Férfi kézi: műtét után – Fazekas Nándor döntött, visszavonul

Vágólapra másolva!
2020.04.01. 08:59
null
Fazekas Nándor befejezi pályafutását (Fotó: Tumbász Hédi)
Befejezi a profi pályafutását Fazekas Nándor, a Balatonfüred 43 éves kézilabdázója – jelentette be a magyar válogatott korábbi kiválósága.

 

A Veszprémmel nyolc bajnoki címet és hét Magyar Kupát nyerő kézis egy interjúban mesélte el, hogy két hete meg kellett operálni a térdét, s többek között a sérülések miatt is úgy érzi, elérkezett az idő a visszavonulásra.

„Köszönöm szépen, jól vagyok – válaszolta Fazekas Nándor a Sportplatz kérdésére. – Ahhoz képest, hogy nem sokat beszéltem róla, két hete megoperálták a bal térdemet, most már elkezdtem erősíteni, persze még nem súlyokkal. Délelőtt tanulunk a gyerekekkel, hiszen hármójuknak elég sok leckét adnak, aztán főzünk, a délután pedig a játéké. Van egy kertünk, ott csinálják a fiúk az edzéstervüket és én is beállok hozzájuk.”

„Úgy néz ki, befejezem az aktív pályafutásomat. Nem csak a sérülés miatt, hanem azért is, mert úgy érzem, hogy itt az ideje a fiataloknak átadni a helyet. Velük szeretnék majd dolgozni a jövőben és az összegyűjtött tudásomat átadni nekik. Szeretnék mint edző, kapusedző vagy hasonló munkakörben dolgozni. Úgyhogy igazából eldöntöttem, hogy befejezem a pályafutásomat. Elég rosszul fejeződik így be sajnos, a sérülések és a vírus miatt is, de igazából nem tudok mit tenni, én már elhatároztam. Ez a vége, most már biztos” – jelentette ki a 237-szeres válogatott kapus, hozzátéve, bízik benne, minden jól alakul és folytatódik a bajnokság, hogy a játékosok a pályán tudják eldönteni a bajnoki cím és a nemzetközi kupaindulást érő helyek sorsát.

„Titok igazából nincs
– felelte a 43 esztendős ikon arra, miként tudott ilyen sokáig a legmagasabb szinten játszani. – Mindig a maximumot próbáltam kihozni magamból, mindig a száz százalékra törekedtem, mindenkinél jobb szerettem volna lenni; ez nem mindig jött össze, de én erre törekedtem. Mindig célokat állítottam fel magam elé, talán olyan célokat is, amiket már nagyon-nagyon nehéz elérni, ám mégis ezekbe próbáltam kapaszkodni és húzni magamat felfelé, ez vitt előre. Talán ezért értem el azt, amit idáig elértem az életemben.”

Fazekas Nándor tagja volt a 2004-es és a 2012-es olimpiai negyedik helyezett magyar csapatnak, 2002-ben Bajnokok Ligája-döntős volt a Veszprémmel, 2009-ben EHF-kupát nyert a Gummersbach színeiben, illetve három Európa-bajnokságon és négy világbajnokságon vett részt.

„Így utólag talán az ember mindig gyarló egy picit, s mindig többet és többet akar. Ha annak idején ezt a pályafutást lefektetik elém, akkor nagyon-nagyon elégedett lettem volna. Utólag azt mondja az ember, ott voltam a közelében az olimpiai éremnek, míg a Bajnokok Ligájában döntőt játszottam, amelyben nyilván szerettem volna nyerni. Az éremszerzés egy világversenyen is komoly vágyam volt, de nagyon sok ember van így ezzel, és sokaknak még az sem adatik meg, hogy a válogatottban játsszanak. Én több mint kétszázszor felhúzhattam a magyar válogatott mezét, nem akármilyen nemzetközi szintű csapatokban szerepelhettem. Roppant elégedettnek kell lennem azzal, amit elértem” – mondta Fazekas.

A Kecskemétről származó kapus 2015 óta kézilabdázik Füreden. A mostani idényben hat tétmérkőzésen nevezték a meccskeretbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik