Háromgólos magyar siker Boszniában

Vágólapra másolva!
2011.06.08. 21:57
null
Császár Gábor jó teljesítménnyel és gólokkal járult hozzá a magyar győzelemhez <br />(fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
A magyar férfi kézilabda-válogatott 22–19-re győzött Bosznia-Hercegovina ellen Visokóban, így öt mérkőzés után is hibátlan teljesítménnyel áll az Európa-bajnoki selejtezők 1. csoportjának élén. Mocsai Lajos együttese immár biztosan csoportelsőként végez a kvartettben.

 

Ahhoz képest, hogy 2008 júniusában kifejezetten tüzes hangulatú vb-selejtezőn lépett pályára a magyar válogatott Boszniában, amely emlékezetes módon félbe is szakadt, ezúttal még csak teljes telt ház sem fogadta a mieinket Boszniában, sőt az országban állomásozó magyar katonák révén kifejezetten hangosnak bizonyult a magyar tábor. Pedig a bosnyákok az Európa-bajnoki selejtezősorozat előtt még fogadkoztak – olyan vélemények is felröppentek, hogy a macedónokkal együtt ők léphetnek majd tovább a kvartettből –, ám aztán a mérkőzések alaposan kiábrándíthatták őket.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EREDMÉNYEI ÉS PROGRAMJA
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 26–17
Észtország–Magyarország 19–31
Macedónia–Magyarország 22–29
Magyarország–Macedónia 29–26
Bosznia-Hercegovina–Magyarország 19–22
2011. június 12.: Magyarország–Észtország (Gyöngyös, 12.15; tv: RTL Klub)

Magyarország négy forduló után továbbjutóként és elméletileg ugyan még nem, de gyakorlatilag csoportelsőként lépett pályára, miközben a hazaiak a négyes utolsó helyén, egy ponttal a tarsolyukban várták Mocsai Lajos együttesét. Ráadásul Danijel Sarics, azaz legjobbnak számító kapusuk nélkül, ugyanis a Barcelona kapuvédője sérülés miatt nem csatlakozott a kerethez.

A mieink hamar megmutatták, hogy nem szándékoznak „ajándékpontokkal” kedveskedni a fehérmezes hazaiaknak, Ilyés Ferenc támadásban, Mikler Roland védekezésben bizonyult vezérnek, a kettő pedig megalapozta a magyar fölényt.

A csapat negyed óra elteltével úgy vezetett 5–2-re, hogy az egymás utáni két emberhátrányos szituációt egy kapott góllal hozta le, s elöl is hatékonyabbnak bizonyult a Mocsai-együttes. Támadásban Császár Gábor kreativitására is támaszkodhatott a kapitány, az irányító már az első félidőben eljutott négy gólig, ami azt jelentette, hogy 400. válogatottbeli találatát is megünnepelhette.

A második félidőre 11–9-es vendég előnnyel fordultak a csapatok, miután Szöllősi Szabolcs is góllal mutatkozott be címeres mezben. A különbség a fordulás után gyorsan négy-ötgólosra nőtt. A félidő közepén ugyan megtorpant a magyar csapat, a bosnyákok Marinko Kelecevic találataival feljebb zárkóztak, de a védekezés összességében továbbra is jól működött, így Halász Máté gólja (18–22) után már sejteni lehetett, hogy meglesz a győzelem.

A magyar együttes végül 22–19-re győzött, és vasárnap Gyöngyösön Észtország ellen ünnepelheti a csoportelsőséget.

FÉRFI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, 5. FORDULÓ
BOSZNIA-HERCEGOVINA–MAGYARORSZÁG 19–22 (9–11)
Visoko, 1800 néző. V: Brunovsky, Canda (szlovákok)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: SABANOVIC – Velic, Djukic, Harmandic 2, Buric 1, Prce 3, Stojanovic. Cs: Vranjes, Medic 1, Vrazalic 4, KELECEVIC 6, Cakic, Savic 1, Manjic, Karacic 1. Edző: Vojislav Radja
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Iváncsik T., Zubai Sz. 2, SCHUCH, CSÁSZÁR 10, Ilyés 1, Vadkerti 1. Cs: Lékai 1, Ancsin 1, Gulyás P., Herbert, Törő 1, Szöllösi Sz. 1, Harsányi 2 (1), Halász 2. Edző: Mocsai Lajos
Az eredmény alakulása. 3. p.: 0–3. 10. p.: 1–5. 15. p.: 3–5. 21. p.: 5–9. 26. p.: 8–10. 34. p.: 9–14. 38. p.: 10–16. 48. p.: 13–17. 53. p.: 16–19. 55. p.: 17–21.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: –, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Vojislav Radja: – Nagyon fontos lett volna a két pont, mert versenyben maradtunk volna a második helyért. Hiányzott Saric, a magyarok pedig kitűnő kapusuk vezetésével, sajnos, megérdemelten nyertek.
Mocsai Lajos: – Kevés gyakorlás után is remek csapatteljesítményt nyújtottunk, minden mezőnyjátékos bizonyíthatott. Mikler sok bravúrja és magyar katonák buzdítása segített egy-egy holtpontnál. A táblázat pedig önmagáért beszél. Mindkét csapatból több sérült játékos hiányzott, ám hangsúlyozni szeretném, a magyar válogatott sosem lehet tartalékos, hanem mindig úgy teljes, ahogy az adott találkozón pályára lép. Ezúttal is így volt, és a fiúk nagy szívvel, fegyelmezett, motivált játékkal kitettek magukért. Egyedül Tatai nem kapott lehetőséget, de ő pünkösdvasárnap Gyöngyösön védhet Észtország ellen.

 

PÁRBAJ
BOSZNIAMAGYARORSZÁG
19/39 (48.7 %) Gól/lövés 22/40 (55 %)
18/40 (45 %) Védés/lövés 20/39 (51.3 %)
4/6 (66.6 %) Gól/indítás 4/5 (80 %)
2/5 (40 %) Gól/szél 2/6 (33.3 %)
8/22 (36.3 %) Gól/átlövés 7/16 (43.7 %)
2/2 (100 %) Gól/beálló 3/5 (60 %)
3/4 (75 %) Gól/betörés 5/7 (71.4 %)
18 Technikai hiba 18
Gól/hétméteres 1/1 (100 %)
8 Kiállítás (perc) 8
19/57 (33.3 %) Gól/támadás 22/58 (37.9 %)
AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 5 5 137–103 10
2. Macedónia 5 2 1 2 137–136 5
3. Észtország 5 2 3 127–143 4
4. Bosznia 5 1 4 115–134 1
Az első két helyezett jut ki az Eb-re.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik