HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2019.01.19 22:38 Frissítve: 2019.01.20 00:03

Férfi kézi-vb: Rég örültem ennyire vereségnek – Csoknyai

Mint ismert, a magyar férfi kézilabda-válogatott 25–22-re kikapott az olimpiai bajnok Dániától a dán–német közös rendezésű világbajnokság II. középdöntős csoportjának 1. fordulójában. A mérkőzés után mindkét szövetségi kapitányunk a fiatalok bátor játékát emelte ki, és a Máthé Dominik, Juhász Ádám, Szita Zoltán hármas tagjai is elmondták véleményüket a találkozóról.

Juhász Ádám örült, hogy irányítóként sok lehetőséget kapott Dánia ellen (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

 

A KÉPRE KATTINTVA részletes program és menetrend – a 2019-es dán–német közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság adatbankja

„Az első félidőben nem játszottunk rosszul, 25 percig jól tartottuk magunkat, amit elképzeltünk, azt meg is valósítottuk. Aztán belehibáztunk, hetes és ziccerek is kimaradtak, így nem tudtunk még közelebb menni. Több is lehetett volna ebben a mérkőzésben, igaz, a másik oldalon is maradtak ki helyzetek. Úgy tűnik, Landinnal nincs problémánk, de Green egyszerűen megbabonázott minket, nagyon sok ziccert hárított. A második félidőt megnyertük, erre utalva mondtam, hogy rég örültem ennyire vereségnek. Persze mindig akkor boldog igazán egy edző, ha nyer a csapata. Előretekintve ez az eredmény talán kedvező számunkra, de holnap nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Ma mindenki odatette magát, és a fiatal sorunk sem vallott szégyent, sőt…” – értékelt Csoknyai István, a magyar válogatott egyik szövetségi kapitánya az M4 Sportnak.

„A Tunézia elleni meccs teljesen más lesz, mindkét csapat tudja, hogy miért játszik. Ma már egész nap »tunéziáztunk«, fél szemmel előrenéztünk, a szakmai stáb a videoelemzéssel már összekészült, mivel nagyon kevés időnk lesz. Mást kell játszanunk, más mérkőzés lesz, de nagyon fontos a győzelem. Ha nyerünk, óriásit lépünk előre” – zárta mondandóját Csoknyai.

A másik kapitány, Vladan Matics is azt emelte ki, hogy Jannick Green volt az, aki megnyerte a meccset a hazaiaknak. A Magdeburg kapusa a 16. percben váltotta Niklas Landint, és a lefújásig 28 lövésből 12-t megfogott.

Green volt az, aki a védéseivel hozta a meccset a dánoknak. Mindig készülünk természetesen a kapusokból, de én is voltam játékos, tudom, milyen az, amikor ott van az ember, és nem úgy mozdul a kéz, ahogy szeretnénk” értékelt Matics.

A szakember ennek ellenére sok pozitívumot látott a mérkőzésben.

„Szerethető csapatunk van, küzdöttünk végig, a fiatalok nagyon jól játszottak, legutóbb Máthé Dominik, most Juhász Ádám és Szita Zoltán emelkedett ki. Őszintén megmondom, engem is meglepett, hogy a fiatalok milyen remekül játszottak ennyi ember előtt, ilyen nyomás alatt. Ez dicséretes, mi bízunk bennük, megadjuk nekik a lehetőséget, és ők bebizonyították, hogy nemcsak jelenünk, hanem jövőnk is van. Holnap azonban nagyon fontos meccs következik Tunézia ellen, nyernünk kell.”

Juhász Ádám ezúttal eredeti posztján bizonyíthatott, és élt is a lehetőséggel, jól mozgatta a csapatot, és maga is négy gólt vállalt a termésünkből.

„Nagyon örülök, hogy játszhattam kicsit középen. Nem vártam ennyi lehetőséget, de Császár Gábor kimaradásával úgy átalakult a keret, hogy én léptem előre második számú irányítónak. Lékai Máté már nagyon fáradt volt, így pihentetni kellett. Talán látszott rajtam, hogy pihentebb vagyok a társaknál és az ellenfélnél is, így igyekeztem mindent megtenni. Az eredmény egyrészt jó, másrészt nem annyira. Még szorosabb lehetett volna, de ha azt nézzük, hogy nagyjából huszonkét év volt az átlagéletkor az olimpiai bajnok ellen a belső posztokon, akkor nem is olyan rossz. Talán meg is leptük ezzel a dánokat, belőlünk nem készültek. A végén valószínűleg számítani fog a gólkülönbség, ebből a szempontból sem rossz az eredmény. Mindig többet szeretnénk, de most ennyi volt benne.”

A dánok elleni mérkőzés előtt becserélt Szita Zoltánnak jól sikerült a bemutatkozása, hét lövésből öt gólt ért el.

„Mindkét szövetségi kapitány úgy küldte fel a fiatalokat, hogy élvezzük a játékot. Próbáltunk ennek eleget tenni, és ez csodálatos érzés volt. Őszintén megmondom, hogy az eredményt nem nagyon figyeltem, az első gólom után viszont nagyon megkönnyebbültem. Szerintem ilyen közegben nem lehet rosszul játszani, legyen az a bal szél, iránytó, jobbátlövő. Csodálatos volt a csarnok, a közönség. Próbáltunk mindent megtenni, ma ez ennyire volt elég.”

Jobbátlövőben Máthé Dominiknek ezúttal kevésbé jött ki a lépés, ám így is nagy élményt jelentett neki, hogy farkasszemet nézhetett példaképével, Mikkel Hansennel.

„Élveztem a meccset ellene, csak azt sajnálom, hogy nem tudtam megismételni a svédek ellen mutatott játékomat. Azonban fel tudtam állni az első félidő után, ez visz előre. A többiek is folyamatosan biztattak, Nagy Laci is mondta, ha nem megy be egy lövésem, ne foglalkozzak vele, hanem menjek tovább, és majd sikerülni fog. Így is lett.”

Az első félidőben a dánok elmentek öt góllal, így a második félidőben ezt cipeltük, futottunk az eredmény után. Becsülettel küzdött a csapat, és ez a háromgólos vereség azért jónak mondható, mindenesetre maximálisan reális a végeredmény. A három mérkőzés közül a legfontosabb a Tunézia elleni lesz a középdöntőben, azt mindenképp meg kell nyernünk. A legfontosabb, hogy maximálisan felkészüljünk, és száz százalékkal belemenjünk a mérkőzésbe” – fogalmazott a három gólig jutó Bóka Bendegúz.

A dánokat irányító Nikolaj Jacobsen is dicsérte a mieinket, akik nagyon megnehezítették csapata dolgát.

„Nehéz meccs volt, a magyarok jól védekeztek, agresszívek voltak. Nekünk nem jöttek be azok a lehetőségek, amik a norvégok ellen igen. Amikor pedig megtaláltuk a jó helyzeteket, sokat hibáztunk. A magyarok támadásban szinte nem is rontottak, így nem sok lehetőségünk nyílt a lerohanásukra. Lékaira, Nagyra és Bodóra készültünk, de a fiatalok jól játszottak. Meg kellett küzdenünk a győzelemért, szerencsére Green jól védett, ezért tudtunk a második félidőben végig vezetni. Ennek örülök, mert egyébként jóval nehezebb lett volna a dolgunk.”

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, DÁNIA ÉS NÉMETORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ

II. CSOPORT, 1. FORDULÓ
DÁNIA–MAGYARORSZÁG 25–22 (15–10)
Herning, 15 000
 néző. Vezette: Schulze, Tönnies (németek)
DÁNIA: N. Landin – Svan 3, MENSAH 2, LAUGE 4, Hald 2, M. HANSEN 7 (4), M. Landin 2. Csere: GREEN (kapus), Mölgaard, Zachariassen 4, Mortensen 1, Markussen, H. Toft Hansen. Szövetségi kapitány: Nikolaj Jacobsen
MAGYARORSZÁG: Mikler – Hornyák 3, Nagy L. 2, Schuch, Bánhidi 1, Ligetvári 2, Bóka 3. Csere: SZÉKELY M. (kapus), Lékai, JUHÁSZ Á. 4, SZITA 5, Máthé 2, Sipos A., Ilyés. Szövetségi kapitány: Csoknyai István és Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–2. 8. p.: 4–2. 15. p.: 7–6. 19. p.: 9–6. 23. p.: 12–8. 28. p.: 14–9. 37. p.: 17–14. 42. p.: 21–15. 47. p.: 21–17. 53. p.: 23–19. 55. p.: 25–20
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 1/–

Korábban
Tunézia–Svédország 23–35 (14–19)

A II. KÖZÉPDÖNTŐS CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Dánia 3 3 91–70 +21  6  
  2. Svédország 3 3 95–77 +18  6  
  3. Norvégia 2 1 1 60–54 +6  2  
  4. Egyiptom 2 1 1 54–57 –3  1  
  5. MAGYARORSZÁG 3 1 2 82–88 –6  1  
  6. Tunézia 3 3 69–105 –36  0  
A II. CSOPORT PROGRAMJA (HERNING)

01. 19.

18.00Tunézia–Svédország
23–35
01. 19.20.30Dánia–MAGYARORSZÁG 
25–22
01. 20.18.00MAGYARORSZÁG–Tunézia
Tv: M4 Sport
01. 20.20.30Norvégia–EgyiptomTv: M4 Sport  
01. 21.18.00Svédország–Norvégia
Tv: M4 Sport  
01. 21.20.30Egyiptom–Dánia 
 
01. 23.15.30Tunézia–Egyiptom 
 
01. 23.18.00Norvégia–MAGYARORSZÁG 
Tv: M4 Sport
01. 23.20.30Dánia–Svédország 
2019.02.17 16:40:25

Kézilabda nemzetisport.hu

Az ukrán csapat 14–9-re is vezetett az első félidőben • Bánhidi lőtte az 5000. szegedi BL-gólt.

2019.02.16 17:16:14

Kézilabda nemzetisport.hu

A félidőben még ötgólos hátrányban lévő magyar csapat már a 2. helyen áll a csoportjában.

2019.02.12 22:45:02

Kézilabda SIMON JÓZSEF

NS-VÉLEMÉNY. Egyre inkább felülkerekednek az észérvek.

2019.02.12 22:42:52

Kézilabda CSINTA SAMU

ALAPVONAL.Ettől még szinte mindennap a fekete márványból készült síremlékhez vezet Petre Cozma útja, amelyet a Veszprém állíttatott egykori játékosa emlékére. …A Pipera temetőben valamennyi látogató előre köszön, aki nem ismeri személyesen, annak is ismerős valahonnan.

2019.02.10 14:15:18

Kézilabda nemzetisport.hu

A Flensburg kikapott Ukrajnában, így a Szeged a második helynél nem végezhet hátrébb.