Férfi kézi: Kristopans már edzeni sem volt hajlandó a Vardarnál, elérte a célját

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 11:45
null
Kristopans állítólag nem hajlandó edzeni a Vardarnál (Fotó: AFP)
Északmacedón sajtóhírek szerint egyre nagyobb a zűrzavar a Vardar Szkopje férfi kézilabdacsapatánál, a fizetéselmaradás miatt a lett Dainis Kristopans és az orosz Pavel Atman is idény közben távozott.

Kristopans a múlt héten még pályára lépett a THW Kiel elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen, hat góljával a Vardar legeredményesebb játékosa volt a 34–23-ra elveszített mérkőzésen, Szkopjéba visszatérve azonban visszautasította, hogy edzésbe álljon. Az Ekipa információja szerint ezzel szerette volna elérni a jobbátlövő, hogy fizessék ki neki az elmaradt bérét, vagy ellenkező esetben engedjék el idény közben.

A lap szerint a lett óriásnak már elege volt a folyamatos ígérgetésekből, szeretett volna végre hozzájutni a neki járó pénzhez. Mint ismert, Kristopans július elsejétől már a PSG játékosa lesz, de a franciáknál lejárt az átigazolási határidő, így nem csatlakozhatott egyből a párizsiakhoz. A g-sport.mk írta meg először, hogy a Füchse Berlinben játszhatja le az idényből hátra levő hónapokat, később ezt a német csapat hivatalosan is bejelentette.

A Füchse csütörtökön éppen a Tatabányát fogadja az EHF-kupa csoportkörében, arról egyelőre nincs hír, hogy Kristopans is ott lesz-e a keretben.

Korábban Tyimur Gyibirov és Christian Dissinger is nyíltan beszélt az anyagi problémákról, a mostani fejlemények is ebbe a sorba illeszthetők. Kristopans mellett Pavel Atman is távozott, az orosz irányító a Szpartak Moszkvához csatlakozott.

ПАВЕЛ АТЬМАН - ИГРОК "СПАРТАКА" Разыгрывающий сборной России перешел в наш клуб из македонского "Вардара". Приветствуем новичка и желаем успехов в составе красно-белых! #гандбол #Спартак #СпартакМосква #краснобелые #гандболлипучий

248 Likes, 5 Comments - Гандбольный клуб "Спартак" (@spartak_hb) on Instagram: "ПАВЕЛ АТЬМАН - ИГРОК "СПАРТАКА" Разыгрывающий сборной России перешел в наш клуб из македонского..."



A Bajnokok Ligája B-csoportjában a Vardar szombaton a továbbjutás szempontjából fontos meccsen fogadja az ukrán Motort, egy győzelemmel és a Meskov Breszt vereségével biztosíthatná helyét a kieséses szakaszban. Kristopans nélkül azonban lényegesen nehezebb lesz a Vardar feladata.

A nyáron tovább gyengül a szkopjei csapat, több játékosnak is már van új klubja a következő idényre, a jobbszélső Danyiil Siskarjov például a Telekom Veszprémben folytatja.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. THW Kiel (német) 11 8 2 1 348–305 +43 18
2. TELEKOM VESZPRÉM 11 8 3 364–312 +52 16
3. Montpellier (francia) 11 6 1 4 302–298 +4 13
4. Kielce (lengyel) 11 5 2 4 326–308 +18 12
5. FC Porto Sofarma (portugál) 11 4 2 5 310–326 –16 10
6. Vardar Szkopje (macedón) 11 4 1 6 309–355 –46 9
7. Meskov Breszt (fehérorosz) 11 3 8 310–336 –26 6
8. Zaporizzsja (ukrán) 11 1 2 8 330–359 –29 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik