Kézi: a nőknél is összevonják a KEK-et és az EHF-kupát

Vágólapra másolva!
2015.03.30. 19:14
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) legutóbbi végrehajtói bizottsági ülésén döntés született arról, hogy – akárcsak a férfiaknál – a nőknél is összevonják a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK) és az EHF-kupát. Az EHF vezető testülete jóváhagyta a versenybizottsági indítványt, így az új, összevont sorozat a 2016–2017-es idénytől állandósul.

Az ülés megerősítette, hogy a következő szezontól az új lebonyolítási szisztéma szerint rendezik meg a férfi Bajnokok Ligáját. Az EHF közleményéből kiderül, hogy a csapatoknak 30 százalékkal több pénzt juttatnak vissza az eddigiekhez képest, a final fourig eljutó négy csapat összesen egymillió eurós jutalmon osztozhat. Az EHF jóváhagyta azt is, hogy a férfi elitliga négyes döntőjének 2020-ig továbbra is Köln ad otthont.

az új lebonyolítási szisztéma szerint rendezik meg a férfi Bajnokok Ligáját. Az EHF közleményéből kiderül, hogy a csapatoknak 30 százalékkal több pénzt juttatnak vissza az eddigiekhez képest, a final fourig eljutó négy csapat összesen egymillió eurós jutalmon osztozhat. Az EHF jóváhagyta azt is, hogy a férfi elitliga négyes döntőjének 2020-ig továbbra is Köln ad otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik