Férfi kézi NB I: Ha nem is próbálkozol, nem fogsz nyerni – Nagy Bence

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.02.19. 19:26
null
A Ferencváros nagyszerű teljesítményt nyújtott, és legyőzte idegenben a Tatabányát (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/kezilabda/ferfi-kezilabda/hirek/lehengerlo-jatekkal-bravurgyozelem-tatabanyan" target="_blank">fradi.hu</a>)
Mióta visszatért az élvonalba, a Fradi először győzött a Tatabánya otthonában. Nagy Bence balátlövő és irányító szerint elsősorban azért, mert bátran és teher nélkül játszott a csapat.

 

Kedden először fordult elő a két klub történetében, hogy a Ferencváros férfi kézilabdacsapata, az FTC-HungaroControl győzni tudott a Grundfos Tatabánya KC otthonában, Horváth Attila együttese 28–24-re győzte le Vladan Maticsét, mely hatodik éve stabilan harmadik helyen végez a bajnokságban a két nagycsapat mögött. De általában még a Telekom Veszprémnek és a Mol-Pick Szegednek is meg kell izzadnia Tatabányán.

A mostani helyzet azonban más volt, egyrészt mert az évről évre erősödő Fradi remek formában játszik, ráadásul több mint egy hete volt felkészülni a meccsre, a hazaiaknak ugyanakkor még mindig úgy kell magukat összedrótozniuk. Ráadásul egyedüli magyar csapatként játszanak az EHF-kupában is, így a megfogyatkozott kerettel kétfrontos harcot kell vívniuk, ami sokat kivett a gárdából.

„Jó előjelekkel mentünk Tatabányára, ahol egyáltalán nem feltartott kézzel léptünk pályára, sőt, úgy voltunk vele, akár meglehet a győzelem is – mondta a Nemzeti Sportnak a Fradi válogatott balátlövő/irányítója, Nagy Bence. – A védekezésünk eddig is stabil pont volt, és most a támadások is jól mentek, kicsit bátrabban, teher nélkül játszottunk, hiszen nem mi voltunk a találkozó esélyesei. Mégis, mi történik, ha kikapunk Tatabányán?”

A 24 éves játékos elárulta, hogy az edzőjük, Horváth Attila azt mondta nekik, nincs rajtuk győzelmi kényszer, de azért szeretné, ha nem az lenne a kérdés, mennyivel kapnak ki Tatabányán, hanem inkább az, hogy melyik csapat fog nyerni? Nagy Bence szerint a kulcs az volt, hogy a szünet után végre elkezdték kihasználni a helyzeteiket.

„Az első félidőben hat-hét ziccert is kihagytunk, köztük két hetest, de már láttuk, hogy ott a lehetőség, van esély arra, hogy két pontot vigyünk haza – fogalmazott. – A papírforma nem mellettünk szólt, mégsem játszottunk alárendelt szerepet, sőt, a második félidőben nekünk állt a zászló. Végre bejöttek az átlövések, aminek a hazaiak nem találták az ellenszerét, végig jól védekeztünk, amihez jött egy remek kapusteljesítmény.”

A Fradi elsőszámú kapusa, a szlovák Marián Zernovic sérült volt, azonban a helyükre beugró utánpótlás-válogatott Győri Kristóf és Merkovszki Pál remekül helytálltak a Tatabánya rutinos válogatottjaival szemben. Nagy Bence eredeti posztja balátlövő, de a januári Európa-bajnokságon többnyire irányítót játszott, és újoncként remekül megoldotta a feladatát. Szerinte a modern kézilabdában ezek összeolvadnak, és inkább belső posztokról beszélhetünk, ahol mindenkinek ki kell vennie a részét a munkából, segítenie egymást, ő is igyekszik helytállni mindenhol, ahol szükség van rá. A Tatabánya ellen a tizenegy gólos Bozso Andjelics játéka pedig jól illusztrálta, hogyan lehet felállt fal ellen is veszélyesen támadni középről, a montenegrói irányító az előkészítésben és a befejezésben is aktív szerepet vállalt.

„Ha nem is próbálkozol, nem fogsz nyerni” – tette hozz Nagy Bence. Ez a bátorság kulcsfontosságú, ezért igyekszik is átadni a fiatalokra építő zöld-fehér együttesnek azt, amit a kontinensviadalon tanult a válogatottnál: mindenki törekedjenek arra, hogy ha már lecserélik, azt ne azért kelljen megtenni, mert nem mer vállalkozni, hanem azért, mert bátor ugyan, de nem megy neki a játék. Vagyis vállalkozzon mindenki bátran.

Horváth Attila, az FTC edzője: „Ami nem ment Komlón, százszázalékosan sikerült Tatabányán. Előtte nem jelentettük ki, hogy győzni megyünk, már csak azért sem, mert ott senki sem mehet biztosra, még a Veszprém és a Szeged sem, pláne mi. De éreztem, hogy a csapatban benne van a siker. Nehéz helyzetben vannak, ősszel is jó időben kaptuk el őket, és már kimondhatom, ezért mentünk most is! Voltak hibáink az elején, de belefért, mert keményen és fegyelmezetten védekeztünk, Tatabányán csak így lehetett esélyünk bármire. Tudtuk, kikre kell figyelni, de nem készülünk senkire, mindig próbáljuk minél precízebben játszani a saját játékunkat, hogy a mi akaratunk érvényesüljön, és Tatabányán ez most sikerült. Próbáltam levenni a terhet a srácokról. Nehéz volt feltörni a védelmüket, a fiatal Merkovszki Pali szenzációsan védett, úgy hiszem, meg kell őrizni a jövőben azt a lazaságot, azt a könnyedséget, amivel most játszottunk.”


KÉZILABDA
FÉRFI NB I, 16. FORDULÓ
GRUNDFOS TATABÁNYA KC–FTC-HUNGAROCONTROL 24–28 (11–11)

Tatabánya, 1000 néző. Vezette: Andorka, Hucker
TATABÁNYA: Borbély – Hornyák P. 3, Ancsin 2, Borzas 4, SIPOS 1, Ilyés, Holpert 2 (1). Csere: Bartucz (kapus), Vranjes 3, Komogorov 3, Balogh Zs. 4 (2), Davidovics, Szász A. 2. Edző: Vladan Matics
FTC: Győri K. – Bujdosó, Schäffer 3, ANDJELICS 11 (2), Debreczeni 2, Nagy B. 3, KOVACSICS 4. Csere: MERKOVSZKI (kapus), SCHUCH, Pordán 1, Mikita 4, Imre B. Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–3. 13. p.: 3–3. 17. p.: 6–4. 20. p.: 6–6. 24. p.: 10–9. 39. p.: 15–15. 49. p.: 18–22. 56. p.: 21–27
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics:
– Kicsit fáradtak voltunk, így a döntő pillanatokban sokat hibáztunk. Rengeteg ziccert hagytunk ki, ami megbosszulta magát. De ilyen a sport, megyünk tovább.
Horváth Attila: – Bevallom, sumák módon nyerni jöttünk. A csapatunkban ugyanis benne van, hogy bárkit le tud győzni, vagy bárkitől ki tud kapni. Most azonban mindenki száz százalékon teljesített. A játékosok azt tették a pályán, amit az öltözőben megbeszéltünk, az ilyen győzelmek visznek előre. Igazi csapatként nyertünk.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 17 16 1 612–406 +206 32
2. Veszprém 16 16 585–398 +187 32
3. Tatabánya 15 10 5 431–388 +43 20
4. FTC 16 10 6 455–426 +29 20
5. Gyöngyös 15 9 1 5 448–410 +38 19
6. Balatonfüred 15 8 1 6 424–412 +12 17
7. Csurgó 15 8 1 6 373–377 –4 17
8. Komló 15 7 2 6 389–400 –11 16
9. Eger 15 5 2 8 408–459 –51 12
10. Dabas 16 5 1 10 409–469 –60 11
11. Mezőkövesd 16 2 5 9 397–480 –83 9
12. Orosháza 16 3 1 12 395–470 –75 7
13. Budakalász 16 2 1 13 391–471 –80 5
14. Vác 15 1 14 343–494 –151 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik