nemzetisport.hu 2019.12.07 20:25 Frissítve: 2019.12.08 01:24

Férfi kézi NB I: szoros meccsen nyert a Fradi és a Tatabánya is

Két rangadót is rendeztek a Veszprém–Szeged összecsapás előtt a magyar férfi kézilabda-bajnokság élvonalában. Az európai kupaindulásért egyaránt küzdő Ferencváros és Csurgó végig izgalmas meccset játszott egymással, de a még előrébb tartó Tatabánya, Gyöngyös kettős mérkőzésére sem lehetett panasz.

 

Két góllal felülmúlta ellenfelét a Ferencváros (Fotó: fradi.hu)

Két, az EHF-kupa selejtezőkörébe vágyó együttes találkozott egymással a Ferencváros–Csurgó összecsapáson, és ahogyan arra számítani lehetett, szorosan alakult a meccs. A félidőben 14–14-gyel vonultak le a pályáról a csapatok – Pallag Péter számos védést mutatott be a vendégek részéről. A második játékrészt is ők indították jobban, ám a hazaiak fokozatosan felpörögtek, és végül a hajrát is jobban bírták. Öt perccel a vége előtt zsinórban három gólt dobott a Fradi, ez pedig már sok volt a Csurgónak, így a hazaiak örülhettek.

A Gyöngyös a harmadik, a Tatabánya az ötödik pozícióból kezdte meg a szombati játéknapot, előbbi azonban előzhetett volna, ha hazai pályán most győz. Ennek megfelelően erősen is kezdtek a gyöngyösiek, így a szünetre előnnyel vonulhattak. A folytatásban fordulatszámot váltottak a vendégek, a hét gólt szerző Győri Mátyás vezetésével megfordították az összecsapást, és végül két ponttal jobbnak bizonyultak.

A zsinórban nyolc vereséget számláló dabasiak a sereghajtó Vácot fogadták, amely 11 forduló után mindössze egy ponttal állt. Hiába a pocsék forma, az esélyek így is a hazaiak mellett szóltak – ennek megfelelően a szünetben már öt góllal vezetett a Dabas. A második félidőre teljesen kiengedtek a váciak, és megszórta őket a hazai együttes – 13 gólos különbség a vége. Két hasonló képességű, középmezőnybeli csapat találkozott egymással az Eger–Komló meccsen. Az első félidő végére négygólos előnyre tettek szert az egriek, ám a második félidőben a Komló dominált, és végül két góllal győzött.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I

HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–GRUNDFOS TATABÁNYA KC 29–31 (14–11)
Gyöngyös, Fejes András Sportcsarnok, 1300 néző. V: Horváth, Marton
GYÖNGYÖS: TÓTH M. – Urbán 2, Markez 5, DURIS 4, VILOVSZKI 8, HERCEG 2, Varsandán 4 (1). Csere: Buzogány (kapus), Papp B. 1, Németh T. 1, Ubornyák 1 (1), Hegedűs, Gábori 1, Gerdán. Edző: Konkoly Csaba
TATABÁNYA: BARTUCZ – Hornyák 2, Vranjes 1, Ilyés 1, Sipos, Komogorov 3, VUJOVICS 7 (5).Csere: Borbély (kapus), Bozsovics 3, Borzas 2, BALOGH ZS. 4, Szász A. 1, GYŐRI M. 7, Dénes. Edző: Vladan Matics.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–1. 12. p.: 5–5. 18. p.: 7–6. 24. p.: 12–9. 36. p.: 15–16. 42. p.: 18–19. 48. p.: 21–22. 54. p.: 22–27
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba: – Csapatként méltó ellenfele voltunk a Tatabányának, egyéni hibáinkat azonban ellenfelünk kihasználta, és megnyerte a mérkőzést.
Vladan Matics: – Igazi rangadót játszottunk Gyöngyösön, a rutinunk és Bartucz László kiemelkedő teljesítménye billentette a javunkra a mérleg nyelvét.

DABAS KC VSE–VÁCI KSE 34–21 (18–12)

Dabas, 500
néző. V: Réti T., Szedmák M.
DABAS:
HOLLÓ – Országh 2, Lepsényi, Szabó B. 1, SZÖLLŐSI SZ. 5, HALÁSZ 5, Zakics 4 (3). Csere: Podoba, Balogh T. (kapusok), Garajszki, Kekezovics 2, PERISICS 5, Zatureczki, KRSZMANCSICS 6, Mikita B. 1, Ács T. 3. Edző: Tomori Győző
VÁC: 
KOVÁCS J. – Nagy N. 3 (3), MACURA 7, KÁLLAI 5, Kocsi, Holpert 3, Miklián 1. Csere: Ulicsinyi (kapus), Rozner, Rojkovics, Fórizs, Gáspár, Rédai, Antal 2, Nyári. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 8. perc: 6–6. 16. p.: 10–8. 24. p.: 14–11. 35. p.: 20–13. 49. p.: 26–17. 56. p.: 31–19
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Tomori Győző: – Örülök, hogy sikerült újra győznünk, ami a pontszerzés mellett a lelkünknek is nagyon kellett.
Skaliczki László: – Jelen helyzetünkben szerettünk volna szorosabb meccset játszani, de nem sikerült. Az első félidő küzdéséért becsülöm a játékosaimat.

FTC-HUNGAROCONTROL–CSURGÓI KK 24–22 (14–14)
Elek Gyula Aréna, 600
néző. V: Andorka M., Hucker R.
FTC: ZERNOVIC – Bujdosó 2 (1), SCHÄFFER 4, Andjelics 4, DEBRECZENI 3, NAGY B. 3, Kovacsics 3. Csere: SCHUCH, PORDÁN 2, J. Mikita 1, Bohács 2, Bognár A., Ivanovics. Edző: Horváth Attila
CSURGÓ: Zaponsek – Vaszics 4 (1), ASZTRASAPKIN 7 (1), Hadziomerovic 1, VASVÁRI, A. Kovacevic 1, Oslak 3. Csere: PALLAG (kapus), Cehte 3, Kerkovits 2 (2), Potocnik 1, Szeitl, Leimeter, Borsos. Edző: Baranyai Norbert
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–4. 11. p.: 7–8. 18. p.: 11–10. 24. p.: 12–13. 41. p.: 17–19. 48. p.: 19–20. 54. p.: 22–20
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 8/4
MESTERMÉRLEG
Horváth Attila: – A mérkőzés elején ellenfelünk jól használta ki a hibáinkat, és több gyors gólt tudott szerezni. Csapatom a második félidőben hihetetlenül jó teljesítményt produkált, a védekezésünkkel, a kapusunkkal és az akaratunkkal tudtunk nyerni. Szeretném megköszönni hétről hétre egyre nagyobb szurkolótáborunk biztatását.
Baranyai Norbert: – Nagyon jól kezdtük a meccset, majd támadásban problémáink adódtak, amit ellenfelünk indításgólokkal büntetett. A hazaiak kapusa remekül védett, a második félidőben elmaradtak az átlövésgólok, az emberelőnyös játékunk sem működött, és nem találtuk az ellenszert a Ferencváros védekezésére.

SBS-EGER–SPORT36-KOMLÓ 22–24 (14–10)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 850
néző. V: Nagy F., Túróczy J.
EGER: Cvetkovszki – LEZÁK 4, Schmid 2, Tóth R. 1, FÜZI 7, Bernatonis 4, Molnár B. 4 (1). Csere: Moscoso (kapus), Papp G., KISS G., Tóth A. Edző: Tóth Edmond
KOMLÓ: Granic – VASKÓ 5, Grünfelder, JÓGA 4, Katzirz, Markovics 6 (3), Szunajko F. 2. Csere: Takács B. 2, ZOBEC 4, Csomor, Balázs 1. Edző: Kilvinger Bálint
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–3. 12. p.: 4–5. 18. p.: 7–6. 24. p.: 11–8. 36. p.: 17–14. 42. p.: 18–17. 48. p.: 19–18. 54. p.: 19–21
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Tóth Edmond: – A védekezésünk jól működött, a második félidei támadójátékunk azonban messze elmaradt az elvárttól. Tudomásul kell venni, hogy nekünk minden mérkőzés élet-halál küzdelem.
Kilvinger Bálint: – Harminc perc kellett, hogy felvegyük a sebességet és a kellő hőfokra jussunk. Hátrányban is jól küzdöttünk, és ha néhány helyzetben higgadtabbak vagyunk, talán nem kellett volna ennyire izgulni a végén. Jó csapat formálódik Egerben.

KÉSŐBB
Telekom Veszprém–Mol-Pick Szeged 29–28

 AZ ÁLLÁS
1. Szeged 13 12 1 474–318 +156  24
2. Veszprém 12 12 430–298 +132  24
3. Tatabánya 12 8 4 343–312 +31  16
4. FTC 12 8 4 339–323 +16  16
5. Gyöngyös 12 7 1 4 364–337 +27  15
6. Balatonfüred 12 7 1 4 342–333 +9  15
7. Komló 13 6 2 5 343–345 –2  14
8. Csurgó 12 6 1 5 296–303 –7  13
9. Dabas 13 4 1 8 331–381 –50  9
10. Eger 12 4 1 7 323–373 –50  9
11. Mezőkövesd 11 1 4 6 262–314 –52  6
12. Budakalász 12 2 1 9 305–345 –40  5
13. Orosháza 12 1 1 10 296–357 –61  3
14. Vác 12 1 11 276–385 –109  1

 

 

2020.08.07 19:38:30

Kézilabda PAPP BÁLINT

A legszerényebb kézilabdakapus még azt sem szereti, ha a rajongók a 2018-as BL-győzelmet érő földöntúli bravúrjára emlékeztetik.

2020.08.09 08:55:21

Kézilabda NAGY PÉTER

Nem hátrál meg a kihívások elől Nikolaj Markussen, a veszprémiek 212 centis dán balátlövője.

2020.08.07 11:12:14

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

Bárbara Arenhart talán az utolsó lehetőséget ragadta meg, hogy BL-esélyesnél játszhasson, de a jövőben szívesen élne hazánkban.

2020.08.06 09:33:11

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

„Kaptam egy-két ajánlatot, de nem akartam folytatni, ha nem játszhatok a legmagasabb szinten.”

2020.07.31 16:46:26

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT

INTERJÚ. Szélsőként mindig a biztosra ment • Nehezen dolgozta volna fel, hogy csak a padon ücsörög az ETO-ban.