HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2019.01.13 20:03 Frissítve: 2019.01.13 22:04

Férfi kézi-vb: Azt az arcunkat mutattuk, amit kell – Mikler

Magabiztos játékkal győzte le a magyar férfi kézilabda-válogatott Angolát a dán-német közös rendezésű világbajnokságon a D-csoport második fordulójában. A 34–24-es diadal után Csoknyai István szövetségi kapitány elmondta, igazán hétfőn kezdődik számunkra a torna, míg a meccs legjobbjának megválasztott Mikler Roland úgy fogalmazott, végre azt a játékot nyújtottuk, amire ezen a vb-n szükség van.

Mikler Roland lett a meccs legjobbja (Fotó: MTI)

 

„Az első félidőben nagyon fegyelmezetten és jól játszottunk – értékelt Csoknyai István szövetségi kapitány az M4 Sportnak. – Nem tudtuk igazán, hogy Angola milyen játékerőt képvisel, mert az első fordulóban meglepett minket, hogy milyen érett, jó játékot mutatott. Vagy elfáradtak, vagy mi játszottunk nagyon jól, de harminc perc elég volt ahhoz, hogy eldöntsük a két pont sorsát. Amit a meccs előtt megbeszéltünk, amiben fejlődnünk kellett, abban picit előreléptünk, gondolok itt a kontrajátékunkra, illetve hogy nem cseréltünk hármat, megoldottuk egy cserével. Angola ellen sokat tudtunk gyakorolni, s úgy gondolom, a világbajnokság igazán holnap kezdődik el a számunkra, hiszen a folytatásban jóval erősebb ellenfelek jönnek, mint Angola volt. Bízunk benne, hogy Katar ellen is nyerünk, hasonló jó játékkal.”

 A KÉPRE KATTINTVA részletes program és menetrend – a 2019-es dán–német közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság adatbankja

A MAGYAR CSAPATRÓL: Bravúrcsapat vagy középszer? Férfi kéziseinknek itt az idő választ adni
 ELLENFÉLMUSTRA: Bipoláris vb? Kezdődik a kézicsúcs – rögtön egy történelmi meccsel!

A másik szövetségi kapitány, Vladan Matics a sajtótájékoztatón arról beszélt, mi változott az első meccshez képest: Ma csapatként játszottunk, és minden pozícióból veszélyesek tudtunk lenni, több könnyű gólt szereztünk, ez nagy különbséget jelentett. Az első félidő kiválóan sikerült, jól védekeztünk és Mikler is jól védett, a másodikban már kicsit lassabbak voltunk. Fontos volt, hogy több labdát kaptak a szélsőink, és az eredmény alakulása miatt minden játékos beállhatott. Holnap nehéz meccsre számítok Katar ellen.”

A magyar csapatból a meccs legjobbjának választott Mikler Roland (18 kísérletből tízet hárított az első félidőben) így látta a találkozót.

„Az angolaiak nem tudtak minket meglepni, azt az arcunkat mutattuk ellenük, amit mutatnunk kell ezen a világbajnokságon. Láttuk, hogy Katar ellen nagyon odatették magukat, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű mérkőzésünk, ennek megfelelően mindenki kitett magáért. Az első félidőben megmutattuk a csapat erejét, és már ekkor sikerült eldöntenünk a mérkőzést.”

Bóka Bendegúz úgyis a legeredményesebb játékosunk volt az öt góljával, hogy már a 22. percben ki kellett ülnie a lelátóra, miután egyből pirosat kapott.

Vissza kell még néznem az esetet, de az biztos, hogy valami kontakt volt, talán kicsit ráütöttem a kezére. Nem volt benne szándékosság, sajnos egy ütemmel lemaradtam, ilyen többet nem fog előfordulni” – ígérte a Balatonfüred balszélsője, viccesen hozzátéve, hogy legalább így rá tudott pihenni a hétfői meccsre.

Jól felkészültünk Angolából, megbeszéltük, hogy a védelmet kicsit feljebb toljuk, ez pedig jól működött, és Roli is jól védett mögöttünk. Miután megszereztük a biztos előnyt, már könnyedebben játszhattunk, mindenki lehetőséghez juthatott, ez fontos lesz még a későbbiekben. Ahogy elterveztük, hogy kevesebbet cseréltünk, és ha lehetőségünk volt, indultunk, valamint több labdát adtunk a szélsőknek is. Azt gondolom, lassan elindul ez a világbajnokság!” – mondta Ilyés Ferenc, hozzátéve, hogy a hétfői meccs tekintetében fontos volt, hogy tudtunk pihenni, és nem egy szenvedős találkozón vagyunk túl.

Ligetvári Patrik a védekezés mellett ezúttal a második félidőben az ellenfél kapuja előtt is szerephez jutott, és gólt is szerzett. Védekezésben már mind a négy belső poszton megfordultam, támadásban kevesebb szerepet kaptam, mert az volt az elsődleges, hogy Ricsiék minél jobban összeszokjanak. Most az a feladatom a válogatottban, hogy ott segítsek, ahol arra szükség van. Az első fordulóban történtek meglepetések, de nem szabad abból kiindulnunk, hanem olyan Katarra kell számítanunk, amely mindent meg fog tenni azért, hogy legyőzzön minket.”

A három gólig jutó Juhász Ádám a következőket mondta. „A mérkőzés első félidejével vagyok elégedettebb. Az argentinok ellen is jól kezdtünk, ma is, de ezúttal sikerült is megtartanunk a lendületet. Sokkal jobban játszottunk – bár azért az előző ellenfelünk erősebb volt –, jobban kihasználtuk a szélsőinket, szélesebb, jobb tempóban játszottunk.”

Az angolai csapatot irányító Filipe Cruz sportszerűen elismerte, hogy megérdemelten győztünk: Sok hibával játszottunk, mert a magyarok sokkal jobbak voltak nálunk. Ezt mutatta az első félidő eredménye is. A második játékrészben feljavultunk, de a győzelemre természetesen már nem volt esélyünk.”

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, DÁNIA ÉS NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
D-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–ANGOLA 34–24 (18–8)
Koppenhága, 4891
néző. Vezette: Kolahduzan, Muszavian (irániak)
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Hornyák 2, Nagy L. 1, Lékai 2, Bánhidi 2, Bodó 3, BÓKA 5. Csere: Székely M. (kapus), Ilyés, Sipos A. 1, JAMALI 4, BALOGH ZS. 4 (1), Juhász Á. 3, CSÁSZÁR 4 (2), Ancsin G. 2, Ligetvári 1. Szövetségi kapitány: Csoknyai István és Vladan Matics
ANGOLA: Muachissengue – Chicola, PESTANA 4, Teca 2, Hebo 3, Maneco 3, FERREIRA 5 (2). Csere: Gouveia (kapus), Nascimento 2, Lopes, Tati, Quitongo 2, Pascoal 1, Sibo 2, Pedro. Szövetségi kapitány: Filipe Cruz
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–1. 14. p.: 9–2. 20. p.: 13–4. 25. p.: 17–5. 34. p.: 21–9. 38. p.: 21–13. 42. p.: 24–14. 49. p.: 28–17. 54. p.: 31–21
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2

A D-CSOPORT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Katar–Egyiptom 28–23
(15–12)
Ld:
Benali 9, ill. el-Ahmar 6
KÉSŐBB
20.30: Svédország–Argentína (Tv: M4 Sport)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. MAGYARORSZÁG 2 1 1 59–49 +10  3  
  2. Angola 2 1 1 48–57 –9  2  
  3. Svédország 1 1 27–24 +3  2  
  4. Katar 2 1 1 51–47 +4  2  
  5. Argentína 1 1 25–25 0 1  
  6. Egyiptom 2 2 47–55 –8  0  

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 14., 15.30: Magyarország–Katar (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 16., 18.00: Magyarország–Egyiptom (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 17., 20.30: Svédország–Magyarország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.

 

2019.01.20 23:37:09

Kézilabda SIMON JÓZSEF

NS-VÉLEMÉNY. Legjobbunk immár édesapaként lépett pályára.

2019.01.20 17:42:44

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (összefoglaló, Herning), MAROSI GERGELY (percről percre, Budapest)

Balogh ott folytatta, ahol sérülése előtt abbahagyta, Lékai főszerepet vállalt a sikerben.

2019.01.19 19:33:53

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Herning, összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Green parádézott az olimpiai bajnok kapujában • Két góllal megnyertük a 2. félidőt.

2019.01.18 23:49:51

Kézilabda THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Most kezdődik a tánc!