Férfi kézi NB I: a Szeged nyolc góllal nyert Gyöngyösön

Vágólapra másolva!
2015.09.02. 20:15
A legutóbb bajnoki ezüstérmes MOL-Pick Szeged nyolcgólos különbséggel győzött a B.Braun Gyöngyös otthonában a férfi kézilabda NB I második fordulójának szerdai játéknapján.

A Szeged a határozott védekezésének és a lerohanásoknak köszönhetően már a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést, a játékrész hajrájában azonban több hibát is elkövettek a vendégek, így a Gyöngyös felzárkózott három gólra – számolt be róla a pickhandball.hu.Szeged a határozott védekezésének és a lerohanásoknak köszönhetően már a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést, a játékrész hajrájában azonban több hibát is elkövettek a vendégek, így a Gyöngyös felzárkózott három gólra – számolt be róla a pickhandball.hu.

A szünet után Roberto Parrondo vezetésével a Szeged ismét átvette az irányítást, és a bajnoki ezüstérmes ismét magabiztossá tette előnyét. Thiagus Petrus és Marko Csuruvija is megszerezte első bajnoki gólját a szegediek színeiben, akik a hajrában lerázták a hazaiakat, és 34–26-os győzelmet arattak.

A Mezőkövesd és a Tatabánya nem bírt egymással, a Vác és a Cegléd meccse szintén pontosztozkodással végződött, míg a Csurgó két góllal nyert a PLER otthonában.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
2. FORDULÓ

EGER SBS-ESZTERHÁZY
BALATONFÜREDI KSE 20–28 (9–12)
Eger, 800
néző. V: Bán, Szloska
EGER: RADULESCU – Vancsics 1, Dobó Zs. 3, Kocsis Cs., Bajorhegyi 1, Halász 1, Iváncsik Á. 3 (2). Csere: Kovács J. (kapus), Szabó P. 2, TAKÁCS B. 4, PADLA 5, Dimitrovszki, Kiss G., Lezák, Szilágyi D., Szűcs B. Edző: Rosta István
BALATONFÜRED: Fazekas – Gyene, Petrovszki, SZÖLLŐSI BALÁZS 7 (1), Bánhidi 3, ZDOLIK 5, BÓKA 4 (2). Csere: Rózsavölgyi (kapus), Kemény 4, Gerdán, Törteli, Ligetvári 2, Kaspárek 1, Gábori 2, Németh B., Győri M. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–2. 12. p.: 4–4. 18. p.: 6–7. 24. p.: 6–10. 36. p.: 12–15. 42. p.: 15–19. 48. p.: 16–23. 54. p.: 17–25
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Rosta István: – A fizikai fölényben lévő Balatonfüred igazolta nagyobb tudását.
Csoknyai István: – Fiatal csapatom végig fegyelmezetten kézilabdázva, jól küzdve győzött.

MEZŐKÖVESDI KC–GRUNDFOS TATABÁNYA KC 23–23 (11–12)
Mezőkövesd, 600
néző. V: Dobrovits, Tájok
MEZŐKÖVESD: LISZKAI, BENIS 3 (1), CIRIC 6, ANTAL SZ. 3, Radnic 3, Hajdu G. 2, SZEPESI 5 (2). Csere: Volarevics, Holló (kapusok), Trivkovics 1, Molnár F., Grünfelder, Kiss R., Füstös, Kovács P., Kovács B. Edző: Skaliczki László
TATABÁNYA: Miatovic – PÁSZTOR Á. 4, Szöllösi 2, Dénes J., Katzirz, BODÓ 5, Diaz 1. Csere: Borbély (kapus), Vujovics 4, Juhász Á. 1, KRSZMANCSICS 3, Törő, Lele Á. 2, Mazák 1, Gábor M. Edző: Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 11. p.: 6–5. 17. p.: 9–6. 24. p.: 9–10. 39. p.: 14–14. 44. p.: 15–17. 50. p.: 19–20. 53. p.: 21–21. 58. p.: 22–22
Kiállítások:
6, ill. 2 perc + kizárás (Vujovic)
Hétméteresek:
4/3, ill. 2/–
MESTERMÉRLEG
Skaliczki László:
– Nagyon örülök, hogy hazai környezetben sikerült egy pontot elvennünk a Tatabányától. Szép volt fiúk!
Vladan Matic:
– El kell ismernem, hogy a jól küzdő mezőkövesdiek rászolgáltak a döntetlenre.

PLER BUDAPEST–CSURGÓI KK 23–25 (14–12)
Lőrinci sportcsarnok, 360
néző. V: Medve, Nagy L.
PLER: Tóth N. – Bujdosó, Leimeter 1, BAKOS GY. 6 (2), Kocsi 3, LÓKODI 7, Radjenovics 1. Csere: Kránitz (kapus), Benmiloud 2, Oláh T., Nagy Sz. 3, Laurencz, Bohács, Tóth P. Edző: Hutvágner István
CSURGÓ: Székely – Gebhardt, CSAVOR8, Jerebie, Mikita J. 2, Vadkerti G. 2, Gazdag 2. Csere: Bartucz (kapus), Hornyák, MOTA 4 (3), Pazin 1, Faluvégi 3, Herbert, Pordán, Nagy M. 3, Hadziomerovic. Edző: Sótonyi László
Az eredmény alakulása. 10. perc: 3–3. 14. p.: 5–7. 20. p.: 9–10. 27. p.: 13–11. 36. p.: 14–15. 42. p.: 16–17. 50. p.: 18–21
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Hutvágner István: – Úgy gondolom, hogy nagy csatára tudtuk kényszeríteni a Csurgót, sajnálhatjuk a kihagyott hétmétereseinket.
Sótonyi László: – Az első félidőt sikeresen végig aludtuk, a folytatásban már az elvárt hőfokon játszottunk, és nagy csatában szereztük meg a győzelmet.

B.BRAUN GYÖNGYÖSMOL-PICK SZEGED 26–34 (14–17)
Gyöngyös, 800
néző. V: Andorka, Hucker
GYÖNGYÖS: Hudák – Falcon 2, Marczinkó, Juhász K. 3, Sándor Á. 1, BALI 8, Varsandán M. 3. Csere: TAMÁSI (kapus), KOVACSICS P. 3, Rédai, Nagy B., Debreczeni 1, Szemikov 3, Mester, Szalafai 1, KOLLER 1. Edző: Debre Viktor
SZEGED: Sierra – PARRONDO 8 (2), Zubai, BLAZEVIC, Ilyés 2, Källman 3, Bombac 2 (2). Csere: Wyszomirski (kapus), A. García 2, Thiagus Petrus 2, Fekete B. 1, BALOGH 4, Hegedűs 2, Csuruvija 2, Vranjes 1, Ancsin 5. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása: 6. perc: 1–3. 12. p.: 3–6. 18. p.: 5–10. 24. p.: 9–15. 36. p.: 17–21. 42. p.: 19–24. 48. p.: 20–27. 54. p.: 24–30
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/–, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Debre Viktor: – Sok pozitív dolgot láttam a csapatomtól, de sajnos sok negatívot is, a Szeged felőrölt bennünket.
Carlos Pastor: – Izgalmasabb volt a második félidő, de nem bánom, így jobban fel tudtunk készülni arra, ami ránk vár a bajnokságban.

VÁCI KSECEGLÉDI KKSE 29–29 (17–17)
Vác,
250 néző. V: Horváth, Marton
VÁC: Tóth M. – VASICS 8, Asztrasapkin 2, PAVLOVICS 5, TYISKOV 7, LENDVAY 2, Popovics 3. Csere: Vitáris (kapus), Kökény 1, Császár F., Munkácsi R., Bartók D., Vucsicsevics 1, Pál, Terenyi. Edző: Zsiga Gyula
CEGLÉD: Bősz – Országh 2, ANDJELICS 5, Bíró B. 4, GRBOVICS 6, Lepsényi 4, Lászlai. Csere: Mojszilov, V. ABRAMOVICS (kapusok), Tóth N., I. PERISICS 5, Kun 1, Borsos 2, Hódi, Megyeri. Edző: Kökény István
Az eredmény alakulása: 5. perc: 3–5. 12. p.: 7–8. 16. p.: 10–13. 26. p.: 14–15. 33. p.: 20–18. 38. p.: 24–20. 53. p.: 25–27. 58. p.: 29–27
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Zsiga Gyula: – Az első félidei borzalmas védekezésünk után a másodikban a támadásokat izgultuk túl.
Kökény István: – Fordulatos találkozón a végjáték határozta meg a pontok sorsát.

AZ ÁLLÁS
1. Balatonfüredi KSE 2 2 61–38 +23 4
2. Orosházi FKSE 2 2 52–42 +10 4
3. Csurgói KK 2 2 53–50 +3 4
4. Grundfos Tatabánya KC 2 1 1 55–45 +10 3
5. Ceglédi KKSE 2 1 1 55–52 +3 3
6. Váci KSE 2 1 1 59–57 +2 3
7. Pick Szeged 1 1 34–26 +8 2
8. Mezőkövesdi KC 2 1 1 41–56 –15 1
9. Balmazújváros KK 1 1 28–30 –2 0
10. Komló 2 2 46–50 –4 0
11. B. Braun Gyöngyös 2 2 53–62 –9 0
12. PLER Budapest 2 2 45–57 –12 0
13. Eger Eszterházy SZSE 2 2 39–56 –17 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik