Férfi kézilabda: Sagosen jövőre Kielben folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.22. 12:15
null
Sagosen (5) 2020-tól Kielben folytatja (Fotó: AFP)
Miután 2020 nyarán lejár a párizsi szerződése, Sander Sagosen, a PSG norvég irányítója a THW Kielnél folytatja a pályafutását. A világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó három évre írt alá.

Sagosen a norvég Kolstad IL-ben kezdte a pályafutását, 2013–2014-ben a Haslum HK, 2014 és 2017 között pedig a dán Aalborg játékosa volt. 2017-ben került a PSG-hez, ahol a szerződése 2020 nyarán jár le, így nem meglepő, hogy több európai csapat is kivetette rá a hálóját.

A norvég válogatottat a 2017-es, majd az idei világbajnokságon is ezüstéremig vezette.

„Örülünk és nagyon büszkék vagyunk, hogy bennünket választott” – nyilatkozta a THW Kiel sportigazgatója, Szilágyi Viktor.

„Új kihívásra vágytam, biztos vagyok benne, hogy pályafutásom teljesen új szakaszba lép” – magyarázta döntését Sagosen.

Sagosen barátnője, a Győri ETO-t erősítő Stine Oftedal testvére, Hanna a nyáron Párizsból a dán Silkeborgba teszi át a székhelyét – Sagosen döntésében akár az is szerepet játszhatott, hogy Kielben jóval közelebb lesz a párjához.

A Kiel így jelentette be Sagosen megszerzését

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Bajnokok Ligája-induló a Melsungen

Kézilabda
2026.06.07. 17:44

Imre Bence öt gólja ellenére kikapott a THW Kiel – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.06.03. 23:07

„Magyaros” döntő lesz a kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2026.05.30. 17:31

Férfi kézi El: kisorsolták az elődöntőket, elkerülték egymást a „magyaros” csapatok

Kézilabda
2026.05.08. 14:38

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
2026.04.28. 22:28

A brazil Lewandowski nyártól Mosonmagyaróváron kézilabdázik

Kézilabda
2026.04.20. 11:06

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
2026.04.12. 22:03

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
2026.04.09. 10:13
Ezek is érdekelhetik