Férfi kézilabda: Izland után Egyiptomot is legyőztük

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.08. 19:30
null
Mikler Rolandra Egyiptom ellen sem lehetett panasz (Fotó: Veres Viktor, archív)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–26-ra nyert Egyiptom ellen, így két győzelemmel és egy vereséggel zárta a dániai Bygma-kupát, amelyen másodikként végzett.
A szombati szünnapot követően Egyiptom ellen zárta szereplését a magyar válogatott a Bygma-kupán, mégpedig Bodó Richárd nélkül, a Mol-Pick Szeged balátlövőjének ugyanis az Izland elleni pénteki mérkőzés után érzékennyé vált a térde, így hétfőn Magyarországon MR-vizsgálat vár rá.

A helyén játszó Dzsamali Imannak azonban jól ment a játék, de ezt elmondhatjuk a többi magyar játékosról is. Az egyiptomiak nyitott védekezése ellen rendre megtalálták az ellenszert, és a védekezéssel sem voltak nagy problémák. Külön öröm lehetett, hogy Gulyás Péter, valamint a tornán először játéklehetőséget kapó Balogh Zsolt is megszerezte első gólját a Bygma-kupán.

A 18–13-as első félidő után a folytatásban felzárkóztak az egyiptomiak, a mieink azonban megrázták magukat, és 24–23-ról elhúztak 30–24-re, ezzel eldöntve a mérkőzést. A magyar csapat legjobbjának Mikler Rolandot választották.

 

FÉRFI KÉZILABDA, BYGMA-KUPA
3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–EGYIPTOM 32–26 (18–13)
Aarhus, 1000
néző. V: Gjeding, Hansen (dánok)
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Harsányi 3 (1), Nagy L. 1, CSÁSZÁR 7 (3), Szöllősi Sz. 2, Dzsamali 4, Iváncsik G. Csere: Schuch, Ligetvári 1, Gulyás P. 1, Juhász Á. 4, Balogh Zs. 1, Bánhidi 5, Zubai Sz., LÉKAI 3, Ancsin G. Szövetségi kapitány: Xavier Sabaté
EGYIPTOM: Sahin – EL-AHMAR 5 (3), Szanad 2 (1), Maszri, RAMADAN 1, Kairi 3, Eissza 5 (1). Csere: Hendavi (kapus), el-Bassziuni 1, Sebib 3, Abdu, Ebad 2, Abdelrazek 1 (1), el-Dera 2, Abdelrahim 1, Omar. Szövetségi kapitány: Marvan Ragab
Az eredmény alakulása. 7. p.: 4–5. 10. p.: 7–5. 17. p.: 12–8. 22. p.: 15–11. 29. p.: 17–12. 33. p.: 19–15. 40. p.: 22–19. 44. p.: 22–21. 48. p.: 24–23. 54. p.: 30–24.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 7/6
MESTERMÉRLEG
Xavier Sabaté:
– Nagyon hasznos meccs volt, mert teszteltük több taktikai variációnkat támadásban és védekezésben is. Egyiptom nem könnyű ellenfél, nem véletlenül szerepel a világbajnokságon, mégis sikerült sok gólt lőnünk lerohanásból. A védekezésben akadtak gondjaink, viszont Mikler fantasztikusan védett. A dániai túrán sok fontos tapasztalattal gazdagodtunk, fel kell dolgoznunk őket a következő napokban.

KÉSŐBB
Dánia–Izland 34–26 (19–11

A TORNA KORÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Dánia–Magyarország 24–21 (8–10)
Izland–Egyiptom 30–27 (13–14)
Magyarország–Izland 30–27 (18–15)
Dánia–Egyiptom 36–26 (17–13)

A torna végeredménye: 1. Dánia 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Izland 2, 4. Egyiptom 0

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok:
FAZEKAS Nándor (Balatonfüredi KSE), MIKLER Roland (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: GULYÁS Péter (Telekom Veszprém), HARSÁNYI Gergely (Grundfos Tatabánya KC)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Telekom Veszprém), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya KC), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Telekom Veszprém), SZÖLLŐSI Szabolcs (Grundfos Tatabánya KC), ZUBAI Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), DZSAMALI Iman (Meskov Breszt, fehérorosz), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélső: IVÁNCSIK Gergő (Telekom Veszprém)
Szövetségi kapitány: Xavi SABATÉ
Edző: DEBRE Viktor

Férfi világbajnokság, 2017. január 11–29.
Csoportbeosztás:
A-csoport (Nantes):
Franciaország, Lengyelország, Oroszország, Brazília, Japán, Norvégia
B-csoport (Metz): Spanyolország, Szlovénia, Macedónia, Izland, Tunézia, Angola
C-csoport (Rouen): Németország, Horvátország, Fehéroroszország, Magyarország, Chile, Szaúd-Arábia
D-csoport (Párizs): Katar, Dánia, Svédország, Egyiptom, Bahrein, Argentína
A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, az 5–6. helyezettek az Elnöki Kupában folytatják a tornát.
A magyar válogatott csoportmérkőzései
Január 13., péntek, 17.45: Németország–Magyarország
Január 14., szombat, 20.45: Magyarország–Horvátország
Január 16., hétfő, 17.45: Magyarország–Chile
Január 18., szerda, 14.00: Szaúd-Arábia–Magyarország
Január 20., péntek, 20.45: Fehéroroszország–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik