Férfi kézi NB I: Tatabányán a Veszprémé lett az alapszakasz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.08. 14:25
null
Momir Ilics ismét a veszprémiek egyik leghasznosabb játékosa volt (Fotó: Hegedüs Gábor ˜– archív)
A férfi kézilabda NB I alapszakaszának utolsó fordulójában az MKB-MVM Veszprém az első félidőben feltűnő módon szenvedett Tatabányán, a második játékrészben azonban stabilizálta az előnyét, és végül hat góllal, 27–21-re nyert. A bakonyiak ezzel pedig bebiztosították az alapszakasz-elsőségüket a Pick Szeged előtt.

 

A Tatabánya kezdte vezetéssel a mérkőzést, ám ami igazán meglepő, hogy bő húsz percen át meg is őrizte az előnyét az alapszakasz éllovasa ellen. Ivo Díaz irányításával bátran és bevállalósan kézilabdázott a fehér mezes hazai csapat, amely változatosan játszotta a támadásait, Mirko Alilovic meglepően sokszor került így kellemetlen helyzetbe.

Carlos Ortega a 10. percig bírta cérnával, és lehívta a kapusát, ám a taktikai húzás nyilvánvalóan az egész csapatnak szólt. Fazekas Nándor beállítása egyébként jól sült el – az akkor 6–3-ra vezető hazaiak ugyan még egy ideig meg tudták tartani a fórjukat, de a korábbi válogatott kapus elkapta a fonalat, ziccereket is fogott, így a tatabányai lövők egyre inkább elbizonytalanodtak.

A Veszprém ugyanakkor sokat hibázott támadásban, Teodor Paul is jól védett, ezért Ortega 10–8-nál időt kért a 21. percben. És a félidő hajrája már a címvédőé lett: Momir Ilics góljaival meglépett a vendégcsapat, 5–0-s rohanásának köszönhetően a szünetben 14–11-re vezetett.

A Tatabánya azonban a második játékrészben sem adta olcsón a bőrét, a hazaiak védekezése masszív maradt, és támadásban is voltak jó szakaszaik. Ortega NB I-ben szokatlan módon már a 39. percben másodjára is magához intette fiait, amikor egy gólra felzárkózott a Tatabánya (15–16). Állandósult a három-négygólos Veszprém-előny: Gulyás Péter és Uros Vilovszki is rendre túljárt Paul eszén, így Iváncsik Gergő lerohanása után az utolsó öt perc előtt megnyugodhattak a vendégek (19–25).

A folytatásban már nem nőtt a különbség (21–27); a Veszprém megizzadt Tatabányán, de immár gyakorlatilag is behúzta az alapszakaszt.

A Szeged–Mezőkövesd összecsapás elején a papíron erősebb hazaiak kissé bealudtak, így a vendégek három góllal elhúztak. A Pick végül 6–6-nál jött vissza a meccsbe, 9–8-ál pedig már a szegediek vezettek. A Kövesd remek első húsz perc után egyre csak fáradt, a Pick pedig így elhúzott, s a vége felé már kilenccel is vezetett. A Pick végül 28–20-ra diadalmaskodott, s bár ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a Veszprém, a második helyen zárta az alapszakaszt.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
24. FORDULÓ
GRUNDFOS TATABÁNYA KC–MKB-MVM VESZPRÉM 21–27 (11–14)
Tatabánya, 1000
néző. V: Dobrovits, dr. Tájok.
TATABÁNYA: PAUL – Törő 2, BODÓ 4, Diaz 2, Mazák 1, KRIVOKAPICS 3, Harsányi 5(1). Cs: DÉNES, Kiss Á. 1, Kanyó Á., Pásztor 1, Nagy Sz. 2, Bartók. Edző: Debre Viktor.
VESZPRÉM: Alilovic – Ugalde 2, SULIC 4, NAGY L. 3, Ilic 6(1), Terzic, GULYÁS 4. Cs: FAZEKAS (kapus), Ruasega 1, VILOVSZKI 4, Iváncsik G. 3, Iváncsik T., Mocsai, Gulás. Edző: Carlos Ortega.
Az eredmény alakulása: 7. p.: 5–2, 21. p.: 10–8, 25. p.: 11–10, 27. p.: 11–12, 39. p.: 15–16, 45. p.: 16–20, 55. p.: 19–25.
Kiállítások: 2, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 1/1.
MESTERMÉRLEG
Debre Viktor:
– Egy, a mérkőzést komolyan vevő Veszprémet 27 gólon tartani nem rossz eredmény. Sajnos, mindkét félidő hajrájára kissé elfáradtunk.
Carlos Ortega: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, a Tatabánya jól játszott. Különösen az első játékrészben, amikor sokat birtokolta a labdát. Szünet után sikerült átvennünk az irányítást.

PICK SZEGED–MEZŐKÖVESDI KC 28–20 (15–12)
Szeged, 1500 néző. V: Heim, Folántai
Szeged: Mikler – Gidai 1 (1), Ancsin 4, Mindegija 1, Zubai Sz. 1, Ilyés, Vadkerti 2. Csere: Tatai (kapus), Blazevic, PRCE 3, Laszica 2, LARHOLM 10 (4), HEGEDŰS M. 2, Kekezovics 1, Fekete B. 1. Edző: Carlos Pastor
Mezőkövesd: Kovács J. – Benis 1 (1), Dukics 3, SZEPESI 4, Trivkovic 2, Dobó 1, CUZIC 5. Csere: Kiss O. (kapus), Radnic, Kurbely, Grünfelder 1, Tóth B. 1, Pavlovics, Bakos, Molnár F. 2 (1). Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–3. 7. p.: 2–5. 13. p.: 6–6. 15. p.: 6–8. 19. p.: 9–8. 25. p.: 12–10. 38. p.: 17–14. 45. p.: 22–17. 50. p.: 25–18. 57. p.: 27–18.
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor: – Tipikus rangadó utáni meccs volt. Márciusban négy fontos összecsapás vár ránk, elsősorban a koncentrációban kell javulnunk.
Skaliczki László: – Más lehetőség, más cél. Örülök, hogy negyven percen át méltó partnerei
voltunk a Picknek. Volt csapatomnak sok sikert kívánok.

ETO-SZESE-GYŐR–B.BROWN GYÖNGYÖS 23–29 (10–10)
Győr, 700 néző. V: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
Győr: Lorger – Gebhardt 1, Szabó A. 2 (1), Mota 3 (2), Pesics, HALÁSZ 4, Hernandez 2. Csere: Somogyi (kapus), Rivnyák, NÉMETH G. 5, TERENYI 4, Simon, Gál K. 1 (1), Gubó 1. Edző: Rosta Miklós
Gyöngyös: Hudák – Szöllősi, Hajdú 1, FREY 7 (3), Debreczeni 4, Koller 1, Varsandán M. 1. Csere: Tamási (kapus), Iváncsik Á. 2 (1), BAKOS 6, Szalafai 2, SÁNDOR Á. 4, Mekaru 1. Edző: Gulyás István
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–1. 13. p.: 3–3. 20. p.: 5–7. 24. p.: 8–7. 35. p.: 10–15. 44. p.: 17–21,53. p.: 21–23
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Rosta Miklós: – Zaklatott hónapon vagyunk túl. az akarással már nincs baj, az elkövetett hibák kijavítására pedig két hét áll rendelkezésünkre.
Gulyás István: – Sótonyi mesterhez hasonlóan én is szívből gratulálok csapatomnak az alapszakaszban elért negyedik helyezéshez.

PLER BUDAPEST–OROSHÁZAI FK SE LINAMAR 32–28 (16–12)
Lőrinci sportcsarnok, 400 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
PLER: Szabó T. – Rév, MARCZINKÓ 7, MOUSAVI 6, BAKOS GY. 6, MIKITA 6, Németh T. 2. Csere: PERGER, Váczi (kapusok), Lókodi 4, Vancsics 1, Nagy B. Edző: Hutvágner István
Orosháza: Herjeczki – Balda 3, BUDAY 9 (7), Benmiloud 2, Berta, Bali 3, NÉMETH L. 4. Csere: Ivanisevics (kapus), Milovics 2, Raffai, Stranigg, Morva, Maric, Mazic 3, Cifra 2, Varsandán. Edző: Vladan Jordovic
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–5. 18. p.: 9–9. 41. p.: 22–16. 44. p.: 23–20
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 7/7
MESTERMÉRLEG
Hutvágner István: – Küzdelmes mérkőzésen megragadtuk az utolsó szalmaszálat, maradt esélyünk a rájátszásra.
Vladan Jordovic: – Támadásban technikai hibákat követtünk el, ezeket kihasználta a hazai csapat, a védekezés és a kapusok teljesítménye nem volt megfelelő, és nem jellemző az Orosházára, hogy harminckét gólt kapjon egy mérkőzésen.

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. MKB-MVM Veszprém 24 23 1 845–543 +302 46
2. Pick Szeged 24 23 1 757–533 +224 46
3. Csurgói KK 24 17 3 4 698–601 +97 37
4. Balatonfüredi KSE 24 14 3 7 653–595 +58 31
5. B.Braun Gyöngyös 24 13 5 6 651–648 +3 31
6. Grundfos Tatabánya KC 24 13 4 7 608–572 +36 30
7. Orosházi FKSE 24 6 5 13 576–652 –76 17
8. Ceglédi KKSE 24 8 16 590–695 –105 16
9. Váci KSE 24 7 1 16 564–619 –55 15
10. Provident-Juniorválogatott 24 6 2 16 594–698 –104 14
11. Mezőkövesdi KC 24 5 1 18 566–726 –160 11
12. SZESE Győr 24 5 1 18 570–674 –104 11
13. PLER Budapest 24 3 1 20 598–714 –116 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik