Férfi kézi: Tönnesen három éve majdnem elvesztette az egyik lábát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.05. 18:29
Amikor november 21-én Kent Robin Tönnesen egy hangulatos balatonalmádi kávézóban beszélt a Sportkrém stábjának a 2016-ban történt, az apróból horrorrá váló sérüléséről, még nem sejtettük, hogy a Telekom Veszprém norvég kézilabdázóját másfél héttel később Achilles-ín-szakadással megműtik. Bár a jobbátlövőre hat hónapos kihagyás vár, a három évvel korábbi vádlisérülésének sokkal komolyabb következményei is lehettek volna.



Kent Robin Tönnesen
2016 őszén a Füchse Berlin játékosaként szenvedett vádlisérülést, amivel először nem is igazán törődött, menni tudott, bekötözték, nem tűnt súlyosnak, így csak másnap ment el az orvoshoz. Ott azonban kiderült, sokkal nagyobb a baj, mint gondolta.Fennállt a lehetősége annak is, hogy elveszítheti a lábát…


Kent Robin Tönnesen
2016 őszén a Füchse Berlin játékosaként szenvedett vádlisérülést, amivel először nem is igazán törődött, menni tudott, bekötözték, nem tűnt súlyosnak, így csak másnap ment el az orvoshoz. Ott azonban kiderült, sokkal nagyobb a baj, mint gondolta.Fennállt a lehetősége annak is, hogy elveszítheti a lábát…

„Az orvos levette a kötést, és öt perc múlva a duplájára dagadt a vádlim. Ráadásul, nagyon fájt emlékszik vissza a 28 éves kézilabdázó. – Elküldött egy másik kórházba, hogy vizsgáltassam meg, ott azonnal megműtöttek. Miután felébredtem, még mindig nagyon erős fájdalmat éreztem, nem lett jobb. Aztán megnézte még egy orvos, és először csak az egyik oldalon vágta fel, hogy kitisztítsa, aztán bezárta, de nem történt semmi, ugyanakkora volt, mint az előtt. Még egyszer felnyitotta, de most mindkét oldalon, hogy leszívja a vért, a vizet és ami még benne volt. Amikor felébredtem és megláttam, hogy a vádlim mindkét oldalán van egy vágás, akkor tudatosult bennem, hogy ez sokkal komolyabb, mint gondoltam. Tényleg azt hittem, hogy lesz egy gyors műtétem, és mehetek haza. Végül öt műtéten estem át, és tizenöt napig voltam a kórházban. Ez idő alatt sok minden átfutott az agyamon.”

Ekkor még azt mondták neki, hogy valószínűleg egy, másfél év múlva játszhat újra, de két hónap múlva visszatért a pályára. A következő évtől a Telekom Veszprém játékosa lett, amivel egy álma teljesült.

Ha már az álmok… A családjával Balatonalmádiban élő kézilabdázó gyerekként futballozott is, s bár szerinte ezt már nem mondanák meg róla, azóta is szívesen néz labdarúgó-mérkőzéseket. Videónkban arról is beszél, hogyan emlékszik vissza az„álomsorsolásra”, amikor 2015-ben a norvégok már előre ünnepeltek, amikor a magyar válogatottat kapták az Eb-pótselejtezőn.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik