Férfi kézi NB I: a Szeged négy góllal nyert Budapesten

Vágólapra másolva!
2012.10.03. 19:58
Címkék
A Pick-Szeged 25–21-re nyert az FTC-PLER Budapest otthonában a férfi kézilabda NB I szerdai mérkőzésén, így továbbra is százszázalékos. A szombaton a BL-ben a Schaffhausent fogadó szegediek győzelme annak ellenére magabiztos volt, hogy a hazaiak többször is fel tudtak zárkózni.  

Az első negyedórában fej fej mellett haladtak a csapatok, mindkét oldalon akadt bőven technikai hiba, ami meglátszott a gólok számán (10. perc: 3–3). A Szeged először a 15. percben vezetett egynél több góllal, egyre inkább játékba lendült, és ezt a ritmusváltást nehezen követte a hazai csapat.

A 20. percben mégis Skaliczki Lászlónak kellett időt kérnie, mert megtorpant a Pick, lehetőséget adva a Fradinak a felzárkózásra, amivel éltek is a zöldek (20. perc: 6–7). Az edzői tanácsok jól jött szegedieknek, és a félidő végére az összeállt védekezéssel és a pontos befejezésekkel öt gólra növelték előnyüket (30. perc: 7–12).

A térfélcsere után másfél perc alatt három elrontott vendégtámadást és egy emberelőnyt kihasználva, három hazai góllal ismét szoros lett a meccs. Nem adta könnyen magát a fővárosi csapat, szívósan és szigorúan védekeztek, a Pick pedig kereste a ritmust (38. perc: 12–14). Aki keres, az pedig talál.

Akárcsak a hazaiak, a Szeged is kihasználta az ellenfél megingását, pillanatok alatt dobott négy gólt, amire nem jött válasz a túloldalról. A vendégeknél az átlövő Balogh Zsolt elkapta a fonalat, a második félidő felénél már a hatodik gólját dobta, a hazaiaknál viszont nem volt olyan játékos, aki biztos kézzel, sorozatban dobálta volna a gólokat (50. perc: 16–21).

A hajrára biztos szegedi vezetéssel fordultak a csapatok, hogy aztán pillanatok alatt izgalmassá váljon a meccs. Ismét hiba csúszott a Pick támadásaiba, és ezt megint kihasználták a hazaiak, ezzel 3 perc alatt két gólra felzárkóztak. Erejükből azonban csak ennyire futotta, Alen Blazevic góljával és Mikler Roland három bravúros védésével az utolsó percekre már nem maradt izgalom.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
6. FORDULÓ
FTC-PLER BUDAPEST–PICK-SZEGED 21–25 (7–12)
Pestszentimre, Sportkastély, 700 néző. V: Andorka, Hucker
FTC: SZÉKELY – Rév 1, Marczinkó 3, Szücs 1, MAZÁK 3, Pavlovics 2, Auth 1. Cs: Bak 2 (1), Bakos Gy., LENDVAY 4, Kocsi 3, Pálos 1, Leimeter. Edző: Zsiga Gyula
SZEGED: MIKLER – Prodanovics 3, Ancsin 1, Sulc 1, Pribanic 2, BLAZEVIC 3, Vadkerti A. 1. Cs: Czina, Larholm 2, BALOGH ZS. 8, Kekezovics, Zubai Sz. 2, Buday D. 2. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–1. 10. p.: 4–4. 17. p.: 4–7. 20. p.: 6–7. 25. p.: 6–10. 33. p.: 10–12. 41. p.: 12–18. 45. p.: 15–21. 53. p.: 20–22
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Skaliczki László: – Hatos falas védekezésünk ötvenöt percig remekül állt a lábán, de a gyors indításaink nem sikerültek. A csapat mentalitása remek, bízom benne, hogy a jól játszók magukkal tudják húzni a többieket is.
AZ ÁLLÁS
1. MKB Veszprém KC 6 6 240–142 +98 12
2. Pick Szeged 6 6 216–140 +76 12
3. Grundfos Tatabánya KC 5 4 1 135–115 +20 9
4. Csurgói KK 6 4 2 155–163 –8 8
5. Balatonfüredi KSE 5 3 1 1 126–118 +8 7
6. B.Braun Gyöngyös 5 2 2 1 140–144 –4 6
7. FTC-PLER 6 2 1 3 155–160 –5 5
8. Orosházi FKSE 5 1 1 3 124–135 –11 3
9. Váci KSE 5 1 4 121–157 –36 2
10. Kecskeméti KSE 5 5 119–162 –43 0
11. Pécsi VSE 5 5 119–166 –47 0
12. Ceglédi KKSE 5 5 123–171 –48 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik