Férfi kézi SEHA-liga: 19 gólt dobott a Veszprém Bresztben

Vágólapra másolva!
2016.09.18. 17:39
A férfi kézilabda SEHA-liga vasárnapi mérkőzésén a Telekom Veszprém 19–16-ra nyert a Meskov Breszt vendégeként.

Nem hozott látványos mérkőzés a Veszprém fehéroroszországi játéka, a hazaiak az első 15 percben csupán két gólig jutottak, de a szünetben is csak hatnál jártak, a kapusteljesítményre tehát nem lehetett panasz.

A második félidőben is őrizte három-négy gólos előnyét a Veszprém, ám 15–11 után megakadt a támadójáték, a hazaiak pedig egy ólra felzárkóztak (14–15). Xavi Sabaté időkérése után viszont megrázták magukat Nagy Lászlóék, és végül viszonylag magabiztosan zárták a mérkőzést. A támadójátékon viszont javítani kell a jövő szombati, Flensburg elleni Bajnokok Ligája-rajtig.

„Megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon jó gárda ellen – értékelt a veszprémi klubhonlapnak a lefújás után Dragan Gajic. – Nagyon jól védekeztünk, száz százalékban pörögtünk védekezésben. Támadásban még keressük a formánkat, még nem találjuk az igazi játékunkat, de ilyen védekezésre már lehet építeni, és ez ellensúlyozza a jelenlegi gyengébbnek mondható támadójátékunkat is. Jól jött nekünk ez a győzelem a flensburgi BL-start előtt.”

FÉRFI KÉZILABDA SEHA-LIGA
MESKOV BRESZT (fehérorosz)–TELEKOM VESZPRÉM 16–19 (6–10)
Breszt, 1000 néző. V: Rudinsky, Mandak (szlovákok)
MESKOV BRESZT: Pesic – D. Rutenka 1, Silovics 1, Nikulenkau, Sztojkovics 4 (3), Atman 4, Razgor 1. Csere: Mijatovics (k), Osztrusko 1, Tumencev, Babicsev, Kristopans, Dzsamali 3, Sumak, Prodanovics, Vukic 1
TELEKOM VESZPRÉM:
Mikler – G. Marguc 6 (3), Sulic 2, Nagy L. 2, Schuch, Terzic, Chema Rodríguez 3. Csere: Alilovic (k), Ugalde 1, Ilics 2, Kopljar, Nilsson 1, Gajic 2
Hétméteres:
4/3, ill. 4/3
Kiállítás:
4, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Xavi Sabaté:
– Gratulálok a Meskovnak, nehéz meccset játszottunk ellene, mint mindig. A védekezésünket csak dicsérni tudom, fantasztikus volt. Terza és Laci vezetésével jól működött a falunk, mögöttük Mikler nagyon jó teljesítményt nyújtott. Támadásban főleg Pesic akadályozott meg bennünket abban, hogy jobbak legyünk, és a meccs előrehaladtával a mezőnyjátékosok védőteljesítménye is felzárkózott az ő teljesítményéhez. Ennek következtében a második félidőben egyre közelebb kerültek hozzánk, de a vezetést egy pillanatra sem tudták átvenni.

Forrás: veszpremhandball.hu

TOVÁBBI HÉTVÉGI EREDMÉNYEI
Celje PL (szlovén)–Meskov Breszt (fehérorosz) 29–40
Nexe (horvát)–Izvidac (bosnyák) 39–29
Metalurg Szkopje (macedón)–Tatran Presov (szlovák) 27–21

 

AZ ÁLLÁS
1. Vardar Szkopje 5 4 1 0 160–140 13
2. Veszprém 4 3 0 1 98–94 9
3. Celje PL 5 3 0 2 148–156 9
4. Meskov Breszt 4 2 1 1 115–106 7
5. PPD Zagreb 2 1 0 1 59–54 3
6. Gorenje Velenje 2 1 0 1 50–47 3
7. Metalurg Szkopje 4 1 0 3 95–94 3
8. Nexe 4 1 0 3 106–112 3
9. Tatran Presov 3 1 0 2 77–83 3
10. Izvidac 3 0 0 3 89–111 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik