A Pick idegenben is kikapott a Berlintől

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 18:56
null
Konsztantyin Igropulo (balra) tör kapura Buday Dániel mellett (Fotó: MTI)
A Pick Szeged 29–24-es vereséget szenvedett a Füchse Berlin otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája D-csoportjának utolsó mérkőzésén. Az már korábban eldőlt, hogy a német csapat másodikként, a Tisza-parti alakulat pedig negyedikként jut tovább a legjobb 16 közé.

A CO Zagreb szombati, Schaffhausen ellen aratott győzelmével a Szeged megszerezte a D-csoport negyedik helyét, így Skaliczki László csapatán nem volt nyomás a berlini meccsen. Ugyanezt elmondhattuk a hazaiakról is, hiszen ők meg biztos másodikként léptek pályára.

Azt is lehetett már tudni, hogy a Pick, illetve a B-csoportot megnyerő MKB Veszprém melyik csapatokkal kerülhet össze a nyolcaddöntőben.

A berliniektől sérülés miatt hiányzott Sven-Sören Christophersen és Börge Lund, a vezetőedző Dagur Sigurdsson pedig influenza miatt nem ült a kispadon. Ősszel a Berlin 29–22-re nyert Szegeden.

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: Sikertelen támadások után Vadkerti Attila került először ziccerbe, de a lécet találta el. Ancsin Gábor lövését Silvio Heinevetter védte, Konsztantyin Igropulo és Johannes Sellin viszont túljárt Mikler Roland eszén. Zubai Szabolcs sem tudta felavatni Heinevettert. 2–0

6–10. perc: Zubai védekezésben javított, labdaszerzését követően azonban nem tudott gyorsan indulni a Pick. Frantisek Sulc alulról eleresztett lövéssel szerezte meg a Szeged első gólját, a 7. percig kellett erre várni. A lengyel Bartlomiej Jaszka viszonylag könnyedén tud betörni, egy ilyen akcióval hétméterest harcolt ki, amit Ivan Nincevic értékesített. A horvát szélső a következő támadásnál lerohanás végén volt eredményes (4–1). Ancsin és Jaszka előtt is szétnyílt a fal, mindkét játékos kihasználta. Labdaszerzés után Sellin talált be indulásból. Skaliczki László időt (és csapatától támadásban több mozgást) kért. 6–2

11–15. perc: Larholmnak köszönhetően szegedi góllal folytatódott a játék az időkérés után. Sellin a jobb szélről válaszolt. Vadkerti kapott egyet az orrára, le kellett vonulnia a pályáról. Rajko Prodanovics és Sulc is a kapufát találta el, Iker Romero és Jaszka viszont nem hibázott, a spanyol ráadásul kínai figura végén talált be. Az Ancsin helyére beállt Balogh Zsolt passzából Prodanovics végül megszerezte első gólját. 9–4

16–20. perc: Egy újabb Balogh, Prodanovics összjáték végén ismét a kapufát átkozhatják a szegediek. Mikler bravúrja után azonban Sulc szépen átlőtte a berlini falat, majd Kekezovics Marinko három gólra csökkenti a különbséget (9–6). Támadásban már csak Sulc maradt a pályán a Pick kezdőcsapatából, ennek örömére a kapu bal oldalába zúdította a labdát, hazai időkérést kiváltva (9–7). Nincevic hetesből törte meg a Füchse gólcsendjét.10–7

21–25. perc: Egyhangú perceket élünk: Sulc átlövésből, Nincevic büntetőből eredményes ismét. Kekezovics gondolt egyet, és talpról közbelőtt, jól tette (11–9). Heinevetter két védése után féltérdről indította műtéti pontossággal Sellint, akinek ziccerével tehetetlen volt Mikler. A jobbszélső a hazaiak legjobbja, újabb góljával ismét négy közte (13–9). Gyorsan felzárkózott a Szeged, de még gyorsabban újra leszakadt, a holland Mark Bult is betalált (14–9). Heinevetter élvezi a játékot, a kapujából kifutva félpályáig vezette a labdát, mielőtt passzolt volna.14–9

26–30. perc: Ancsin visszament, lőtt is egy gólt. Czina Józsefnek mutatták fel először a kétpercet a török játékvezetők, akik nem sokkal később hetest ítéltek a Berlinnek. Tatai Péter jött be a büntetőre, akit Nincevic átejtett, de a kapufa hárított. Colja Löffler elügyetlenkedte helyzetét, így 0–0-val megúszta a Szeged az emberhátrányt. Ancsin kapufája után a 18 éves Paul Drux robogott végig a pályán hatalmas lendülettel, és pályafutása első BL-góljával beállította a 15–10-es félidei eredményt. 15–10

 

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: Miklert Tatai Péter váltotta a Szeged kapujában, Torsten Laen lőtte neki az első gólt. Larholm beállóból válaszolt, de Laen megint helyzetbe került, és az általa kiharcolt hétméterest Igropulo értékesítette (17–11). Ancsinnak volt ideje a lövésre, élt is a lehetőséggel. Laen kibirkózta magának a helyzetet, majd belőtte, Prodanovics pedig befutás után szintén középről volt eredményes. 18–13

36–40. perc: Larholm betöréssel, majd átlövéssel próbálkozott, de egyszer sem járt sikerrel, a labda azonban maradt a Szegednél, és harmadszor már Sulc lőtt, a hazaiak bánatára. Kicsit hektikussá vált a játék, a Szeged indítását elcsípte az ellenfél, a berliniekével szemben azonban tehetetlen volt a magyar csapat (19–14). Laennek ezúttal nem kellett birkóznia, üresen kapta a labdát Romerótól, és a dán beálló biztos kézzel értékesítette a helyzetet. 20–14

41–45. perc: Vadkerti labdalopás után gólpasszt adott a felfutó Alen Blazevicnek. A Szeged horvát védekezőspecialistája felállt fal ellen is bemutatta góllövőtudományát (20–16). Larholm egyéni akciója végén elhajlásból lopta vissza mínusz háromra a Picket. Német időkérés (20–17). Bult csak azért nem örült újabb gólja után, mert közben kapott egy medvepuszit Vadkertitől, de nincs nagyobb baja. Ezt sajnos egy bombagóllal bizonyítja. 22–17

46–50. perc: Laen nem egy ólomléptű beálló, úgy rohant végig a pályán, hogy öröm lett volna nézni, ha a Berlinnek szurkolnánk. Gólja után 23–17 a Berlinnek, Skaliczki László is időt kért. Laszica szépen ejtette át Heinevettert, Zubai pedig egy rá jellemző, vízszintes helyzetből ellőtt labdával mattolta a jól védő német kapust (23–19). Drux lövőkedve megjött, két próbálkozásából a másodikat már védte Tatai. Sulc hatodszor talált be, ezúttal is csapata legjobbja. Szegedi gól helyett rossz passz, majd hazai indulás... 25–20

51–55. perc: Spoljaric tépte meg Kekezovicsot, kiállították ezért. Laszica cunderrel próbálkozott, de a csavar nem nagyon akart kijönni a labdából, messze elkerülte a kaput. Bult viszont emberhátrányban is eredményes (26–20). Kekezovics a másik szélen nem cifrázta, bevágta. Igropulo újabb büntetőt váltott gólra, Buday Dániel passzából pedig Ancsin talált be. Kínaiból lőhették volna a hazaiak a 28.-at, de Tatai közbelépett. 27–22

56–60. perc: Tatai ziccert védett, majd Skaliczki László kikérte utolsó idejét. Sulc csuklója egy cselt követően villant meg, Pribanic pedig Ancsin bejátszása után talált be (27–24). Felcsillant a pontszerzés reménye, de Drux mint kés a vajon, úgy törhetett be, Tatai tehetetlen volt. Kekezovics Heinevetter hátát találta el, ezzel eldőlt. Drux a végére belelendült, ötödször volt eredményes. Buday hétméteresből a kapusba vágta a labdát, 29–24-re nyert a Berlin. A Szeged így idegenben szerzett pont nélkül zárta a csoportkört, de a célját teljesítette, ott van a legjobb 16 között. 29–24


FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 10. FORDULÓ

FÜCHSE BERLIN (NÉMET)–PICK SZEGED 29–24 (15–10)
Berlin, 5000 néző. V: Erdogan, Özdeniz (törökök)
BERLIN: HEINEVETTER – SELLIN 6, Igropulo 3 (2), Jaszka 1, Laen 4, Romero 1, NINCEVIC 5 (3). Csere: Spoljaric, Löffler, Drux 5, Pevnov, BULT 4, Richwien, Siewert
SZEGED: Mikler – Prodanovics 2, Zubai 1, Czina, Larholm 3, Blazevic 2, Vadkerti. Csere: Tatai (kapus), SULC 7, ANCSIN 4, KEKEZOVICS 3, Balogh Zs., Buday, Pribanic 1, Laszica 1
Az eredmény alakulása. 9. perc: 6–2. 17. p.: 9–5. 21. p.: 10–8. 46. p.: 23–17
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Alexander Haase, a Berlin másodedzője: – Nehéz volt az igazából tét nélküli mérkőzés előtt motiválni a csapatot. Annak örülök, hogy végig kézben tartottuk a találkozót, és győzelemmel fejeztük be a csoportküzdelmeket.
Skaliczki László, a Szeged edzője: – Kicsit bosszús vagyok, mert sok lehetőséget rontottunk el. Voltak olyan szakaszok a találkozón, amelyekkel elégedett voltam, ám rengeteg helyzetben hibáztunk, és amikor közelebb kerültünk, akkor sem tudtunk összpontosítani.

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Barcelona (spanyol) 10 9 1 321–252 +69 18
2. Füchse Berlin (német) 10
8
2 290–279 +11 16
3. Dinamo Minszk (fehérorosz) 10 5 1 4 276–259 +17 11
4. PICK SZEGED 10
3 7
260–293 –33 6
5. CO Zagreb (horvát) 10 2 1 7 266–284 –18 5
6. Kadetten Schaffhausen (svájci) 10 2 8 284–330 –46 4

 

TOVÁBBI VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
C-CSOPORT, 10. FORDULÓ

Metalurg Szkopje–Silkeborg 32–18
Chambéry–Szentpétervár 33–19

 

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Vive Kielce (lengyel) 10 10 305–249 +56 20
2. Metalurg (macedón) 10 7 3 271–215 +56 14
3. Gorenje Velenje (szlovén) 10 6 4 281–250 +31 12
4. Silkeborg (dán) 10 4 6 259–281 –22 8
5. Chambéry (francia) 10 2 8 266–294 –28 4
6. Szentpétervár (orosz) 10 1 9 225–318 –93 2

 

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MKB VESZPRÉM 10 9 1 295–242 +53 18
2. THW Kiel (német) 10 8 2 329–265 +64 16
3. Atlético Madrid (spanyol) 10 5 5 268–269 –1 10
4. Celje (szlovén) 10 4 6 245–258 –13 8
5. Constanta (román) 10 2 8 234–283 –49 4
6. Sävehof (svéd) 10 2 8 276–330 –54 4

 

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Hamburg (német) 10 7 2 1 313–272 +41 16
2. Flensburg (német) 10 6 3 1 310–279 +31 15
3. Csehovszkije Medvegyi (orosz) 10 5 4 1 310–282 +28 14
4. Ademar León (spanyol) 10 3 1 6 265–292 –27 7
5. Montpellier (francia) 10 2 2 6 301–311 –10 6
6. Partizan (szerb) 10 1 9 268–331 –63 2

A Veszprém lehetséges ellenfelei a nyolcaddöntőben: Ademar León (spanyol), Silkeborg (dán), PICK SZEGED
A Szeged lehetséges ellenfelei a nyolcaddöntőben: Hamburg (német), MKB VESZPRÉM, Vive Kielce (lengyel)

A csoportelsők a negyedik helyezettekkel, a másodikok a harmadikokkal csapnak össze a 16 között. A sorsolást február 26-án rendezik. A nyolcaddöntő időpontjai: első mérkőzések – március 13–17., visszavágók – március 20–24.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik