Férfi kézi-vb: négy ellenfelétől még sohasem kapott ki a válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 13:37
null
Ligetvári Patrik és Linus Arnesson harca a januári felkészülési mérkőzésen (Fotó: svt.se)
A jövő évi világbajnokságon lesz tíz éve, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott legutóbb legyőzte a svédeket, így Koppenhágában jubileumi revansot vehetne Ljubomir Vranjes együttese. A másik négy csoportellenfél közül Katar, Argentína és Angola ellen még százszázalékosak vagyunk, Egyiptom is csupán egy szerény döntetlent ért el az eddig 16 próbálkozásból.

 

 

A legnagyobb riválisnak az egyetlen európai ellenfél, Svédország ígérkezik. A két csapat eddig 41 alkalommal találkozott egymással, 17 magyar és 20 svéd siker mellett négyszer döntetlen lett az eredmény. Magyarország legutóbb a 2009-es horvátországi világbajnokság középdöntőjében tudott nyerni a skandinávok elleni (31–30), utána sorozatban három tétmeccsen is kikapott. A 2012-es olimpiai selejtezőn Göteborgban 26–23-ra, a 2012-es londoni olimpia elődöntőjében 27–26-ra, illetve a 2016-os Európa-bajnokság középdöntőjében 22–14-re

A felek januárban két felkészülési mérkőzésen is megmérkőztek egymással, a jönköpingi 29–29-es döntetlen után Göteborgban a hazaiak 31–29-re nyertek.

Katarral eddig mindössze két felkészülésimeccset vívtunk: 2003. január 10-én, Pápán 36–18-ra, egy nappal később Százhalombattán 28–18-re nyertünk. A válogatott 2015-ben vb-ezüstöt nyert, de a nagy honosítási láz azóta alábbhagyott: az idei Ázsia-bajnok keretében három olyan játékos maradt, aki nem Katarban született.

A Barcelona korábbi kapusa, Danijel Saric 2014 óta erősíti Katart (Fotó: AFP)
A Barcelona korábbi kapusa, Danijel Saric 2014 óta erősíti Katart (Fotó: AFP)

 

Argentína ellen is százszázalékos még a mérleg: a 2003-as vb-n 35–23-ra, a 2009-esen 31–20-ra nyertünk, a legutóbbi, 2015. november 8-i, debreceni összecsapás pedig 28–15-ös magyar sikert hozott.

A statisztika alapján Egyiptomtól sem kell tartanunk, az eddigi 16 meccsből 15-ször győztünk, ellenfelünk az egyetlen döntetlent egy 1995-ös bukaresti felkészülési mérkőzésen érte el (22–22).

Angolával szintén hibátlan a mérlegünk, igaz, a 2007-es világbajnoki csoportmérkőzésen alaposan megszenvedtünk, csupán 34–31-re nyertünk.

Tombor Csabáék nagyot harcoltak Angolával 2007-ben (Fotó: AFP)
Tombor Csabáék nagyot harcoltak Angolával 2007-ben (Fotó: AFP)

 

A VB BEOSZTÁSA
A-CSOPORT (Berlin):
Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, (Dél-)Korea
B-CSOPORT (München): Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán
C-CSOPORT (Herning): Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia
D-CSOPORT (Koppenhága): Svédország, Magyarország, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola

A csoportmérkőzésekre január 10. és 17. között kerül sor, a csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A középdöntőnek Köln és Herning ad otthon január 19. és 23. között, az elődöntőket Hamburgban (január 25.), a helyosztókat Herningben rendezik (január 26–27.). A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek a 2020 tavaszán sorra kerülő olimpiai selejtezőn.

A sorsolásról bővebben itt olvashat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik