Férfi kézi NB I: a harmadik mérkőzés dönt a bronzéremről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.22. 19:58
A Tatabánya hazai pályán 23–21-re legyőzte a Csurgót, ezzel 1–1-re alakította a férfi kézilabda NB I harmadik helyéért zajló párharc állását. A bronzéremről így a harmadik találkozó dönt, amelyet szombat 18 órától játszanak a felek Csurgón.

A végletekig kiélezett tatabányai küzdelemben – amelynek az öt büntetőt is hárító Szente Gábor volt a hőse – a hazaiak csak arra ügyeltek, hogy a Csurgó egyszer se vegye át a vezetést. Mivel ez sikerült, megérdemelten nyertek, és ezzel a bronzéremátadót szombatra halasztották.


Gyöngyösön az első félidőben a védekezés magasiskoláját mutatta be mindkét csapat. Először a 20. percben 7–9-nél mutatott egy gólnál nagyobb különbséget az eredményjelző. A szünet után hamar fordított a házigazda (16–15), de 45 perc játék után újra a vendégek vezettek (18–21). A végjátékban fél perc állt a Gyöngyös rendelkezésére, hogy egyenlítsen, de már nem esett gól, így az ötödik helyért zajló párharcban is a harmadik mérkőzés dönt.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
GRUNDFOS-TATABÁNYA KC–CSURGÓI KK 23–21 (14–13)

Tatabánya, 850 néző. V: Horváth P., Marton.
TATABÁNYA: SZENTE – Törő 2, Kiss Á. 2, Pordán 2, LELE 8 (2), DÍAZ 2, Harsányi. Csere: Kiss O. (kapus), DÉNES, Rossoni 1, Pásztor 3, Bodó 2, Iváncsik Á. 1. Edző: Debre Viktor
CSURGÓ: PALLAG – Országh, Szöllősi 3, HERBERT, Borsos, Grebenár 2, Nagy M. 4. Csere: Wyszomirski (kapus), OLÁH 6 (1), Vadkerti 1, Simon 1, Kovacsics 1, Katzirz 2, Miss 1 (1). Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása. 7. p.: 4–0. 23. p.: 9–9. 27. p.: 12–10. 36. p.: 17–13. 55. p.: 20–20
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 7/2
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Debre Viktor: – Megvertünk egy jó csapatot, szépen búcsúztunk szurkolóinktól. Büszke vagyok a fiúkra, és a Csurgóra távozó Lele és Pordán is kitett magáért.
Imre Vilmos: – A kiélezett csatában a támadásban elkövetett hibáink miatt vesztettünk. Most szomorú vagyok, de szombaton, remélem, lesz miért örülnünk.

AZ 5. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
B.BRAUN GYÖNGYÖS–FTC-PLER 26–27 (11–12)
Gyöngyös, 800 néző. V: Bacs, Bán
GYÖNGYÖS: Tamási – Szöllősi, Oláh T., Sándor Á. 2, VARSANDÁN M. 5, Frey 1, SZABÓ P. 9. Csere: Holló (kapus), DEBRECZENI 3, Koller, SZALAFAI 4, Bakos 2. Edző: Nagy Károly
FTC-PLER: PAUL – VANCSICS 5, LAURENCZ 6 (4), LENDVAY 5 (1), Mazák 3, Szűcs 2, Pálos 3. Csere: Székely (kapus), Kocsi 1, Zsiga 2, Mikita, Auth, Rév. Edző: Zsiga Gyula
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–2. 12. p.: 3–3. 18. p.: 7–7. 24. p.: 8–9. 38. p.: 15–15. 42. p.: 18–19. 48. p.: 21–22. 54. p.: 24–23
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: –/–, ill. 7/5
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Nagy Károly: – A végén a rutin hiányzott, előtte a jobb helyzetkihasználás. A két kapus közti teljesítmény döntött.
Zsiga Gyula: – Végig fegyelmezetten, nagy szívvel játszottunk. Örülök, hogy hazai környezetben dönthetünk az ötödik hely sorsáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik