Férfi kézi NB I: a Szeged otthon legyőzte a Tatabányát

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 14:37
null
Pribanicék hazai pályán valamennyi ellenfelüket legyőzték az alapszakaszban (Fotó: Korponai Tamás, archív)
A Grundfos Tatabánya férfi kézilabdacsapata novemberben hazai pályán 30–30-as döntetlent játszott a Pick Szegeddel, a Tisza-partiak otthonában azonban már nem jött össze neki a bravúr. A szegediek 28–22-re nyertek az NB I alapszakaszának utolsó fordulójában.

 

A Szeged biztos másodikként, a Tatabánya biztos negyedikként várta az alapszakasz utolsó fordulóját, így a tét egyik csapatot sem nyomta. A vendégek remekül kezdtek, a 8. percben már 6–1-re vezettek, Skaliczki László mégsem kért időt. Megtette ezt helyette kisebb meglepetésre a Tatabányát irányító Debre Viktor (csapata 6–2-es előnyénél), de ezzel sem tudta túlbillenteni fiait a holtponton.

A félidőben 14–11-re már a Pick vezetett, többek között a két hétméterest is hárító Tóth Mihálynak köszönhetően.

A hazaiak ezután már nem engedték ki kezükből az irányítást, a második játékrészben nyolc gól is volt a két fél között. A hajrában a Tatabánya három gólra felzárkózott (25–22), ám az utolsó percek a szegedieknek sikerültek jobban, akik 28–22-es győzelemmel „vágtak vissza" a novemberi tatabányai döntetlenért, és százszázalékos hazai mérleggel zárták az alapszakaszt.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
20. FORDULÓ

PICK SZEGED–GRUNDFOS TATABÁNYA 28–22 (14–11)
Szeged, 800 néző. Vezette: Tomecskó, Unyatinszki
SZEGED:
Tatai – Prodanovics 4, Zubai Sz. 3, Czina, Blazevic, PRIBANIC 4, Vadkerti 2. Csere: TÓTH M. (kapus), Balogh Zs. 1, Larholm 3 (3), ANCSIN 6, Kekezovics 1, Sulc 3, Laszica 1, Nagy N. Edző: Skaliczki László
TATABÁNYA:
Szente – Harsányi 4 (1), Diaz 2, Kiss Á. 2, Pordán 2, Lele 5 (2), Törő Sz. 2. Csere: KISS O. (kapus), Dénes, Rossoni, Pásztor Á., IVÁNCSIK Á. 3, Nagy Sz., Juhász Á., Schneider 1, Vaskó 1. Edző: Debre Viktor
Az eredmény alakulása.
4. perc: 0–2. 8. p.: 1–6. 18. p.: 5–7. 22. p.: 8–8. 26. p.: 12–10. 35. p.: 18–12. 42. p.: 22–14. 49. p.: 24–17. 55. p.: 25–20
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG

Skaliczki László: – Elégedett vagyok alapszakaszbeli teljesítményünkkel, ugyanis negyvenegy pontot egyetlen idényben sem szereztünk.
Debre Viktor: – Örülök annak, hogy sérülés nélkül tudtuk le alapszakaszbeli utolsó mérkőzésünket.

 

KÉSŐBB
Balatonfüred–Cegléd 18.00

AZ ÁLLÁS
1. MKB Veszprém KC 20 19 1 745–469 +276 38
2. Pick Szeged 20 18 1 1 673–491 +182 37
3. Csurgói KK 20 15 5 528–516 +12 30
4. Grundfos Tatabánya KC 20 10 2 8 523–525 –2 22
5. FTC-PLER 20 8 2 10 527–544 –17 18
6. B.Braun Gyöngyös 20 6 4 10 493–551 –58 16
7. Váci KSE 20 7 13 513–588 –75 14
8. Balatonfüredi KSE 19 6 1 12 466–524 –58 13
9. Pécsi VSE 20 5 1 14 521–632 –111 11
10. Ceglédi KKSE 19 5 14 500–594 –94 10
11. Orosházi FKSE 20 4 1 15 532–587 –55 9
A Kecskemétet kizárták, eredményeit törölték!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik