Férfi kézi NB I: a Fradi 9, a Veszprém 20 góllal győzött

Vágólapra másolva!
2018.11.24. 16:47
A férfi kézilabda NB I 10. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 28–19-ra kiütötte a Ceglédet, a Telekom Veszprém pedig 42–22-re nyert a Vecsés ellen.

A fővárosi zöld-fehérek alaposan bekezdtek a Cegléd ellen, Pálos Gábor vezérletével a 18. percben 11–3-ra vezettek. A 34. percben Pocsai Rajmund büntetőjével visszajött mínusz ötre a Cegléd (15–10), de Ancsin Gáborék újabb rohama már soknak bizonyult, a 48. percben volt először közte tíz (24–14). Öt perccel a vége előtt már 12-re is hízott a különbség (27–15), viszont a végén a vendégek még kozmetikáztak, így „csak” kilenccel kaptak ki (28–19).
(28–19).

A pont nélkül álló Vecsés a hatodik percben még jobban állt Veszprémben (3–4), de még a nyolcadikban is egálra (5–5). Ezt követően azonban belelendültek Petar Nenadicsék, a 25. percben pedig már számolhatott a közönség (19–9). A második félidőben is nagyjából öt percig tartott a vendégek lendülete, Andreas Nilsson találata azonban a 42. percben már 15 gólos hazai vezetést eredményezett (31–16).

A vecsési időkérés sem hozott eredményt, az 52. percben elérte a 20-at a differencia (38–18), ez pedig kitartott a meccs végéig (42–22).

FÉRFI KÉZILABDA NB I
10. FORDULÓ

FERENCVÁROSCEGLÉDI KKSE 28–19 (15–9)
Elek Gyula Aréna, 400 néző. V: Nagy F., Túróczy
FTC:
Mijatovics – Bujdosó 3 (3), ANCSIN 6, Andjelics 1, DEBRECZENI 3, Ordzsonikidze 2, Pálos 3. Csere: Zernovic (kapus), SCHUCH, PORDÁN 4, Kovacsics P. 1, SZAKÁLY 3, Holdosi 1, Mikita, Oláh T., Lukács P. 1. Edző: Horváth Attila
CEGLÉD: Tamási – Kecskeméti 1, Zobec 5 (2), Juhász K., Szabó B. 2, Gábor 1, Hajdu T. Csere: Mojszilov (kapus), HÓDI 4, Megyeri P., Radnic 1, Müller, Pocsai 5 (5), Vucskovics. Edző: Jakab László
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–2. 18. p.: 11–3. 27. p.: 14–8. 38. p.: 19–11. 49. p.: 24–14. 57. p.: 28–17
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 9/7
MESTERMÉRLEG
Horváth Attila:
– Csapatom meg tudta csinálni, amit kértem. A jó védekezésből felépített lerohanásainkat gyors gólokkal tudtuk befejezni. Aki ma pályára lépett, hozzá tudott tenni a mérkőzéshez.
Jakab László: – A Fraditól ezt vártam, magunktól nem egészen. Egész héten úgy készültünk, hogy nyitott védekezést fogunk alkalmazni, de ezt nagyon bátortalanul csináltuk. Ha határozottabban játszunk, szorosabb lehetett volna a meccs. Láttam biztató részleteket, ám összességében gyengén teljesítettünk.

TELEKOM VESZPRÉM–VECSÉSI SE 42–22 (23–11)
Veszprém, 600 néző. V: Paska D., Vastag S.
VESZPRÉM:
Sterbik – NENADICS 6 (2), Terzic, Nagy L. 1, R. Toft Hansen 1, Jamali 3, MANASZKOV 6. Csere: Ilics 5 (3), Tönnesen 3, NILSSON 6, Marguc 3, Strlek 1, Mahé 4, Kurucz 2, Hornyák 1. Edző: David Davis
VECSÉS: Vitáris – Takó 3 (1), Marczinkó, BENMILOUD 4, VOJINOVICS 4, Nagy A. 2, Vízler 2. Csere: Kránitz (kapus), Antal L., Simányi 1, Antal M., Radoszavljevics 2, Haszilló 1, Spekhardt 3. Edző: Damir Sztojanovics
Az eredmény alakulása. 4. perc:
2–3. 9. p.: 7–5. 16. p.: 12–6. 45. p.: 35–16. 52. p.: 37–17
Kiállítások:
4 ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5 ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
David Davis:
– A Vecsés ma nem csak idejött passzolgatni, komolyan vette a találkozót, ahogy mi is, bár nehéz minden meccsen százszázalékosan koncentrálni. Jó mérkőzés volt abból a szempontból, hogy mindenki kapott lehetőséget és tovább fejlődtünk. Továbbra is azon dolgozunk, hogy egyre jobban összeálljon a csapat.
Damir Sztojanovics: – Ha az autópályán a belső sávban szeretnél haladni, akkor nagy és gyors autó kell, nekünk egyelőre biciklink van. Szerettem volna ezt a mérkőzést arra használni, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek a játékosaim, tekintve, hogy nekünk nem egy Bajnokok Ligájában induló együttest kell legyőznünk.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 11 11 399–282 +117 22
2. Csurgó 10 7 2 1 274–248 +26 16
3. Tatabánya 10 7 1 2 267–237 +30 15
4. Veszprém 9 7 2 305–212 +93 14
5. FTC 9 6 3 237–211 +26 12
6. Balatonfüred 10 6 4 262–254 +8 12
7. Gyöngyös 10 5 1 4 269–272 –3 11
8. Komló 9 4 1 4 237–261 –24 9
9. Dabas 11 2 2 7 273–293 –20 6
10. Budakalász 10 2 2 6 247–280 –33 6
11. Cegléd 10 3 7 252–291 –39 6
12. Eger 10 2 2 6 264–306 –42 6
13. Mezőkövesd 9 1 1 7 204–254 –50 3
14. Vecsés 10 10 214–303 –89 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik