Férfi kézi: Tatabányáról érkezik korábbi gólkirály a Fradihoz

2019.05.13. 17:30
Újabb átlövővel erősített a Ferencváros férfi kézilabdacsapata, amely a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Tatabányáról a korábbi NB I-es gólkirály Nagy Bencét.

A 23 éves balátlövő a 2015–2016-os idényben a Gyöngyös játékosaként 38 mérkőzésen 186 gólt szerzett, ezzel gólkirályi címet nyert az NB I-ben. Ezt követően Budakalászra igazolt, ahol az első szezonjában sérülés miatt sokat kihagyott, a másodikban viszont a góllövőlista második helyén végzett 26 meccsen elért 170 találatával, hárommal lemaradva az újabb gólkirályi címről.

Nagy Bence idén januárban szerződött a Tatabányához, amelynél azonban kevés lehetőséget kapott.

„Nem bántam meg, hogy elmentem Tatabányára, mert sokat tanultam, főleg védekezésben fejlődtem, de a több játéklehetőség reményében úgy döntöttem, hogy a Ferencvárost választom. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, szimpatikus az, hogy sok a fiatal magyar a Fradi keretében. Remélem, sokat játszom majd, és gólokkal tudom segíteni a csapatot” – idézi a 194 centiméter magas, 103 kilogrammos átlövőt a fradi.hu.

„Régóta szerettük volna átigazolni Bencét, nagyon örülök, hogy most végre sikerült – mondta Király Sándor szakosztályvezető a klub hivatalos honlapján. – Hiányposztra érkezett, hiszen a balátlövő volt a leglyukasabb pozíciónk, az idén egyedül ifjú tehetségünk, Prainer Viktor alkotott maradandót ezen a poszton. A távozó Ancsin Gábor kiváló idényt tudhat maga mögött a Fradiban, bízom benne, hogy Nagy Bencének is hasonlóan gólgazdag szezonja lesz, és ezáltal a magyar válogatottban is bizonyíthatja a tehetségét.”

A Ferencváros két napon belül két átlövő érkezéséről adott hírt, szombaton a szerb Nikola Ivanovics szerződtetését jelentette be.

A klubhonlap hozzáteszi, az FTC férfi kézilabdacsapatának kerete még nem tekinthető véglegesnek, további átigazolások várhatók.

Legfrissebb hírek

A Szeged korábbi spanyol légiósa lesz 2027-től a PSG vezetőedzője

Kézilabda
5 órája

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.29. 19:28

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
2026.06.29. 10:51

Új korszak indul az FTC női kézilabdázóinál

Kézilabda
2026.06.25. 08:43

Az FTC-től szerződtetett beállót a Szigetszentmiklós férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:32

Klasszis jobbszélsőt szerződtetett a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:10

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
2026.06.14. 12:17

Emily Vogel: Nem engedhetünk meg magunknak rövidzárlatokat

Kézilabda
2026.05.08. 13:39
Ezek is érdekelhetik