Djukics május végén távozik a Pick-Szegedtől

Vágólapra másolva!
2010.04.28. 16:23
null
Dragan Djukics másodszor készül távozni a Pick-Szeged kispadjáról (Fotó: Török Attila)
Címkék
A következő szezonban nem a szerb Dragan Djukics irányítja a Pick-Szeged férfi kézilabdacsapatának munkáját – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Lapunk információja szerint a tréner nem fogadta el a klub szerződésmódosítási javaslatát, így a feleknek a korábbi megállapodás értelmében jogukban áll a szerződésbontás, igaz, a kiskapu még nyitva van.

A klub vezetősége hetek óta egyeztetett Dragan Djukics vezetőedzővel a folytatásról. Mivel a klub és a tréner álláspontja (főleg az anyagi kérdésekben) távol állt egymástól, a Pick-Szeged vezetősége úgy döntött, hogy a szerb trénerrel csak május 31-ig kíván együtt dolgozni.

A klub és a vezetőedző tavaly októberben két és fél évre szóló szerződést kötött, azzal a kikötéssel, hogy tavasszal a klub módosíthatja a feltételeket, és ha a tréner nem fogadja el azokat, a közös munka május 31-én véget ér. A Nemzeti Sport információi szerint pontosan ez történt: a klub fizetéscsökkentést kezdeményezett, amibe Djukics nem ment bele.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a klub – bár az elnökség több szakemberrel is tárgyalásokat folytat a szerb tréner utódlásáról – továbbra sem zárkózna el a közös munkától, ha Djukics meggondolná magát, azaz elfogadná a módosított feltételeket.

Dragan Djukics már a második edzői periódusát tölti a szegedi kézilabdacsapatnál. Első alkalommal 2001 és 2003 között dolgozott a Tisza partján, munkássága két ezüstérmet eredményezett.

A szerb szakember ezt követően válogatott csapatoknál dolgozott: 2006 és 2008 között Svájc legjobbjaival foglalkozott, majd 2009 júniusában rendkívül megtisztelő felkérést kapott – a 2012-es londoni olimpiára versenyképes brit válogatottat kell kialakítania.

E munka megkezdése után – a Vladan Maticcsal tavaly októberben történt szakítást követően – kereste őt meg a Szeged, és a megállapodás értelmében október 25-én visszatért a Pick kispadjára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik