Férfi kézi: Pálmarssonra nem számít a Veszprém

Vágólapra másolva!
2017.07.24. 17:25
null
Pálmarssonra nem számít a Veszprém a 2017–2018-as szezonban (Fotó: AFP)
Jelen állás szerint Aron Pálmarsson nem játszik a Telekom Veszprém kézilabdacsapatában a 2017–2018-as szezonban. Az alábbiakban a klub közleményét olvashatják változtatás nélkül.

 

„A mai napon elkezdődtek az edzések a Telekom Veszprém együttesénél. Az edzés előtt 15 perccel Aron Pálmarsson rövid üzenetben jelezte a csapat edzőjének, hogy nem kíván megjelenni az edzésen, helyette hazautazik Izlandra.

Ljubomir Vranjes tájékoztatta a Klub elnökségét, valamint a Klubot működtető gazdasági társaság vezetését, hogy a történtek miatt nem számít a játékosra a következő idényben. Azért döntött így, mert a játékos döntése azt jelenti, hogy nem tiszteli a csapattársait, ez pedig az Ő filozófiájába nem fér bele, egy profin gondolkodó játékos nem helyezheti előtérbe saját érdekeit, a csapattársaival szemben.

A Klub elnöksége, valamint a Klubot működtető Zrt. vezetése egyetért az edző döntésével, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja a játékos jogszerűtlen viselkedését, amellyel súlyosan megszegte a 2018. júniusáig érvényben levő szerződését, emiatt késedelem nélkül megteszi a szükséges jogi lépéseket, hogy a játékosra a lehető legsúlyosabb eltiltást és kártérítési kötelezettséget rója ki az illetékes szervezet.

A Telekom Veszprém és az FC Barcelona június végén megállapodott arról, hogy a játékos a következő idényt Veszprémben tölti, az FC Barcelona nem óhajtja kivásárolni a játékos játékjogát a 2017–18-as idényre. A megegyezést nem befolyásolja a játékos szerződés szegése.”

Edzésben a Veszprém (Fotók: Földi D. Attila)

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik