Férfi kézi NB I: óriási izgalmak után a Pick nyert Csurgón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 19:41
null
Vranjes és a Szeged nagyon megszenvedett a győzelemért (Fotók: Szabó Miklós)
A Pick Szeged a végletekig kiélezett mérkőzésen 28–27-re nyert a Csurgó otthonában a férfi kézilabda NB I szerdai rangadóján.

 

A Szeged ősszel hazai pályán 32–20-ra nyert, ám sejteni lehetett, hogy ezúttal nem lesz ilyen könnyű dolga. Főleg úgy, hogy sérülés miatt a teljes kezdő jobbszárnya, Roberto Parrondo és Ancsin Gábor is hiányzott. Utóbbi helyén remekül kezdett Balogh Zsolt, a Csurgóban pedig Lele Ákos és Nagy Máté dobálta a gólokat a találkozó elején.

Larhom 12 gólig jutott
Larhom 12 gólig jutott

Rendkívül kiegyenlített mérkőzést láthatott a Sótonyi László Sportcsarnok közönsége, az első félidőben csak egyszer volt egy gólnál nagyobb a különbség a két fél között, amikor 9–7-re a Csurgó vezetett. A delmagyar.hu tudósítása szerint a vendégeknél negyed óra után bemutatkozott a napokban igazolt Jonas Källman, de sok vizet nem zavart. A Szeged másik svéd játékosa, Jonas Larholm viszont nagyon élt, a nyitó játékrészt az ő hétméterese zárta, ezzel 15–14-re vezetett a Pick.

A fordulás után a vendégek „elhúztak" két góllal, ám a Csurgó fordított, és a 49. percig tartani is tudta minimális előnyét. Källman megszerezte első szegedi gólját, a magára találó Pick vezére azonban továbbra is Larholm volt, akinek 11. találatával 25–23-ra már ismét az ő csapata vezetett.

Csurgói időkérés után egy Lele-duplával ismét egálra álltak a felek, az izgalmas véghajrá ekkor már garantált volt. Puhovszkij 26–25-re alakította az állást, jött azonban válaszul a 12. Larholm-gól. Az utolsó két percben Balogh vált a Szeged hősévé, hiszen kétszer is eredményes volt, Lele pedig csak az elsőre tudott válaszolni, időn túli szabaddobását már leblokkolták a Tisza-partiak, akik így 28–27-re nyertek.

Ide kattintva megtekintheti Balogh Zsolt mindent eldöntő gólját!

FÉRFI KÉZILABDA NB I
18. FORDULÓ
CSURGÓI KK–PICK SZEGED 27–28 (14–15)
Csurgó, 700
néző. V: Dobrovits, Tájok
CSURGÓ: WYSZOMIRSKI – A. Aguirrezabalaga 1, Savic 3, Puhovszkij 2, Szöllősi Sz. 1, LELE Á. 7, NAGY M. 4 (1). Csere: Pallag (kapus), HERBERT, Grebenár, Gazdag 2, Borsos T. 2, OLÁH 5 (3), Pordán, Országh, Balogh T.
SZEGED: Mikler – Laszica, Zubai Sz. 1, BLAZEVIC, ILYÉS 4, Vadkerti, Mindegia. Csere: Tatai (kapus), Källman 1, Hegedűs, LARHOLM 12 (8), Gidai, PRCE 2, BALOGH ZS. 7, Vranjes 1, Fekete
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–2. 7. p.: 4–3. 14. p.: 9–7. 28. p.: 13–14. 31. p.: 14–16. 41. p.: 21–19. 51. p.: 23–25. 57. p.: 26–25
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 8/8
MESTERMÉRLEG
IMRE VILMOS, a Csurgó edzője:
– Kiválóan játszott csapatom, rászolgált volna legalább az egy pontra. Mindkét együttesnek jó felkészülés volt a fordulatos rangadó a hét végi EHF-kupa-mérkőzésekre.
CARLOS PASTOR, a Szeged edzője: – Kitűnő mérkőzést látott a közönség, igazi derbit. A győzelemnek persze örülök, de a hibáinkat ki kell javítani. A két csapat még sokat fog találkozni a tavasszal. Ennek a meccsnek a videójából sokat kell tanulnunk.

AZ ÁLLÁS
1. Pick Szeged 19 19 617–422 +195 38
2. MKB-MVM Veszprém 19 18 1 679–420 +259 36
3. Csurgói KK 20 15 2 3 582–492 +90 32
4. B.Braun Gyöngyös 19 11 4 4 521–517 +4 26
5. Grundfos Tatabánya KC 18 11 3 4 462–420 +42 25
6. Balatonfüredi KSE 20 10 3 7 540–514 +26 23
7. Ceglédi KKSE 19 6 13 455–547 –92 12
8. Orosházi FKSE 19 4 4 11 455–525 –70 12
9. Provident-Juniorválogatott 20 5 1 14 497–588 –91 11
10. SZESE Győr 17 5 12 389–456 –67 10
11. Váci KSE 18 4 1 13 410–467 –57 9
12. Mezőkövesdi KC 19 3 1 15 446–590 –144 7
13. PLER Budapest 19 2 1 16 460–555 –95 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik