Férfi kézi: Vranjes keretet hirdetett, Nagy László visszatér

Vágólapra másolva!
2018.05.27. 13:16
null
Nagy László két meccsre visszatér a válogatottba (Fotó: NS-archív)
Kihirdette keretét a Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőkre Ljubomir Vranjes, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A két mérkőzésre visszatér a csapatba a nemzeti együttestől korábban búcsúzó Nagy László is – adta hírül a hazai szövetség hivatalos oldala.

 

A 19 fős keret 16 tagja kezdi meg a felkészülést május 28-án Budaörsön, a külföldi bajnokságokban még szereplő játékosok, Bartók Donát, Borbély Ádám és Faluvégi Rudolf egy héttel később csatlakoznak az együtteshez.

Császár Gábor a klubszezon végén elvégzett térdműtétje miatt nem lehet a keretben, ott van viszont a névsorban az egyaránt sérülésből visszatérő Lékai Máté és Faluvégi Rudolf.

„A világbajnokságra való kijutáshoz mindkét meccsen a legjobbunkat kell nyújtanunk – mondta Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány. – Mindent megteszünk majd a győzelemért. A szlovén válogatott vébébronzérmesként favoritnak számít, tehát mondhatjuk, hogy a világ egyik legjobbja ellen szállunk harcba. Bízom a keret tagjaiban, ami pedig Jamali Imant illeti, leültünk, beszélgettünk, és ezt követően döntöttem úgy, hogy ezúttal nem lesz a csapatban. Fontos, hogy mindenki, aki ott van a keretben, képes legyen százszázalékosan odatenni magát, mentálisan és fizikailag egyaránt, mindkét mérkőzésen.”

„Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy rendkívül erős ellenféllel szemben kell kivívnia Magyarországnak a világbajnoki részvétel jogát, a tokiói olimpia szempontjából viszont nagyon fontos, hogy ott legyen az együttes a jövő évi vébén. Felkérést kaptam rá a szakmai stábtól és a szövetségtől, hogy erre a két mérkőzésre még legyek tagja a válogatottnak, ami megtisztelő számomra, és szeretnék mindent megtenni annak érdekében, hogy a csapat ott lehessen a januári tornán” – mondta el kerettagsága kapcsán Nagy László.

A magyar válogatott június 9-én lép pályára Koperben, majd június 13-án fogadja Veszprémben a szlovénokat. A párharc győztese vehet részt 2019 januárjában a dán, német közös rendezésű világbajnokságon, amelynek győztese kijut a tokiói játékokra, a 2–7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.

Az ötkarikás kvalifikáció következő versenye a 2020-as, immár 24 csapatos, norvég, osztrák, svéd közös rendezésű Európa-bajnokság, amelynek győztese részt vehet az olimpián, míg a további két legjobb helyen végző gárda – amely korábban még nem szerzett indulási jogot az olimpiai kvalifikációs tornára – szintén ott lehet a selejtezőn 2020 tavaszán.

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT KERETE A SZLOVÉNIA ELLENI VB-SELEJTEZŐKRE
Kapusok: Borbély Ádám (Orlen Wisla Plock – Lengyelország), Mikler Roland (Telekom Veszprém), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Balatonfüredi KSE), Országh Ádám (Dabas KC VSE)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Telekom Veszprém), Balogh Zsolt (Mol-Pick Szeged), Bartók Donát (TBV Lemgo – Németország), Nagy László (Telekom Veszprém)
Irányítók: Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Lékai Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Telekom Veszprém), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Faluvégi Rudolf (HBC Nantes – Franciaország), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélső: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE)
Szövetségi kapitány: Ljubomir Vranjes

FÉRFI KÉZILABDA. VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
1. MÉRKŐZÉS
Június 9., 20.00, Koper:
Szlovénia–Magyarország (Tv: DunaWorld)
VISSZAVÁGÓ
Június 13., 19.00, Veszprém:
Magyarország–Szlovénia (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03

Kézilabda nélkül telik Fazekas Gergő nyara, egy új sportágba szeretett bele

Kézilabda
2025.07.04. 11:19

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40
Ezek is érdekelhetik