Férfi kézilabda: Szerbiát kaptuk a vb-selejtezőre!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.31. 13:49
null
Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár ránk a vb-selejtezőben (Fotó: AFP)
A lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokság záró konferenciájának keretében kisorsolták a 2017-es franciaországi világbajnokság európai selejtezőjének párosítását. Az első kalapból kihúzott magyar válogatott júniusban Szerbiával csap össze, a visszavágót rendezhetjük hazai pályán.

 

A magyar válogatott az Eb-n elért 12. helyével az első kalapból várta a sorsolást, amelyen Szerbiával vagy Szlovéniával valószínűleg egyik első kalapos sem akart szembekerülni. Mi azonban megkaptuk Dejan Perics együttesét, amellyel a felkészülés során kétszer is összecsaptunk (az idegenbeli kétgólos vereség után Kecskeméten döntetlent játszottunk). Annyi pozitívum van a sorsolásban, hogy a visszavágót rendezhetjük hazai pályán.

Nagy kérdés, hogy a vb-selejtezőn ott lesz a szerb csapatban az Eb-t sérülés miatt kihagyó Momir Ilics, valamint a Perics által a bő keretbe sem nevezett Marko Vujin. De addig még nálunk is sok minden történhet, hogy mást ne mondjunk az MKSZ elnöksége kedden értékeli az Eb-t, majd sajtótájékoztatón számol be a fejleményekről, így jelen pillanatban még bizonytalan, Talant Dujsebajev marad-e a kapitány.

„Kiváló a kapcsolat a két szövetség között, két telt házas meccsre számítok. Elégedett vagyok, a párharc kiváló reklám lesz a sportágnak" – mondta Velimir Marjanovics, a szerb szövetség elnöke a sorsolás kapcsán.

A másik kellemetlennek tűnő ellenfél, Szlovénia, a bronzmérkőzést elveszítő Norvégiára vár.

Az elsőként kisorsolt csapatok kezdenek otthon. Az első mérkőzéseket június 7. és 9. között, a visszavágókat június 14. és 16. között rendezik meg.

FÉRFI KÉZILABDA-VB, 2017
EURÓPAI SELEJTEZŐ
A PÁROSÍTÁS
Szerbia–MAGYARORSZÁG
Svédország–Bosznia-Hercegovina
Csehország–Macedónia
Lengyelország–Hollandia
Oroszország–Montenegró
Izland–Portugália
Szlovénia–Norvégia
Fehéroroszország–Lettország
Dánia–Ausztria

SORSOLÁSI KALAPOK
ELSŐ KALAP

Horvátország/Norvégia, Dánia, Lengyelország, Svédország, Oroszország, Fehéroroszország, Macedónia, MAGYARORSZÁG, Izland
MÁSODIK KALAP
Szlovénia, Szerbia, Montenegró, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Lettország, Hollandia, Portugália

A 2017-ES VB 24 RÉSZTVEVŐI
Franciaország (házigazda)
Katar (a franciák mögött vb-2.)
Bahrein (Katar mögött Ázsia-bajnokság 2. helyezettje)
Japán (Ázsia-bajnokság 3. helyezettje)
Szaúd-Arábia (Ázsia-bajnokság 4. helyezettje)
Egyiptom (Afrika-bajnokság 1. helyezettje)
Tunézia (Afrika-bajnokság 2. helyezettje
Angola (Afrika-bajnokság 3. helyezettje)
Spanyolország (Eb-döntős)
Németország (Eb-döntős)
Horvátország (az Eb 3. helyezettje)
Európai selejtezők győztesei (9 csapat)
Pánamerikai bajnokság érmesei (3 csapat)
Plusz kvalifikációs torna győztese (1 csapat)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik