szlovén válogatott játékosa, Vid Kavticnik, valamint a Veszprém szlovén szélsője, Dragan Gajic segítette a színpadon. A C- és a D-csoportot sorsolták elsőként, utána pedig a két fő csoportot, az A-t és a B-t, amelyekben érdekelt lesz a Veszprém és a Szeged is. A Császár Gábort foglalkoztató Schaffhausen a C-csoportba került, ahol többek között az Ademar Leónnal és a szlovén Velenjével találkozik.

A Veszprém a B-csoportba került, a Barcelona pedig az A-ba, ahová a Szeged is. A Veszprém visszavághat a 2016-os elveszített döntőért, ugyanis egy csoportba került a lengyel Kielcével, valamint a legutóbbi szezonhoz hasonlóan a Kiellel, a PSG-vel és a Flensburggal. A Szeged a Barcelona mellett a címvédő Vardar Szkopjéval és a Löwennel is találkozik többek között a csoportkörben.

„A szerencse úgy hozta, hogy két nagyon erős, de kiegyensúlyozott csoport jött össze. Érdekes lesz a Flensburg ellen felkészíteni a Veszprémet, de az előző évadban meg fordítva történt, ilyen a sport, ilyen az edzők élete... Óriási harcot vívunk majd a PSG-vel, a Kiellel és a volt együttesemmel is. Nehéz lesz az élen végezni" – értékelt Ljubomir Vranjes, a Veszprém edzője.  

„Nem lehetett azt várni, hogy gyenge csapatokkal találkozunk, ebben a mezőnyben nincs is ilyen. Több olyan gárdával is összefutunk, amellyel az előző idényben is hatalmas harcban álltunk. A csoportunkban az első és a második helyért nem is harc, szinte háború lesz, és nagyon szeretném, ha ebben mi is részt vennénk. A német bajnokkal is újra találkozunk, de ezek már hagyományos ütközetek...”  – mondta Juan Carlos Pastor, a Szeged edzője.

A lebonyolítás nem változik a legutóbbi évhez képest, 28 csapat küzd négy csoportban. A selejtezőtornán négy csapat küzd meg az egyetlen még kiadó helyért, amely a D-csoportba szól. A csoportkör első fordulója szeptember 13-17-én lesz, míg az A-B-csoport esetében 2018. február 28. és március 4. között zárul a szakasz.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
A CSOPORTBEOSZTÁS

A-CSOPORT: Barcelona (spanyol), Vardar Szkopje (macedón), Löwen (német), PPD Zagreb (horvát), Wisla Plock (lengyel), MOL-PICK SZEGED, Kristianstad (svéd), Nantes (francia)
B-CSOPORT: TELEKOM VESZPRÉM, Kielce (lengyel), PSG (francia), Aalborg (dán), Celje (szlovén), Meskov Breszt (fehérorosz), Flensburg (német), THW Kiel (német)
C-CSOPORT: Ademar León (spanyol), Skjern (dán), Velenje (szlovén), Schaffhausen (svájci), Dinamo Bucuresti (román), Elverum (norvég)
D-CSOPORT: Metalurg Szkopje (macedón), Motor Zaporizzsja (ukrán), Montpellier (francia),  Besiktas (török), Csehovszkije Medvegyi (orosz), a selejtezőtorna győztese

A SELEJTEZŐTORNA PÁROSÍTÁSA (szeptember 2-3.)
ELŐDÖNTŐ

Sporting (portugál)–Cocks (finn)
Tatran Presov (szlovák)–Alpla HC Hard (osztrák) 

A férfi BL csoportbeosztása

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA

A szokásoknak megfelelően azonos nemzetbeliek nem kerülhettek egy csoportba a sorsoláson. Először pont a címvédő Győri ETO került elő a kalapból, a magyar együttest a B-csoportba sorsolták. Ide került az orosz Rosztov-Don, a második kalap talán legerősebb csapata, amely az EHF-kupát megnyerte a 2016–2017-es szezonban. A harmadik kalapból a dán Midtjylland érkezett a kvartettbe, a negyedikből a francia Brest. Ránézésre ez tűnik a legerősebb négyesnek, a Győr egy évvel korábban is egy csoportban szerepelt az oroszokkal és a dánokkal. 

A Ferencváros a C-csoportba került, ahol az idei ezüstérmes Vardar Szkopje és a meggyengülő Larvik lesz az ellenfele, valamint a 2. selejtezőtorna győztese (valószínűleg a Thüringer HC). A továbbjutás nem jelenthet problémát, de elnézve a másik ágat, egy esetleges negyeddöntőnél ismét nagyon komoly rivális jöhet a fővárosi zöld-fehéreknek.

„A Vardar kimagaslik a csoportból, de kiegyensúlyozott négyesbe kerültünk. Nem tudjuk, hogyan alakul át a Larvik, tizenegy játékos elhagyta, ám motivált és jó képességű fiatalokkal töltötték fel a keretet. A selejtezőcsoportot biztos, hogy a Thüringer HC nyeri, ismerjük tavalyról, hazai pályán életveszélyes. A továbbjutás meg kell, hogy legyen, de a helyezéseknél meghatározó lesz a Larvik és a selejtezős rivális elleni idegenbeli meccs, ha onnét pontot tudunk rabolni, jó pozícióba kerülhetünk. És, aki a Szkopjétól pontot csíp, az nagyon jól jár" – mondta Elek Gábor, az FTC edzője.  

A lebonyolítás nem változik, a csoportokból az első három helyezett folytathatja a kétszer hatcsapatos középdöntőben, ahonnan az első négy helyezett  oda-visszavágós negyeddöntőben játszik keresztbe a budapesti final fourért.  

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
A CSOPORTBEOSZTÁS

A-CSOPORT: CSM Bucuresti (román), Nyköbing (dán), Krim Ljubljana (szlovén), Vistal Gdynia (lengyel)
B-CSOPORT: GYŐRI AUDI ETO KC, Rosztov-Don (orosz), Midtjylland (dán), Brest (francia)
C-CSOPORT: Vardar Szkopje (macedón), Larvik (norvég), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, 2. selejtezőtorna győztese
D-CSOPORT: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Metz (francia), SG BBM Bietigheim (német), 1. selejtezőtorna győztese

A SELEJTEZŐ CSOPORTBEOSZTÁSA (szeptember 9-10.)
1. csoport:
Vipers Kristiansand (norvég), Podravka Koprivnica (horvát), Kastamonu Belediyesi (török), Gomel (fehérorosz)
Az elődöntőben: Vipers Kristiansand (norvég)–Gomel (fehérorosz), Podravka Koprivnica (horvát)–Kastamonu Belediyesi (török)

2. csoport: Thüringer HC (német), Höörs (svéd), Hypo NÖ (osztrák), Mecalia Atlético Guardés (spanyol)
Az elődöntőben: Thüringer HC (német)–Mecalia Atlético Guardés (spanyol), Höörs (svéd)–Hypo NÖ (osztrák)

A főtábla csoportbeosztása

A FÉRFI BL MEZŐNYE A 2017–2018-AS IDÉNYBEN
A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A SORSOLÁS ELŐTTI KALAPBEOSZTÁS
A-B CSOPORT

1. kalap: TELEKOM VESZPRÉM, Barcelona (spanyol)
2. kalap: Vardar Szkopje (macedón), Kielce (lengyel)
3. kalap: PSG (francia), Löwen (német)
4. kalap: PPD Zagreb (horvát), Aalborg (dán)
5. kalap: Meskov Breszt (fehérorosz), Wisla Plock (lengyel)
6. kalap: Celje (szlovén), MOL-PICK SZEGED
7. kalap: Kristianstad (svéd), Flensburg (német)
8. kalap: THW Kiel (német), Nantes (francia)

C-D-CSOPORT
1. kalap:
Ademar León (spanyol), Metalurg Szkopje (macedón)
2. kalap: Skjern (dán), Motor Zaporizzsja (ukrán)
3. kalap: Velenje (szlovén), Montpellier (francia)
4. kalap: Schaffhausen (svájci), Besiktas (török)
5. kalap: Csehovszkije Medvegyi (orosz), Dinamo Bucuresti (román)
6. kalap: Elverum (norvég), a selejtezőtorna győztese

 

A FÉRFI BL LEBONYOLÍTÁSA
A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

A NŐI BL MEZŐNYE A 2017–2018-AS IDÉNYBEN
A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

NŐI KÉZILABDA BL, 2017–2018
SORSOLÁS ELŐTTI KALAPBEOSZTÁS
1. kalap:
GYŐRI AUDI ETO, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Vardar Szkopje (macedón), CSM Bucuresti (román)
2. kalap: Larvik (norvég), Rosztov-Don (orosz), Nyköbing (dán), Metz (francia)
3. kalap: SG BBM Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, FC Midtjylland (dán)
4. kalap: Vistal Gdynia (lengyel), Brest (francia), 1. selejtezőtorna győztese, 2. selejtezőtorna győztese


A NŐI BL LEBONYOLÍTÁSA
A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.23 11:58:45

Kézilabda HATÁR DÁVID

A Nantes elleni vereség után jó játékkal javított a BL-ben Carlos Pastor csapata.

2017.09.23 16:02:06

Kézilabda nemzetisport.hu

A németek elhúztak a második félidőben, de a szenzációs Lékai és Nagy vezérletével fordított a Veszprém.

2017.09.17 18:55:36

Kézilabda nemzetisport.hu

Hiába kezdett jól a Szeged, végül simán kikapott a francia csapat otthonában.

2017.09.16 17:10:44

Kézilabda nemzetisport.hu

A szünetben még vezető szlovén csapat az utolsó tíz percre teljesen elkészült az erejével.

2017.09.15 23:41:58

Kézilabda KUN ZOLTÁN

NS-VÉLEMÉNY. Ha Messi elszívna napi két doboz Symphoniát, már nem ő lenne »a« Messi?