Férfi kézi NB I: csurgói sikerével döntős a Szeged

Vágólapra másolva!
2014.04.30. 21:33
null
Ilyés Ferencék két mérkőzésen túlléptek a Csurgót (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Pick Szeged 28–22-re győzött Csurgón a férfi kézilabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén, így a párharcot 2–0-ra megnyerve bejutott a fináléba, ahol az MKB-MVM Veszprém lesz az ellenfele. A csurgóiak a Balatonfüreddel küzdenek meg a bronzéremért.

 

A Csurgó hazai pályán ebben az idényben mindkétszer szoros mérkőzést játszott a Szegeddel, a Magyar Kupában le is győzte, így kissé váratlanul érhette szurkolóit, hogy csapatuk az első húsz percben szinte a pályán sem volt. A hazaiak a 17. percben lőtték a második góljukat (2–6), ekkor Imre Vilmos már kénytelen volt kikérni első idejét.

Mikler Roland azonban ezután is szinte megbabonázta játékosait, támadásban pedig Balogh Zsolt volt a Pick vezére. A félidő végére valamelyest bemelegedett a Csurgó, így a szünetben még lőtávolon belül volt ellenfeléhez (9–13).

Hiába, mert nem tudta meglőni a Szegedet, még a közelébe sem jutott az egyenlítésnek. Többek között azért, mert Mikler továbbra is rendkívül magas színvonalon védett, újabb heteseket is hárított, Balogh pedig a második félidőben is nagyon élt.

A Csurgónak tehát idén sem sikerült bejutnia a döntőbe, ott megint a Veszprémet és a Szegedet láthatjuk.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
CSURGÓI KK–PICK SZEGED 22–28 (9–13)
Csurgó, 1200
néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
CSURGÓ: Wyszomirski – Gazdag 2, Grebenár 4, Pordán 1, Puhoszkij 2, Savic, Aguirrezabalaga. Csere: Pallag (kapus), Herbert, Borsos 1, OLÁH 2, Lele 5 (3), Vadkerti G. 2, Országh, SZÖLLŐSI 2, Nagy M. 1. Edző: Imre Vilmos
SZEGED: Mikler – Parrondo, BALOGH 9, Mindegía 3, Zubai Sz. 1, ILYÉS 3, Vadkerti A. 1. Csere: Tatai (kapus), Kekezovics, Hegedűs M., Larholm 2 (2), PRCE 4, Blazevic, Laszica, Vranjes 3, Ancsin 2. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 2. perc: 1–0. 14. p.: 1–6. 18. p.: 2–7. 23. p.: 5–9. 28. p.: 7–13. 32. p.: 11–14. 35. p.: 12–17. 40. p.: 14–19. 44. p.: 20–22. 50. p.: 18–24. 55. p.: 21–26
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/3, ill. 4/2
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Pick Szeged javára
MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos:
– Az elején a támadójátékunk eldöntötte a mérkőzést, utána már csak futottunk az eredmény után, és gyakorlatilag tudtuk tartani az addigi hátrányunkat. Készülünk a bronzmérkőzésre.
Carlos Pastor: – Nagyon örülök, hogy viszonylag simán tudtunk nyerni. Ez nagyon fontos volt nekünk, mert az elmúlt két találkozón Csurgón mindig ki-ki, egygólos mérkőzést tudtunk játszani. Sokat számíthat, hogy tudunk pihenni és készülni a Veszprém elleni bajnoki döntőre.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0, a Pick Szeged javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik