Augusztusban rajtol a Regionális Liga - lapértesülés

2010.11.09. 12:21
null
Az MKB Veszprém és a Szeged részvételére is számítanak (Fotó: Gy. Balázs Béla)
Címkék
A handball-planet.com beszámolója szerint megszületett a megállapodás a Regionális Liga beindításáról, amelyben hét ország 16 férfi kézilabdacsapata venne részt, és 2011. augusztus 23-án rajtolna el.

A tudósítás szerint három-három bosnyák, illetve szlovén, valamint két-két magyar, szerb, macedón, montenegrói, illetve horvát klub venne részt az új sorozatban, melyet a szervezők a német és a spanyol pontvadászat után a világ harmadik legerősebb bajnokságának szánnak.

„IGAZSÁGOS LESZ AZ ÚJ LIGA”

Sandi Sola, a Horvát Kézilabda-szövetség elnöke szerint igazságos lesz az új küzdelemsorozat, ugyanis meghagyják a lehetőséget a kluboknak, hogy hazájuk bajnokságában is megfelelő számú mérkőzést játsszanak.

Korábban már beszámoltunk a Regionális Liga tervéről, akkor a következő 14 csapat részvételéről lehetett hallani: MKB Veszprém, Pick-Szeged (mindkettő magyar), CO Zagreb, Nexe Nasice (mindkettő horvát), Celje PL, Gorenje (mindkettő szlovén), Bosna BH-Gas, Borac Banja Luka, Sloga Doboj (mindhárom bosnyák), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Kolubara, Crvena zvezda (mindkettő szerb), Metalurg, Vardar (mindkettő macedón). Magyar részről egyelőre egyik klub, illetve a szövetség sem erősítette meg a megállapodás tényét.

A tervek szerint két csoportkörből állnának a küzdelmek, amit négyes döntő követne. Az első fordulóra 2011. augusztus 23-án kerülne sor, míg a sorozat 2012. március 31-én érne véget. Ezután az összes érintett klub bekapcsolódna hazája bajnokságának hajrájába. Csak a későbbi győztes tarthatná meg biztosan a jogot a következő évi küzdelemben való indulásra.

A sorozat elnevezése S-liga lenne, mivel a Sparkasse Bank vállalná a főszponzor szerepét, és ezzel együtt a versennyel járó összes költség fedezését, beleértve például a szállítási költségeket vagy a hivatalos személyek kifizetését.

A végleges megállapodás aláírására decemberben kerülhet sor, a szponzor, illetve az érintett szövetségek részvételével.

Legfrissebb hírek

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
21 perce

Az év női kosárlabdázója is távozik Diósgyőrből

Kosárlabda
25 perce

Tenisz: Udvardy Panna elődöntős Rabatban

Tenisz
28 perce

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
36 perce

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
52 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
1 órája

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
1 órája

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik