Győzelemmel kezdett a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2009.10.15. 20:58
Címkék
A magyar női kézilabda-válogatott 24-20-ra megverte Csehországot első Eb-selejtezőjén a második csoportban. A mieink mérlege ezzel továbbra is száz százalékos a csehek ellen: a magyar csapat tíz mérkőzésből tízszer győzött.
A magyar válogatott győzelemmel kezdett a csehek ellen (Fotó: Németh Ferenc)
A magyar válogatott győzelemmel kezdett a csehek ellen (Fotó: Németh Ferenc)

Az első percekben még kicsit akadozott a magyar támadó gépezet, de Vérten Orsolya lefordulásból szerzett góljainak és Pálinger Katalin védéseinek köszönhetően azért előnybe került a magyar csapat, és Bulath Anita két találatával szűk negyedóra után már 6:2-re vezetett.

A csehek nem bírtak a mieink szervezett védekezésével (ha pedig minden kötél szakadt, Pálingerre mindig lehetett számítani), és mivel a magyar támadások ha nem is voltak mindig hibátlanok, a félidő derekán Tóth Tímea vezetésével sikerült tovább növelni az előnyt (25. p., 12-6).

A szünet előtt azonban a csehek is magukra találtak, és néhány magyar megingást kihasználva feljöttek 13-9-re.

A második félidőben aztán csakhamar bajba kerültek a mieink: hiába vezettünk 17-12-re, em sikerült bevinni a döntő csapást. Kovacsics Anikó ziccert hibázott, a fordulásból betaláltak a csehek, és ettől lendületbe jöttek. A magyar védekezés kissé, a támadójáték eléggé szétesett, így aztán néhány perc múlva már 18-17 volt az állás, és ha nincsenek Pálinger bravúrjai, akár ki is egyenlíthetett volna az ellenfél.

Szerencsére azonban Tóth Tímea magabiztosan értékesítette a hétmétereseket, a végén pedig Tóth Kata két gólt is szerzett beállóból, így a végére sikerült megúszni a nagyobb izgalmakat: 24-20-ra nyert a magyar válogatott, és megszerezte első győzelmét a selejtezőcsoportban.

NŐI KÉZILABDA, EB-SELEJTEZŐ
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 24–20 (13–9)
Kecskemét, 1500 néző. V: Gubica, Milosevic (horvátok)
   
MAGYARORSZÁG CSEHORSZÁG
PÁLINGER SATRAPOVÁ
Bódi 1 Hrbková 2
BULATH 2 Zámorská 3 (1)
Szucsánszki 1 Kutlvasrová
Szabó V. 2 Vitková
Tomori Kysucanová 3
Vérten 3 Tomecková 4 (2)
Csere: Herr O. (kapus), TÓTH T. 10 (6) ,. Kovacsics, Tóth K. 2, ORBÁN A. 3, Hornyák Á., Zácsik Csere: Doláková (kapus), POZNAROVÁ 3, Simerská 2, Knedliková 1, Rycková, Salcáková 1, Cerná 1
   
Az eredmény alakulása. 3. p.: 1–1., 12. p.: 6–2, 20. p.: 8–4. 25. p.: 11–6. 36. p.: 14–10. 41. p.: 17–12. 49. p.: 18–17. 54. p.: 19–18. 58. p.: 22–19.-
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 5/3
 MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter: – Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, mert nem sikerült bevinnünk a döntő csapást a cseheknek, de a legfontosabbat, a győzelmet sikerült megszereznünk.
Jiri Tkadlec: –  A második félidőben sikerült közel kerülnünk a magyarokhoz, de a végjátékban nem volt szerencsénk, emiatt kissé csalódott vagyok.
A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
 Svédország–Azerbajdzsán 31–11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik