Férfi kézi NB I: az 52. percben egy gól volt a Szeged előnye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.15. 19:56
A Mol-Pick Szeged hazai pályán 25–20-ra legyőzte a Ceglédet a K&H férfi kézilabdaliga keddi játéknapján, míg a Csurgó négygólos vereséget szenvedett a Balatonfüred vendégeként.

A Szeged megszenvedett a tabella kilencedik helyén álló Cegléddel. A házigazdák a hetedik percben két góllal vezettek (4–2), de ahelyett, hogy ezek után fokozatosan növelték volna az előnyüket, a vendégek percei következtek, akik megfordították az állást (5–7).(4–2), de ahelyett, hogy ezek után fokozatosan növelték volna az előnyüket, a vendégek percei következtek, akik megfordították az állást (5–7).

Az első félidőben a 22. percben alakult ki a legnagyobb különbség a két csapat között, meglepetésre a Cegléd javára, amely ekkor három góllal elhúzott (8–11). A játékrészből hátralévő időt megnyomta a Szeged, Pedro Rodriguez Alvarez vezérletével sorozatban öt gólt szereztek, és kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre (13–11).

A szünet után a Cegléd két percen belül egyenlített, ezt követően a 40. percig fej fej mellett haladtak a felek (16–16). A következő tíz percben a Szeged elhúzott három góllal (20–17), de ezzel még mindig nem döntötte el a meccset, mert a Cegléd felzárkózott mínusz egyre (20–19).

Az utolsó nyolc percben aztán Balogh Zsolt a hátára kapta csapatát, négy gólt dobott a vendégeknek, akik csak egyszer válaszoltak (25–20). A Szeged a vártnál nehezebben, küzdelmes mérkőzésen győzte le a Ceglédet.

A játéknap másik mérkőzésén a Balatonfüred négy góllal megverte a Csurgót (27–23). A győztes csapatban Győri Mátyás 11 góllal zárt.

K&H FÉRFI KÉZILABDALIGA
MOL PICK SZEGED–CEGLÉDI KSE 25–20 (13–11)
Szeged, 1000
néző. V: Medve, Tarnavölgyi
SZEGED: Sego – Sostaric 2, BALOGH ZS. 6 (3), Obranovic, Gaber 2, GONCALVES 5, Bóka 4 (1). Csere: SIERRA (kapus), Zubai Sz., Rodriguez 2 (1), Buntic, Bánhidi 2, Gorbok 1, Skube 1. Edző: Carlos Pastor
CEGLÉD: PALLAG – Gidai 1, Andjelics 2, Tóth N., Borsos 3, GRBOVICS 7 (3), Lászlai 2. Csere: Mojszilov (kapus), BÍRÓ 3, Lepsényi 1, Tóth K., Megyeri, Hódi 1, Szabó B., Fiar. Edző: Nagy Károly
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–2. 7. p.: 4–2. 15. p.: 5–7. 22. p.: 8–11. 27. p.: 12–11. 34. p.: 13–14. 40. p.: 17–16. 47. p.: 19–17. 55. p.: 22–19. 58. p.: 24–20
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 9/5, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor:
– Nem könnyű egy magas hőfokú Bajnokok Ligája-mérkőzés után bajnokin pályára lépni. Ennek ellenére nem fordulhat elő még egyszer, hogy félvállról vesszük ellenfelünket. Ebből tanulnunk kell.
Nagy Károly: – Pallag Péter bravúrosan védett, és a védekezésünkkel is elégedett vagyok. A fáradt és motiválatlan Szegednek negyvenöt percen át egyenrangú ellenfelei voltunk. A hajrában fáradó fiataljaink megtorpantak és ezt könyörtelenül kihasználta rutinos ellenfelünk.

BALATONFÜREDI KSECSURGÓI KK 27–23 (14–10)
Balatonfüred, 700
néző. V: Herczeg, Südi
BALATONFÜRED: FAZEKAS – Gábori 1, KASPAREK 6, SZEMJONOV 3, KEMÉNY 4, GYŐRI 11 (5), Varsandán 1. Csere: Ristanovics (kapus), Gerdán, Németh B. 1, Petrovszki, Déber, Kancel, Ivanovics, DEBRECZENI, Vasvári. Edző: Csoknyai István
CSURGÓ: Bartucz – HORNYÁK 4, ASZTRASAPKIN 5, Hadziomerovic 2, Jerebie, Pordán, Gazdag 2 (1). Csere: BALOGH (kapus), Varjú 1, Faluvégi 1, Halász, Pazin, OSLAK 4, Radjenovics 2, Hanusz 2, Mikita. Edző: Sótonyi László
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–1. 12. p.: 8–4. 19. p.: 10–5. 26. p.: 14–7. 33. p.: 14–12. 37. p.: 16–13. 43. p.: 21–15. 52. p.: 21–18. 58. p.: 24–22
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Csoknyai István: – Álomszerűen rajtoltunk és a Csurgó kulcsjátékosait végig nagyszerűen tartottuk. Igaz, hét gólos vezetésünknél megtorpantunk s nagyon ránk jöttek a vendégek. A hajrában szinte térden csúszva küzdöttünk és gyűjtöttük be megérdemelten a nagyon fontos két pontot.
Sótonyi László: – Huszonhárom dobott góllal idegenben nagyon nehéz mérkőzést nyerni. Sajnos, kevésbé tudtuk azt játszani, amit tudunk, s amire készültünk.

AZ ÁLLÁS
1. Telekom Veszprém 14 13 1 441–316 +125 26
2. MOL-Pick Szeged 10 10 328–219 +109 20
3. Grundfos Tatabánya KC 10 8 2 262–235 +27 16
4. Csurgói KK 9 6 1 2 243–212 +31 13
5. Balatonfüredi KSE 11 5 1 5 285–270 +15 11
6. CYEB Budakalász 8 4 4 191–201 –10 8
7. B.Braun Gyöngyös 8 4 4 197–211 –14 8
8. Sport36-Komló 11 3 2 6 252–297 –45 8
9. Ceglédi KKSE 10 3 1 6 217–254 –37 7
10. Váci KSE 10 3 7 241–262 –21 6
11. Orosházi FKSE- LINAMAR 9 3 6 229–257 –28 6
12. Eger SBS Eszterházy 8 3 5 168–197 –29 6
13. Balmazújvárosi KK 11 1 1 9 248–318 –70 3
14. Mezőkövesdi KC 11 1 10 277–330 –53 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik