Férfi kézi NB I: a kalászi légiós elárulta, miben más a Bundesliga

VASS JÁNOSVASS JÁNOS
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 08:46
A Budakalász svéd balátlövője, Emil Berggren szerint nagyszerű srácok közé került Magyarországon, ahol szerinte túl gyakran koccannak az autósok.

– A mosolyát látva feltételezem, nem csupán az imént véget ért edzés volt kitűnő hangulatú. Minden könnyebben megy úgy, hogy a harmadik fordulóban végre megszerezték első bajnoki győzelmüket?
– Kétségtelenül – válaszolta a Nemzeti Sportnak a svéd Emil Berggren, a CYEB Budakalász 31 éves balátlövője, aki a dán Aalborg és a svéd Sävehof csapatával Bajnokok Ligája-tapasztalatot is szerzett, és akit a német Wetzlarból egy évre igazolt az EHF-kupa-induló magyar klub. – Kicsit mégis csalódott vagyok, mert az első fordulóban, vagyis a bemutatkozásomon kikaptunk Balatonfüreden. – A mosolyát látva feltételezem, nem csupán az imént véget ért edzés volt kitűnő hangulatú. Minden könnyebben megy úgy, hogy a harmadik fordulóban végre megszerezték első bajnoki győzelmüket?
– Kétségtelenül – válaszolta a Nemzeti Sportnak a svéd Emil Berggren, a CYEB Budakalász 31 éves balátlövője, aki a dán Aalborg és a svéd Sävehof csapatával Bajnokok Ligája-tapasztalatot is szerzett, és akit a német Wetzlarból egy évre igazolt az EHF-kupa-induló magyar klub. – Kicsit mégis csalódott vagyok, mert az első fordulóban, vagyis a bemutatkozásomon kikaptunk Balatonfüreden.

NÉVJEGY – EMIL BERGGREN
Született: 1986. augusztus 3., Eskilstuna (Svédország)
Állampolgársága: svéd
Magassága/súlya: 195 cm/107 kg
Posztja: balátlövő
Klubjai: Guif (svéd, 2005-ig), Hornskrokens (svéd, 2005), Eskil (svéd, 2005–2006), Redbergslids (svéd, 2006–2009), IK Sävehof (svéd, 2009–2012), Bergischer HC (német, 2012–2014), Aalborg (dán, 2014–2016), Wetzlar (német, 2016–2017), Budakalász (2017–)
Kiemelkedő eredményei: junior-világbajnok (2007), 3x svéd bajnok (2010, 2011, 2012)

– Az sem mindennapi, hogy valaki a Bundesligában hatodik együttest elhagyva magyar kiscsapatnál köt ki. Hogy történt?
– Talán az is meglepő lehetett öt évvel ezelőtt, hogy a sikeres Sävehofból a német másodosztályba, a Bergischer HC-hez igazoltam. Persze az egy véletlennek volt köszönhető, ugyanis az egyik francia élklub hívott, majd az utolsó pillanatban visszalépett, így a Bergischer HC-hez szerződtem, amelynél eddigi külföldi pályafutásom legsikeresebb időszakát éltem át.

– Négy ország kézilabda-kultúráját ismeri. Mi a különbség közöttük?
– Nem lenne korrekt, ha a magyarról máris véleményt alkotnék, hiszen csak néhány hónapja vagyok itt. Azt viszont megállapítottam, hogy a német szervezettség, precizitás világviszonylatban is kiemelkedő. A magyaroknál a taktikában fontosabbak az egyéni megoldások, a többi országban a csapatok jóval szigorúbban ragaszkodnak az előre megbeszélt sémákhoz.

– Már beilleszkedett a csapatba?
– Kell még némi idő, amíg jobban megértjük egymást a pályán, de mindenkivel jóban vagyok, nagyszerű srácok alkotják a keretet, többen is igen jól beszélnek angolul, szóval mire bekapcsolódunk az EHF-kupa-küzdelmekbe, biztosan minden rendben lesz.

– Ha már a nyelvnél tartunk, hogy boldogul a magyarral?
– A köszönésen és egy-két alapszón, no meg kézilabdás kifejezéseken kívül mást még nem tudok, de igyekszem. Budapest nagyon tetszik a milliónyi éttermével, sok kikapcsolódási lehetőségével. Az esti kivilágítása pedig egyszerűen elbűvöl. Ezt naponta átélem, amikor autózóm haza Érdre. Az autósok azonban itt nagyon furcsák, sok a koccanás. Svédországban egy hónap alatt látok annyit, mint itt egy nap alatt.

– Érdről azért van más mondanivalója is, igaz?
– Igen, hiszen huszonhét éves kedvesem, a válogatott Jamina Roberts, aki szintén balátlövő, velem együtt jött, és a Sävehofból az Érdhez igazolt. Így végre öt év távkapcsolat után újra együtt élhetünk. Ennek nagyon örülök, jóval könnyebb így, mint amikor ezer kilométerre éltünk egymástól. Persze annak is megvolt az előnye, mert ahogy közeledett egy-egy találkozás ideje, úgy vártuk, mint a karácsonyt.

– A Budakalásszal egyéves szerződést kötött, igaz, további opcióval. Szeretne hosszabb ideig légióskodni, vagy más a terve?
– Csak harmincegy éves vagyok, nem gondolkozom a befejezésen, sokkal inkább foglalkoztat a családalapítás. Sajnos a női kézilabda, a sok kötelezettség nem kedvez a gyermekvállalásnak. Elég, ha a volt győri Katrine Lunde esetére utalok… Nekünk egyelőre marad a karrier, az otthoni főzőcskézés, tévézés, de remélem, mielőbb eljön az idő, és jöhet a baba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik