Férfi kézilabda BL: nehéz PSG-, sima Barca-győzelem

Vágólapra másolva!
2023.10.12. 22:33
null
Megküzdött a sereghajtóval a PSG (Fotó: Twitter/PSG Handball)
A Paris Saint-Germain a vártnál nehezebben, 31–26-ra nyert a Peliszter ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában. A Magdeburg hihetetlenül kiélezett meccsen 28–26-ra győzött a Wisla Plock ellen, míg a Barcelona meglepően simán, 38–30-ra verte meg a GOG-ot.

 

PSG–PELISZTER

A B-csoport sereghajtója meglepően megizzasztotta a párizsiakat. Az első félidőben szinte végig fej fej mellett haladtak a felek, a PSG csak kétgólos előnnyel fordulhatott. A folytatásban sem tudott igazán ellépni a Párizs, viszont már sokkal összeszedettebben játszott, így lassan növelni tudta ez előnyét és be is húzta a meccset. Máthé Dominik ezúttal négy lövésből kétszer talált be.

WISLA PLOCK–MAGDEBURG

Az eddigiekben alulteljesítő gárdák igazán kiélezett meccset játszottak egymással. Ugyan sokkal jobban kezdtek a németek, de a lengyelek nem hátráltak meg és kiegyenlítették a mérkőzést a második játékrészben. A hajrá azonban ismét a Magdeburgnak kedvezett, amely nagyon pontos befejezéseinek köszönhetően kettővel nyerni is tudott. A magyar válogatott irányító, Fazekas Gergő százszázalékos lövéshatékonysággal háromszor volt eredményes.

BARCA–GOG

A Barcelona az első perctől fogva dominálta a találkozót és már a nagyszünetre kilencgólos előnyre tudott szert tenni a szintén veretlen GOG ellen. A második játékrész azonban már nem volt ilyen egyszerű a spanyoloknak, a dán gárda szépen lassan kezdte visszaépíteni magát. Az utolsó percekben azonban ismét a barcelonaiak irányították a találkozót, így nyolcgólos győzelmet arattak.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
A-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)–Peliszter (északmacedón) 31–26
(15–12)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kiel 4 4 123–106 +17 8
2. PSG 4 3 1 126–116 +10 6
3. Aalborg 4 2 1 1 129–118 +11 5
4. Kolstad 4 2 2 118–109 +9 4
5. Kielce 4 2 2 124–128 –4 4
6. Zagreb 4 1 1 2 115–115 0 3
7. SZEGED 4 1 3 119–130 –11 2
8. Peliszter 4 4 91–123 –32 0

 

B-CSOPORT
Plock (lengyel)–Magdeburg (német) 26–28
(12–14)
Barca (spanyol)–GOG (dán) 38–30
(20–11)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barca 4 4 138–105 +33 8
2. VESZPRÉM 4 3 1 140–129 +11 6
3. GOG 4 3 1 134–130 +4 6
4. Magdeburg 4 2 2 115–114 +1 4
5. Montpellier 4 2 2 117–120 –3 4
6. Porto 4 2 2 118–134 –16 4
7. Plock 4 4 103–112 –9 0
8. Celje 4 4 117–138 –21 0

 

KORÁBBAN
KOLSTAD HB (norvég)–OTP-BANK PICK SZEGED 37–24 (24–11)
Zagreb (horvát)–Aalborg (dán) 30–30 (15–15)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik