Férfi kézilabda: az EHF a Himnusz miatt eljárást indított a Veszprém ellen

Vágólapra másolva!
2012.03.22. 16:41
Címkék
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) eljárást indított az MKB Veszprém ellen.

A klub hivatalos honlapján megjelent csütörtöki közleményből kiderül, hogy erre azért került sor, mert a magyar bajnok szurkolói több mérkőzés előtt is elénekelték a nemzeti himnuszt, ezt pedig az EHF szabályzata tiltja a klubrendezvényeken.

„További problémaként vetődött fel, hogy az EHF gyakorlatilag másodpercekre kiterjedő időbeosztásban szabályozza a mérkőzések előtti ceremónia időrendjét, ennek betartása a himnuszéneklés miatt nem volt lehetséges" – áll a veszprémi férfi kézilabdacsapat honlapján.

Az ügyben az EHF illetékes bírósága jár el, s a klub már elküldte írásban a védekezését. A lehetséges büntetés több millió forintig terjedhet.

A közleményben a klub vezetősége arra kéri szurkolóit, hogy a León elleni vasárnapi Bajnokok Ligája-mérkőzésen, illetve a későbbi nemzetközi klubtalálkozókon ne énekeljék el a Himnuszt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
35 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
48 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
51 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
1 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik