Férfi kézi NB I: a Dabas győzelmével feljött a 4. helyre

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.07. 19:41
A Csurgó és a Balatonfüred saját közönsége előtt, a Dabas idegenben győzött a férfi kézilabda NB I 3. fordulójában. Az Eger a szünetben három góllal vezetett, végül döntetlent játszott Mezőkövesden.

Négy mérkőzést rendeztek szombaton a férfibajnokság második fordulójában, és egytől egyig izgalmas végjátékot hoztak. A Balatonfüred például már hét góllal vezetett a Gyöngyös ellen, ám hét perccel a lefújást megelőzően Urbán Egon egálra hozta a meccset – Csoknyai István fiai azonban megrázták magukat, s begyűjtötték az előzetesen kötelezőnek vélt két pontot.

Mezőkövesden az egriek jártak hasonló cipőben. Schmid Péterék szinte végig kézben tartották az összecsapást, leszámítva a lefújás előtti pillanatot: ekkor született ugyanis Varjú Martin döntetlent érő találata.

Jól küzdött a magyar fiatalokra épülő Budakalász Csurgón, de ez pontot most nem ért Forgách Gyula együttesének – és a sormintát folytatva az orosháziak is engedték kiénekelni a sajtot a szájukból a Dabas ellen, Ratko Djurkovics legénysége a végére teljesen elkészült az erejével

FÉRFI KÉZILABDA NB I
BALATONFÜREDI KSE–HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS 26–24 (15–11)
Balatonfüred, 500 néző. V: Bíró Á., Kiss O.
BALATONFÜRED: ANDÓ – Pedro Rodríguez2, Kemény 3, Szöllősi B. 3, TOPIC 7, Sinkel, Bóka 5
Csere: Déber 2, Máthé 4, Jiménez, Németh B., Varga M., Sztevanovics
Edző: Csoknyai István
GYÖNGYÖS: TÓTH M. – Urbán 2, Markez, Duris 1, Hegedűs 4, Herceg 1, VARSANDÁN 4
Csere: Buzogány (kapus), Gábori 3, Papp B. 3, Ubornyák 2, Vilovszki 1, Gerdán, Ujvári 1 (1), Sipeki 1, Németh T. 1
Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása: 6. perc: 4–1. 10. p.: 7–2. 16. p.: 11–4. 24. p.: 11–9. 28. p.: 14–10. 37. p.: 16–14. 41. p.: 20–15. 49. p.: 21–20. 52. p.: 23–23. 54. p.: 25–23
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Csoknyai István: – Azt kaptam a mérkőzéstől, amire számítottunk: feszült, kiélezett találkozó volt. Jobb játékot vártam csapatomtól, csak a küzdőszellemünkkel és a kapusteljesítménnyel lehetek elégedett. Az utolsó pillanatban dőlt el a meccs. Dolgozunk tovább.
Konkoly Csaba: – Csalódottak vagyunk. Pontért, pontokért jöttünk, de hagytuk elszaladni a Füredet az elején, így végig csak futottunk az eredmény után. Arra azonban büszke vagyok, hogy harcosan, jó szellemben küzdöttünk a lefújásig.

CSURGÓI KK–BUDAKALÁSZ 25–21 (11–9)
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, 850 néző. V: Fekete Tamás, Tóth Dávid
CSURGÓ: Pallag – Gebhardt, Asztrasapkin 2, Oslak, HADZIOMEROVIC 2, POTOCNIK 6, KOVACEVIC 6
Csere: Zaponsek (kapus), VASZICS 4 (1), Leimeter, Hanusz 2, Szeitl 1, Toszkics, VASVÁRI, Nagy Sz., Kerkovits 2 (2)
Edző: Bencze József
BUDAKALÁSZ:
BOROS – Tóth Á. 1, Sinkovits, TÖRÖK 7 (2), Mazák 1, GÁBOR 5, Hrabák 2
Csere:
Váczi D., Vasvári (kapusok), Glück, Czina, Simon B. 2, Simotics, Nemes 1, Váczi M., KOLLER 2
Edző: Forgách Gyula
Az eredmény alakulása. 6. p.:
1–4. 10. p.: 3–4. 14. p.: 6–5. 20. p.: 8–7. 24. p.: 10–7. 29. p.: 10–8. 35. p.: 13–11. 44. p.: 18–14. 50. p.: 20–17. 58. p: 23–20
Kiállítás:
4, ill.12 perc
Hétméteresek:
4/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG

Bencze József:
– Jól játszott ellenfelünk, nagy csatára kényszerítette a csapatunkat. Sokat hibáztunk, meg kell keresnünk ennek az okait, és ki kell javítani őket a következő találkozóig.
Forgách Gyula:
– Két kemény mérkőzés van mögöttünk, hiszen a Balatonfüreddel, valamint a Csurgóval is nagyot játszottunk. Jó úton járunk, szeretnénk bebizonyítani, hogy vannak nagyon tehetséges magyar fiatalok, akiket észre kell venni.

MEZŐKÖVESDI KC–SBS EGER 27–27 (12–15)
Mezőkövesd, 700 néző. V: Horváth P., Marton B.
MEZŐKÖVESD: Pásztor I. – Jancsó 3 (2), STANKOVIC 4, HORVÁTH L. 7, Szöllősi O., Halilbegovic 2, Menyhárt 3
Csere:
MOJSZILOV (kapus), VARJÚ 3, Radnic 3, Martins 2, Dávid M., Kovács B., Sárosi
Edző:
Buday Dániel
EGER:
CVETKOVSZKI – Rédei 1, SCHMID 8, Kiss G., Füzi 3, BERNATONIS 6, MOLNÁR B. 4 (3)
Csere:
Moscoso (kapus), Lezák 4, Mándy, Tóth A. 1, Tóth R., Szepesi, Papp G., Hajas, Péter D.
Edző:
Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 7. perc:
3–3. 10. p.: 6–6. 20. p.: 7–11. 27. p.: 12–13. 32. p.: 12–17. 40. p.: 17–20. 46. p.: 19–21. 55. p.: 22–23. 59. p.: 25–25
Kiállítások:
8, ill. 6 perc
Hétméteresek:
3/2, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG

Buday Dániel:
– Jól kézilabdázott az Eger, mi pedig türelmetlenek voltunk, ráadásul elmaradtak a jó egyéni teljesítmények is. Későn vettük fel a fordulatszámot, de folyamatos forgatással visszajöttünk a meccsbe. Nyertünk egy pontot, ám ennél több kell majd a jövőben.
Tóth Edmond:
– A két csapat közötti szokásos forgatókönyv érvényesült, végig nekünk állt a mérkőzés, kivéve a lefújás pillanatában. A védekezésünk rossz volt, a kövesdiek majdnem minden támadásukból gólt lőttek. A találkozón egyébként mindent megtettünk, most egy pont lett belőle.

OROSHÁZI FKSE-LINAMAR–DABASI KC VSE 24–27 (16–13)

Orosháza, 350néző.V:Medve, Südi
OROSHÁZA: Busa – Pásztor M. 2, Szlavuljica 4, MRSULJA 6, DÖME 5, Lele 4 (2), Ambrus 1
Csere:
Herjeczki (kapus) 1, Molnár G., Bella, Zubai, Kancel, Németh L. 1, Nurelden
Edző:
Ratko Djurkovics
DABAS:Balogh T. – Országh, Lepsényi, Szabó B., Szöllősi Sz. 4, BORSOS 3, Zakics 3 (3)
Csere:
HOLLÓ (kapus), Ács 1, PERISICS 6, KRSZMANCSICS 4, Mikita 1, HALÁSZ 4, Kekezovics 1
Edző:
Tomori Győző
Az eredmény alakulása.5. perc:3–2. 11. p.: 5–3. 14. p.: 7–4. 17. p.: 8–7. 21. p.: 11–8. 23. p.: 13–9. 29. p.: 16–11. 32. p.: 16–15. 36. p.: 17–17. 41. p.: 18–19. 46. p.: 21–21. 50. p.: 22–23. 56. p.: 22–25.
Kiállítások:
8, ill. 18 perc
Hétméteresek
: 2/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Ratko Djurkovics:
– Az első félidő jól sikerült, de a szünet után egy másik csapat jött ki a pályára. Nem voltunk türelmesek, mindent megpróbáltunk, azonban elfogyott az erőnk.
Tomori Győző:
–Az Orosháza negyven-negyvenöt percig kézben tartotta a mérkőzést. Végig az az érzésem volt, hogy ha meg tudjuk fordítani a találkozó állását, megnyerjük a meccset.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 4 4 167–101 +66 8
2. Szeged 2 2 66–42 +24 4
3. FTC 2 2 50–46 +4 4
4. Dabas 3 2 1 76–82 –6 4
5. Balatonfüred 3 2 1 79–87 –8 4
6. Gyöngyös 2 1 1 56–50 +6 2
7. Tatabánya 1 1 30–28 +2 2
8. Csurgó 2 1 1 46–50 –4 2
9. Mezőkövesd 2 1 1 49–59 –10 1
10. Eger 3 1 2 85–108 –23 1
11. Budakalász 2 2 44–50 –6 0
12. Orosháza 2 2 48–59 –11 0
13. Vác 2 2 47–64 –17 0
14. Komló 2 2 46–63 –17 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik