Férfi kézi NB I: az újonc Vác legyőzte a Tatabányát is

Vágólapra másolva!
2012.12.19. 20:23
Mindkét újonc, a Vác és a Cegléd is győzött hazai pályán a férfi kézilabda NB I 16. fordulójában: előbbi nagy hátrányból fordítva nyert otthon az esélyesebb Tatabánya ellen, míg utóbbi a Gyöngyöst győzte le meglepően simán. A Csurgó Balatonfüreden, a Szeged Pécsen aratott papírformának számító győzelmet, míg a Veszprém az FTC-PLER vendégeként gyűjtötte be a kötelező két pontot.

A Vác nem először okozott meglepetést hazai pályán, hiszen korábban már a Csurgót és a Balatonfüredet is legyőzte, sokáig azonban úgy tűnt, hogy a Tatabánya ellen ez nem fog sikerülni, hiszen a vendégek jelentős előnyt építettek fel a második félidőre, ám hiába vezettek négy góllal is, Rosta István csapata nem adta fel, a vendégegyüttes pedig veszített a koncentrációjából, így a hajrában sikerült a fordítás.

Az újonc győzelméből oroszlánrészt vállalt a második félidőben remeklő Nagy Levente kapus, illetve a gólokat termelő Pál Gergely, a vendégeknél pedig nagyon hiányoztak a sérülés miatt a hajrára kiváló Lele Ákos góljai.

Az újonc győzelméből oroszlánrészt vállalt a második félidőben remeklő Nagy Levente kapus, illetve a gólokat termelő Pál Gergely, a vendégeknél pedig nagyon hiányoztak a sérülés miatt a hajrára kiváló Lele Ákos góljai.

A Pécsen nyerő Szegedben Antonio Pribanic és Frantisek Sulc 6-6, Ancsin Gábor 5 góllal járult hozzá a győzelemhez.

A Veszprém FTC-PLER elleni fővárosi évzáró bajnokija kis híján telt házat vonzott a Sportkastélyban. A vendégek az ötödik percben Iváncsik Tamás büntetőjével vezettek először, majd fokozatosan növelték az előnyüket, Császár Gábor időn túli büntetővel ötre növelte a különbséget a szünet előtt.

A fordulás után az iramot is növelte a Veszprém, hét perc alatt tizenegyre módosítva a különbséget – főleg a hatalmas kedvvel játszó és nem kisebb erővel lövő Pérez Carlos volt elemében. A hátralévő időben szemrevaló gólok, illetve szépen kidolgozott helyzetek kevésbé szép befejezése szórakoztatta a közönséget.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
16. FORDULÓ
FTC-PLER KC BUDAPEST–MKB VESZPRÉM KC 23–36 (12–17)
Pestszentimre, 950 néző. V: Medve, Nagy L.
FTC-PLER: Paul – RÉV 5, Laurencz 3, BAK 3, Kocsi 2, LENDVAY 5 (2), Auth 1. Cs: Székely (kapus), Mazák 1, Szűcs, Marczinkó 1, Csontos, Győrfi 1, Bohács 1, Leiméter. Edző: Zsiga Gyula
VESZPRÉM: Alilovic – Iváncsik T. 4 (1), SULIC 5, Nagy L. 3, Schuch 1, PÉREZ 6, IVÁNCSIK G. 5. Cs: FAZEKAS (kapus), CSÁSZÁR 8 (2), Laluska, Dzsamali 1, Gulyás 2, Pesic 1. Edző: Carlos Ortega
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–3. 12. p.: 5–7. 15. p.: 6–10. 29. p.: 12–15. 37. p.: 14–25. 41. p.: 16–28. 57. p.: 20–34
Kiállítások: –, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega: – Hála istennek vége a szezonnak. Ősszel jól teljesítettünk, várjuk a világbajnokság utáni tavaszi folytatást.
VÁCI KSE–GRUNDFOS TATABÁNYA KC 30–28 (13–15)
Vác, 500 néző. V: Dobrovits, Tájok
VÁC: Vitáris – Munkácsi, BAJORHEGYI 4, Korsós 1, Tyiskov 3, Nikolicza 1, Császár F. 2. Cs: NAGY LEVENTE (kapus), SZABÓ T. 4, GÁBORI 5 (3), PÁL 5, Simányi 1, Kökény 2, Szikra 2. Edző: Rosta István
TATABÁNYA: SZENTE – Harsányi 2, Kos 3, Kiss Á. 1, Dobó, PORDÁN 7, Törő. Cs: Salamon 2, Lele 5 (2), URBAN 4, BOZÓ 4, Iváncsik Á., Putics Bence. Edző: Debre Viktor
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–5. 15. p.: 7–8. 23. p.: 11–11. 38. p.: 16–20. 43. p.: 20–20. 51. p.: 25–23. 59. p.: 29–27
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Rosta István: – Nagyon boldogok vagyunk, ezzel a győzelemmel kívánunk minden vácinak nagyon boldog karácsonyt!
Debre Viktor: – Olyan meccset veszítettünk el, amelyet megnyerhettünk volna. Négygólos vezetésünknél sokat hibáztunk, aminek vereség lett a vége.
PÉCSI VSE–PICK SZEGED 25–34 (13–18)
Pécs, 600 néző. V: Natkai, Szalay Z.
PÉCS: Nikolics – PAPP M. 4, Grünfelder 2, Hajdu G. 2, Hajdu T. 1., Szöllősi B. 2, Szepesi 1 (1). Cs: Bősz D. (kapus), Szögi 1, KURBELY 4, Lévay T., Szomor 3, MILOVITS 4, Bujtár 1. Edző: Koleszár György
SZEGED: Tatai P. – Prodanovics 3, ANCSIN 5, SULC 6, Zubai 3, Blazevic 2, Vadkerti A. 1. Cs: Mikler, Tóth M. (kapusok), PRIBANIC 6, Kekezovics 2, Buday D. 2, Balogh Zs. 2, Nagy N., Tóth B. 1, Fekete B. 1. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása: 4. perc: 0–3. 18. p.: 7–12. 25. p.: 10–14. 36. p.: 14–21. 45. p.: 17–26. 54. p.: 22–30
Kiállítások:
Hétméteresek: 4/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Koleszár György: – Aki kilátogatott, jó mérkőzést láthatott. Örülök, hogy a fiatalok is helytálltak.
Skaliczki László: – Utolsó idei mérkőzésünkett játszottuk, sok hibával, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.
CEGLÉDI KKSE–B.BRAUN GYÖNGYÖS 31–23 (19–14)
Cegléd, 600 néző. V: Tomecskó, Unyatinszki
CEGLÉD: Erdélyi – POCSAI 5, ACUSI 8 (3), BÍRÓ 2, Dengi 3, Lepsényi 3, Hódi 4. Cs: IGLESIAS (kapus), Tóth N., SAVÓN 6, Tóth E. Edző: Kökény István
GYÖNGYÖS: Hudák – Szalafai 5, Frey T. 5 (1), Sándor Á. 2, Debreczeni 1, Szabó P. 3, Gazdag 3. Cs: Tamási (kapus), Varsandán M. 3, Bakos D., Koller 1, Doros. Edző: Nagy Károly
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–4. 13. p. 7–5. 18. p.: 9–9. 23. p.: 15–10. 27. p.: 16–13. 40. p.: 24–15. 46. p.: 25–19. 56. p.: 29–21
Kiállítások: 14, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Kökény István: – Kitűnő védekezésünkkel és harcosságunkkal nyertük meg a mérkőzést. Végre a második félidőben is úgy játszottunk, ahogyan a szurkolók támogatásával hazai pályán illik.
Nagy Károly: – Az óriási szívvel küzdő Cegléd meglepett bennünket, és teljesen megérdemelt győzelmet aratott.
BALATONFÜREDI KSE–CSURGÓI KK 19–25 (12–14)
Balatonfüred, 600 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
BALATONFÜRED: Szathmári – HORNYÁK 4 (1), Kovács Gy. 2, Kemény, Kis Á., PÁSZTOR 6, RÍO 4. Cs: Németh L., Lelkes, Faluvégi 2, Szőllősi B., Gerdán, Sandrk 1. Edző: Sótonyi László
CSURGÓ: WYSZOMIRSKI – Miss, Kedzo, Simon B. 2, SZÖLLŐSI SZ. 9, Grebenár 2, Nagy M. 2. Cs: Herbert, Cifra 1, Borsos T., OLÁH 4, Vadkerti G. 1, ORSZÁGH 4. Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása. 10. perc: 5–2. 18. p.: 10–5. 24. p.: 12–8. 42. p.: 14–19
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: – Nem voltak eredményes átlövőink, így pedig nem lehet meccset nyerni az első osztályban.
Imre Vilmos: – Remek őszt zártunk, Csurgó büszke lehet csapatára! Az első félidő közepéig lerohant bennünket a Füred, ám a másodikban már a mi taktikánk érvényesült.
AZ ÁLLÁS
1. MKB Veszprém KC 15 14 1 570–356 +214 28
2. Pick Szeged 14 13 1 485–336 +149 27
3. Csurgói KK 16 12 4 418–419 –1 24
4. Grundfos Tatabánya KC 14 8 2 4 379–365 +14 18
5. FTC-PLER 15 6 2 7 392–398 –6 14
6. Balatonfüredi KSE 15 5 1 9 366–399 –33 11
7. B.Braun Gyöngyös 14 4 3 7 350–392 –42 11
8. Váci KSE 15 5 10 378–457 –79 10
9. Pécsi VSE 15 4 11 396–494 –98 8
10. Orosházi FKSE 14 3 1 10 369–397 –28 7
11. Ceglédi KKSE 15 2 13 396–486 –90 4
A Kecskemétet kizárták, eredményeit törölték!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik