Férfi kézi: Sabaté tiszteletet és korrektséget vár a bíróktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.15. 20:55
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatát irányító Xavier Sabaté a velenjei SEHA-liga-mérkőzésük után jelezte, hogy nincs kibékülve azzal, ahogyan a játékvezetők a meccseiken ténykednek ebben az idényben.

„Játékosaink nagy erőfeszítést tettek a sikerért, a rengeteg meccs és utazás sokat kivesz belőlük. Több leindításos gólt lőttünk. Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de most úgy érzem, eljött az ideje. Nem normális, amit ebben az idényben tapasztalunk a mérkőzéseinken a BL-ben és a SEHA-ligában. Remélem, az idény hátralevő részében a bírók ugyanannyira tisztelni fognak minket és korrektek lesznek velünk, mint a többi csapattal” – nyilatkozta Xavier Sabaté a Velenje–Veszprém mérkőzés (27–31) után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik